„Nem az van, amit az ember szeretne, hanem ami történik” – beszélgetés Czebe Attilával

Az új esztendő első interjújában Czebe Attila nagymesterrel beszélgettünk, aki 2000 óta több mint 2300 FIDE partit játszott, és nincs olyan kontinens, ahol ne sakkozott volna már. Interjúnkban olyan oldaláról mutatjuk be olvasóinknak, amelyről talán kevesebben ismerik.

Esetedben is elkerülhetetlen a kérdés, hogy hogyan lettél sakkozó?

Ez valahogy így alakult. Szerintem ez volt a sorsom, a karmám. Nem igazán volt beleszólásom. 4 éves korom óta sakkozom. Eleinte kényszer volt, később pedig már nem lehetett más elképzelésem a sakkon kívül. Sokszor nem a gyerek dönt erről. Én is ebbe ragadtam bele, nem is nagyon érdekelt más. Amire 18 éves lettem, addigra már viszonylag jól sakkoztam, és nem volt más gondolatom, így választásom sem.

Magamtól nem voltam túl szorgalmas, de otthon hajtottak. Akkoriban más volt minden. A szüleim fizették az edzéseimet és a versenyeket. Nekem nem voltak sztáredzőim, leginkább sakk-könyvekből tanultam. Támogatást semmilyen formában, soha nem kaptam a szövetségtől, ez nem volt akkoriban szokás.

Már gyerekkorodban is jöttek az eredmények?

Párszor voltam korosztályos bajnok. Én igazán a legelső nagy eredményemnek azt tartom, amikor 2,5 ponttal nyertem Almási Zoli előtt egy versenyt. (1986. korosztályos bajnokság Debrecen: 1. Czebe Attila (Bp. Honvéd), 2. Almási Zoltán (Ózd), 3. Gyimesi Zoltán (DUTÉP SC) – Sakkmező)

Almási Zoltán nagy riválisod volt?

Igen-igen-igen. Egy korosztály vagyunk. Volt egy olyan korosztályos döntő, amikor Almási is játszott, Lékó is meg én is. Akkor második lettem. Sőt, még Polgár Judit is a korosztályunkhoz tartozott, de ő sosem indult ezeken a versenyeken. Lékó ugyan egy kicsit fiatalabb volt nálunk, de óriási név volt már akkor is.

Az elmúlt évtizedben a legtöbbet versenyző magyar játékos vagy.

Igen, el lehet mondani, hogy a legaktívabb magyar sakkozó voltam. Ezért is nagyon fáj most, hogy nem lehet versenyezni a vírus miatt. Itthon vagyok, és nem utazhatok. Most több az edzés és másra is több időm van. Karácsonykor lettem 45 éves, mondhatjuk azt, hogy ez már nem feltétlenül egy profi sportolói kor. Vannak a sakkban profi sportolók is hasonló korúak, csak egyre kevesebben. Iszonyatosan felőrli az embert a sakk, mint versenysport, főleg mentálisan. Rengeteg nagymester hagyja abba a versenyszerű sakkot, mert nem bírja elviselni ezt a nyomást.

És neked hogyan sikerült kitartani?

Én azért sokkal kevesebb energiát fektetek bele, mint esetleg egy világ élvonalában küzdő nagymester. Próbálok az intuíciómra hagyatkozni, csak hát, ugye, ez meg néha bejön, de máskor meg cserben hagy.

Ha a 20 évvel ezelőtti Czebe Attila az akkori tudásával és a 2470 Élő-pontjával idekerülne a mai világba, meg tudná őrizni a pontjait, vagy változott annyit a sakk sport ennyi idő alatt, hogy ez nem sikerülne?

Szerintem nehéz dolgom lenne. Nyilván akkor sokkal frissebb voltam, sokkal jobban számoltam, mint most, de most meg jobb a sakkstratégiám. Akkor szinte csak támadtam, nem is foglalkoztam mással, ami nyilván zavaró volt az ellenfeleknek. Ma már inkább stratégiában gondolkodom.

Van még valami, amit el szeretnél érni játékosként?

Szeretnék még újra viszonylag magasabb, 2500 Élő-pontszámra feljutni, és jó lenne még egy-két versenysikert elérni. Ehhez nagyon kellenek ismét a rendes versenyek.

