Versenyek

Magyar Rapid Egyéni Bajnokság 2022. – Interjú és képgaléria

A VII. Csaba Árpád Emlékverseny és Magyar Nyílt Rapid Sakkbajnokság 2022. után képtárral és egy rövid beszélgetéssel jelentkezünk Dr. Csaba Árpád szervezővel, valamint a verseny férfi győztesével, Gledura Benjáminnal.

Galéria


Interjú Dr. Csaba Árpáddal

 

Dr. Csaba Árpád édesapja emlékének tiszteletére szervezi a Csaba Árpád Emlékversenyt évről évre

Hogy sikerült az idei versenyetek?

Úgy gondolom, megint sikerült előrelépnünk. 6 év után költöztettük a versenyt egy másik intézménybe, amivel biztosítottuk az összes játékosnak az egy légtérben való elhelyezését, és mindemellett a klimatizálás is kellemesebb lett. Szerencsére a környezetet elfogadták a játékosok. A korábbi helyszínen a versenyzők létszámát már nem lehetett növelni, ezzel szemben a mostani helyszín, az Ajkai Kosárlabda-csarnok, egy teljesen új, nagyobb és kényelmesebb komplexum. Reményeink szerint az intézményt a jövőben is megengedik, hogy a verseny megrendezésére igénybe vegyük.

Az idén volt még egy újítás, amit az utolsó pillanatban sikerült összehozni. Almási Zoltán nagymester az érdeklődőknek egy külön teremben, élőben elemezte a partikat. Rapid partik esetében ilyenre eddig nem volt példa itthon. Bár előzetesen féltünk ennek a fogadtatásától, de az a tény, hogy mindig voltak nála fent nézők szép számmal, azt mutatja, hogy jól oldotta meg ezt a feladatot. Először csináltunk ilyet, de úgy gondolom, érdemes ezt továbbvinni és finomítani.

Idén nagyon sok válogatott versenyző is ellátogatott a versenyre.

Most a női mezőny különösen erős volt. Örülök annak, hogy a sakkolimpia előtt többen tekintették ezt a versenyt a felkészülés részének.

A teremben úgy láttuk, hogy lenne még helye több asztalnak is. Jövőre bővülhet a létszám?

Én nagyon bízom ebben. Továbbra sem szeretnénk nemzetközivé tenni a versenyt. Szerintem vonzóak a körülmények, mind a díjalap, mind az infrastruktúra tekintetében. A résztvevőknek tudunk szálláslehetőséget, étkezést  és megfelelő versenytermet biztosítani, így tényleg minden azon múlik csak, hogy a versenyzők eljönnek, vagy sem.

Mindenhol küszködnek a pénzzel. Nálatok a szponzorok továbbra is segítőkészek?

Az ajkai sakksport több lábon áll, van egy főszponzorunk, a Sentimento Kft., de természetesen az önkormányzat is támogatónk, az ajkai Sportváros Nonprofit Kft.-n keresztül. Mellettük vannak más cégek is és én is megtalálható vagyok a szponzorok között.

Mit szólsz Gledura Benjámin győzelméhez?

Benji megérdemelten nyert, bár előző este még azt lehetett látni, hogy nagy verseny van közte és Balog Imi  között, de az utolsó napon Imi már nem tudta úgy hozni a pontokat, mint vetélytársa.
Ilyen erős mezőnyben továbbra is biztos vagyok abban, hogy ezt a versenyt két egymást követő évben nem tudja ugyanaz az ember megnyerni.

De nem azért vagy biztos ebben, mert jövőre nem lesz verseny?

A RAJ marad, tehát: Rapid-Ajka-Július. Jövőre a 100. évébe lép a Bányász Sportkör, és emiatt nemcsak a versenyt akarjuk megszervezni, hanem fesztivál-jellegű eseménnyé szeretnénk bővíteni. Gondolkodunk mellé egy bemutató-mérkőzésen, szintén élő közvetítéssel és szeretnénk rendezni egy schnell-versenyt is. Az eddigi 3 napos esemény még több napos lehetne.

Milyen összegzést vonsz le így, a verseny után, hogy érezted magad?