Most mi foglalkoztat a legjobban?

Szervezek egy versenyt januárra. Hamarosan kikerül majd a szövetség oldalára is. Körverseny lesz: nagymesteri, nemzetközi mesteri és Fide-mesteri csoportokkal. Régóta bele akartam ebbe kóstolni, most megpróbálom. Jönnek is a jelentkezők, már csak pár hely van. Ugyanúgy a Berlin Hotelben lesz, mint ahogyan Nagy Laci versenyei (First Saturday) de hosszútávon más helyszínt keresnék. Összedolgozunk Lacival, a külföldieknek különösen kedvező lesz, hogy kettő hasonló versenyt is rendezünk időben egymáshoz közel. Most elsősorban még a külföldiekre koncentrálok, utána jönnek majd a magyarok. Még Trinidad és Tobagóból is van jelentkező.

Ha már versenyszervezés, akkor nemrég írtál pár soros nagyon emberi megemlékezést a Facebook oldaladon Rigó Jánosról.

János 40 éven keresztül szervezett versenyeket, ebben ő volt a legjobb. Tökéletes példakép és  elmondhatatlan nagy űr maradt utána, senki sem fogja őt pótolni. A jó hangulat, a bankett és a közös főzések mind felejthetetlenek.

A sakk szabályai megegyeznek minden országban. Egy egzotikusabb helyen más a versenyterem hangulata?

Ezt a kultúrák is befolyásolják. Például Indiában szokatlanul nagy létszámúak a versenyek. Akár 1500-an is lehetnek egy teremben, ott az ember egy hangyának érzi magát. Ehhez nekem is hozzá kellett szoknom. Nagyon más világ az nekünk. Először érdekes, de nagyon meg lehet szeretni. Legalább 20 versenyen játszottam már ott. Az indiai sakkozóknak a nyugodtsága meg a csendje hihetetlen egy európainak. Nálunk játszma előtt izgulás van és idegeskedés, ők meg szinte soha nem ilyenek. Nyugodtak és higgadtak a hindu mentalitásnak köszönhetően.

Útjaid során át tudtál venni tőlük ebből valamit?

Annyit mindenképpen, hogy értelmeztem ezt az egészet, megértettem az életfilozófiájukat. Ők nem csak a sakkban ilyenek, hanem így élnek. Hisznek a reinkarnációban, és az alapján elfogadják sokkal inkább a dolgokat, úgy, ahogy történnek. Azt is akár, hogy egy nap egy tigrissel találják hirtelen szembe magukat, ehhez képest egy sakkjátszma igazán semmi.

Merrefelé jártál még a világban?

Dél-Amerika kivételével voltam minden kontinensen. Volt szerencsém Ausztráliában, Malajziában, Thaiföldön és Mexikóban is sakkozni. Európánál sokkal jobban vonz a keleti kultúra. Kisgyermek koromban megtanultam az összes ország fővárosát. A térképet nézegettem és álmodoztam, hogy hova fogok eljutni, ha nagy leszek. Nagyjából sikerült is ezeket az álmokat valóra váltanom. Sok élményt szereztem az utazások során. Oroszországban viszont még soha nem voltam. Ott sokszor nagyon hideg van, és én nem igazán szeretem azt, de szívesen elmennék és kipróbálnék ott is egy sakkversenyt.

Más országokban hogyan viszonyulnak ehhez a sporthoz?

Ahol versenyeket szerveznek, ott mindenhol megvan a saját kultúrája a sakknak. Nálunk Magyarországon is van múltja, akár Mátyás király udvarában, vagy akár az Erkel Ferenc által elnökölt Pesti Sakk-kör idején. Olyan sakk-kultúra van Magyarországon, amelyben mindig is fontos szerepe lesz a sakknak. Sok nagy nevet fel lehetne sorolni a közelmúltból is, akiket világszerte ismernek. Ez most egy hanyatlásos időszak jelenleg, de mindig is benne voltunk a vérkeringésben és azt gondolom, hogy ezután felemelkedés jöhet. Alkalmazkodni kell a helyzethez, mert bizonyos országokban, főleg Indiában és Kínában nagyon sokat beleinvesztál maga az állam is a sakkba. Itthon az utánpótlás támogatásában lemaradtunk. Nem kérdés, hogy a felnőtt válogatottnak mindig kell, hogy jusson pénz, ők profik, akik megérdemlik ezt, de az utánpótlás-képzésnek is szüksége van rá.
Indiában óriási versenyeket szerveztek külföldi nagymesterek meghívásával, aminek köszönhetően már nekik is rengeteg címviselőjük lett. Ennek a meghívásos rendszernek voltam én is az egyik részese.

Egyszer játszottam egy sráccal Indiában, aki megvert. A főszervező volt az edzője és elmesélte, hogy ő egy olyan szegény gyerek, aki konkrétan az utcán alszik. A sakk Indiában is igazából a gazdagabbak sportja. Hiába kitörési lehetőség náluk, egy szegényebb gyermek nem jut el a versenyre, nem kap edzőt. A szervező elmondta, hogy ő ingyen foglalkozik ezzel a sráccal, mert látja benne az óriási tehetséget. Vannak mások is, akik hasonlóan szó szerint az utcáról jutnak be versenyekre. A sakk a második legnépszerűbb sport Indiában a krikett után.

Számomra sokkal idealistábbnak tűnsz, mint gondoltam, pedig a sakk racionális sport.

Ez is valahol racionális. Európában az anyagi javak hajszolása folyik, keleten ez másként van. Engem kicsit sem vonz, hogy egy jó állásom legyen, amivel sok pénzt kereshetek, akkor már inkább vonzana egy gazdálkodó életmód. Nagyon szívesen kipróbálnám a kecsketartást. Egy farmszerűségre gondolok, ahol az állattartás mellett készítek bizonyos dolgokat, például kecskesajtot, amit nagyon szeretek. A világban is arra számítok, hogy következik egy visszaesés, mert túl sok a mesterséges dolog jelen állás szerint az életben, amin változtatni kell majd hosszútávon.

Egyszer Thaiföldről mentem Indiába és eltöltöttem egy fél napot Varanasiban, ami az egyik legszentebb indiai város. A Gangesz partján fekszik és sokan oda akarnak menni meghalni. Megnéztem a várost és hatalmas hatással volt rám. A meditáló jógik látványa és az, hogy látsz olyan embereket, akiknek semmijük sincs, ráadásul fél lábuk van és mégis mosolyognak. Máshol meg utcakövön alszanak gyerekek, és ennek ellenére mégsem boldogtalanabbak, mint mi itthon.

Régen azt gondoltam, hogy a sakk a minden, ma már ezt nem így gondolom. Számomra a sakk munka és szórakozás egyben.

Ha ennyire vonz a Távol-Kelet, nem gondoltál arra, hogy odaköltözz?

Dehogynem. Vannak nagymesterek, akik kint élnek, és az sem kizárt, hogy egyszer én is ott fogok élni. Egy viszonylag szabadabb országban, ahol nincsen korlátozás mindenre. Pl. Thaiföld vonzó hely, sokan élnek ott, kedvesek az emberek és mindig jó az idő, ráadásul az ottani gasztronómia is nagyon bejön nekem. Az ízek is, a friss gyümölcsök is.

Mindemellett nagyon szeretem a magyarságot, és arra mindig büszke leszek, hogy magyarnak születtem. Sportolóként is nagyon szeretek magyar zászló alatt játszani. Azoknak a külföldieknek, akik fogékonyak rá, szoktam sokat mesélni a magyarságról. A nacionalizmus nálam egy pozitív dolog, amikor valaki büszke a saját nemzetére. Ez kölcsönösen érdekes, mert ilyenek az indiaiak és a vietnámiak is. Nagyon jókat lehet beszélgetni ebben a témában velük.

Vajda Szidónia nemrég azt nyilatkozta, hogy a férfiaknak könnyebb ez az utazásos életmód. A sok utazás téged befolyásol abban, hogy legyen családod?

Nem az van, amit az ember szeretne, hanem ami történik! Jó lenne egy olyan család, amiben élni boldogság, de ez egyelőre nem adatott meg nekem.

Voltál-e olyan helyzetben, amikor komolyan megfordult a fejedben, hogy abbahagyod a versenysakkozást?

A sakk mindig is olyan, hogy egy kicsit meghal az ember egy-egy partiban. Főleg egy sikertelen verseny után jönnek azok a gondolatok, hogy talán abba kellene hagyni. A jó felfogás az, hogy minden parti egyfajta megújulás, egy új élet, egy újrakezdés. Nem szabad benne ragadni egy kudarcban, hanem azt lelkileg fel kell tudni dolgozni. Az a gond a sakkban, hogy a sakkozó mindig is a hibáit keresi, hogy hol rontotta el. Látjuk a hibát, és nekünk is nehéz sokszor feldolgozni, hogyan tudtuk azt elkövetni. Keressük a választ arra, hogy mi az indoka annak, hogy hideg fejjel nagyon könnyen meglépnénk a jót, de a partiban mégsem ezt tettük. Azután benne ragadunk ebben és lehet, hogy még a következő partiban is ott motoszkál a fejünkben. Ennek a feldolgozása kifejezetten nehéz.

Van arra technikád, hogy hogyan lehet ezt feldolgozni?

Én mozgással és kikapcsolódással teszem. Úgy sokkal könnyebb, mintha azt nézem a laptopomon, hogy mit kellett volna lépnem. Indiába, amikor elmegyek, lejátszok 3 darab 10 fordulós versenyt zsinórban, és tulajdonképpen a 30 partiból 28-ban az ellenfeleim életkora 12 és 15 év között van. Gyakorlatilag ők gyerekek, akik nagyon ambíciózusok és mindegyikük nyerni akar. Hihetetlenül fegyelmezettek és sokkal többet játszanak versenyen kívül, ezért még egy 1800-as Élő-pontos ellenfél is elég komoly tudással, rutinnal rendelkezik. Mi európaiak meg csodálkozunk, hogy három partiból jó esetben egy pontot szerzünk ellenük.

Mi volt a legfájóbb vereséged?

Volt egy olyan versenykörutam, hogy Ausztrália, majd Thaiföld. Nagyon jó szériám volt, mert az egyik versenyen megvertem a Van Wely Loek holland, a másikon Li Chao kínai nagymestert, majd a harmadikon játszottam Nigel Short-tal és jól is álltam ellene, de „sikerült” vesztenem. Az volt életem legfájóbb veresége, ráadásul egy szép verseredmény is meghiúsult, pedig nagyon akartam nyerni. Előző este volt egy bankett. Shortnak ott volt egy fiatal kazah barátnője, akivel nem bánt túl kedvesen előttünk.  Én ezért elhatároztam, hogy másnap legyőzöm és egész éjszaka készültem ellene. Ki is jött egy teljesen nyert állás az asztalnál, ahol aztán egy durva elnézéssel vesztettem.

Most, hogy csak az online sakkélet van, te mennyire veszel részt ebben?

Nem szeretek online versenyeken indulni. Leginkább a sakkoktatással foglalkozom, vannak indiai növendékeim is, hiszen jó a kapcsolatom az indiai sakkiskolával. Meg persze magyar fiatalokkal is foglalkozom. Van itthon a Vezérképző program, amit kitaláltam és azért jött létre, hogy a legjobb fiatal játékosok egy edzőtáborba összejöjjenek és felkészült nagymesterektől magas szintű edzéseket kapjanak. Ehhez jönnek a közös versenyek és az együttes kikapcsolódás. Egy gyereknek az egyik legnagyobb öröm az ilyen edzőtáborokban a társasági élmény, ezt kapcsoljuk össze magas színvonalú oktatással.

A sakkon kívül mivel szeretsz foglalatoskodni?

A tenisz a hobbim, és ez viszonylag elég komoly hobbi. Még amatőr versenyeket is sikerült már nyernem. Igazolt versenyző is voltam egyesületben, de a sakk miatt nem igazán tudtam részt venni a csapatom mérkőzésein. Volt olyan időszak, amikor pókereztem is.

2002-ben indult Magyarországon a Honfoglaló internetes játék, amiben 2003 óta játszom és elég magas szintet értem el. Az utóbbi időben már kisebb-nagyobb kihagyásokkal játszottam. Most úgy döntöttem, hogy befejezem ezt 2020 utolsó napján.

Köszönjük az interjút! Kívánjuk, hogy minél előbb legyen lehetőséged újra versenyekre utazni!