Folyamatosan fejlődött eddig a verseny, és már nagyon magasan áll a mérce. Azt kijelenthetem, hogy idén is legalább olyan jól sikerült, mint tavaly, és ez már tökéletesen megfelel számunkra. Két parti között mosolygós embereket láttam az épület előtt és a folyosón, függetlenül attól, hogy éppen ki hogyan állt a pontszámokkal. Jelezték már azt is, hogy ezt a versenyt évente többször is meg kellene rendezni. Jól éreztem magam, bár a végére én is elfáradtam kicsit.

Akkor most egy sakkmentes időszak jön?

Készülünk az új szezonra. Nem csak a Szuperligára és a NB I-re koncentrálunk, hanem versenyeket is szerveztünk. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a csapatunk indulni fog ősszel a European Chess Club Cup (régi nevén:  BEK) megmérettetésen. Nagyon régen volt olyan, hogy valamelyik magyar egyesület erős csapattal indult el ezen a megmérettetésen.


Interjú a győztessel, Gledura Benjamin nagymesterrel

 

Gratulálunk a győzelemhez! Legutóbbi beszélgetésünkben a forgatókönyvírásról beszélgettünk. Ez az eredmény milyen forgatókönyv szerint született?

Köszönöm! A tegnapi nap végén még Balog Imi vezette a versenyt, így tudtam, hogy mindent bele kell majd adnom az utolsó napon. Az első partimban Czebe Attilával játszottam, és szerencsére tudtam nyerni sötéttel, ami önbizalmat adott és megalapozta az egész napot. Jó partik következtek és az utolsóban egy döntetlen is elég volt a bajnoki címhez.

Nagyon sok olyan döntetlent látunk, amelyek már a parti elején eldőltek. Ezek mennyire tudatosak? 

A nagymesterek, ha együtt játszanak, akkor elég békülékenyek. Mert ha tovább vannak játszva ezek a partik, akkor végül vagy a másik versenyét rontjuk el, vagy vereség esetén a sajátunkat. Ezért vannak ilyen gyors döntetlenek. Persze ezek mellett vannak kiélezett, végigjátszott ki-ki meccsek is. Én is játszottam 3 ilyet, amelyekben bármi lehetett volna, de szerencsére jól sikerültek végül nekem.

Hogyan tovább, befejezted a tanulmányaidat Amerikában? 

Még van egy évem hátra az egyetemen, ezért vissza fogok menni oda. Ez a verseny most felkészülési verseny volt az olimpiára, hiszen mindjárt indulunk Indiába. A felkészülés során megtettem mindent, amit tehettem. Az indiai olimpia egy nagyon hosszú verseny lesz, 2 és fél hét. Ott ugyan klasszikus partik lesznek, mégis úgy érzem ez a verseny egy jó bemelegítés volt, ahol voltak éles partik. A győzelemhez itt is teljesíteni kellett, csakúgy mint majd ott.

Milyennek találod ezt az ajkai versenyt?

Korábban már voltam ezen a versenyen kétszer is. Nagyon szeretek idejönni, profin van megszervezve. Most a nagyobb versenyterem még jobb, mint az eddigi. A múltkori is jó volt, viszont itt kényelmesebb szerintem mindenkinek. Én eddig is meg voltam elégedve a versenyszervezéssel és szerintem a többi nagymester is, ezért jönnek el ilyen sokan ide.

Mit gondolsz, milyen eredmény várható Indiában?

Az egy csapatverseny, nagyon más, és a tét is sokkal nagyobb. Mivel egymásért küzdünk, ott sokkal jobban számít az egyéni eredmény, mint egy egyéni versenyen, mert ha hibázom, akkor akkor a csapateredményt is elronthatom. Ez még egy extra nyomást tesz a versenyzőkre. Stabil csapatunk van, amelyben mindenki felkészült, ahogy tudott. A csapat ugyanaz, mint az EB-n volt tavaly, ahol voltak jó pillanataink, de a végére elfáradtunk. Remélem, most máshogy fog alakulni és marad a végére energia az erős csapatok ellen is. Meglátjuk mi lesz, szerintem, ha az első 10-be be tudnánk kerülni, az nagyon jó eredmény lenne.

Sok sikert a csapatnak, és neked még egyszer gratulálunk!

 


VÉGEREDMÉNY

Galéria 2020.
Galéria 2021.
Galéria 2022.

 

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb