Interjúk

Van több fiatalunk, aki sokra viheti – Interjú Gonda László ifjúsági szövetségi kapitánnyal

Gonda Lászlóval, a Magyar Sakk Szövetség ifjúsági szövetségi kapitányával beszélgetünk munkájáról és az elmúlt időszak eredményeiről.2021 áprilisában beszélgettünk utoljára itt a Sakkmezőn, mielőtt igazán elkezdted volna a munkádat ifjúsági szövetségi kapitányként. Miből áll ez a munka pontosan?

Nekem az elsődleges feladatom az, hogy csapatversenyeken kísérjem kapitányként a válogatottakat, segítsek a felkészülésben, edzőtáborokat szervezzek. Mindezek mellett tartok edzéseket a Maróczy Géza Utánpótlás Központban is. A munkamegosztás alapján szövetségi kapitányként hozzám tartozik az ifjúsági élsakk, míg a többi terület az Ifjúsági Bizottsághoz. Persze, sokszor van átfedés a területek között.

Mielőtt belemennénk a részletekbe, kapitányként mennyire kaptad azt, amire vártál?

Már több évtizede benne vagyok a magyar sakkban, így sejtettem, hogy lesznek nehézségek. Ráadásul a COVID után a gazdaságban végbemenő negatív folyamatok sem könnyítik meg a dolgunkat. Ami jó hír, hogy az idei évben a nehézségek ellenére bővülnek a lehetőségeink, mivel sikerült pályázati pénzt nyernünk tehetséggondozásra. Két sakkszülő elengedhetetlen segítsége is kellett ehhez. Kitaláltam a szakmai koncepciót, amihez később Molnár Béla, az Ifjúsági Bizottság elnöke még sokat hozzátett.

Sikerült-e a stábot kialakítani?

Galyas Miklóssal nagyon jól együtt dolgozunk. Amellett, hogy a sakkiskolában is komoly munkát végez, a csapat EB-n csapatkapitány is volt. A sakkiskola bővült még a 18 év alatti korosztály legjobbjaival és emiatt bővült az edzői keret is. Az U18-as válogatott képzésébe becsatlakozott Fodor Tamás nagymester, és sikerült elindítanunk az online iskolát a 11-12 éves korosztály legjobbjainak. A válogatott fiatalok edzését többek között segíti Erdős Viktor nagymester is.

Mi alapján lehet bekerülni ezekbe a csoportokba?

Tavaly 14 éves életkorkor volt a felső korhatár a sakkiskolában, ahol három csoportban folyt az oktatás. Abban a csoportban, ahol tanítok, ott 2000-es Élő-pont határ van, aki ezt eléri 14 éves kora alatt, az bekerül. A két másik csoport nem hozzám tartozik, de jövőre tervezzük, hogy ott is egyértelműek legyenek majd a bekerülési feltételek. Az új csoportban, a 18 év alattiak közé, a legjobbak kerülhetnek be. Ők egyben válogatott kerettagok is ebben a korosztályban. Az online iskolába, ami heti rendszerességű, bárki jelentkezhet, aki 12 éves kor alatt van és Élő-pontja már 1650 felett jár, vagy 11 év alatti és legalább 1350 Élő-pontot sikerült már összegyűjtenie.

Térjünk rá az idei világversenyekre kronológiai sorrendben. 2022 májusában rendezték a Mitropa kupát. A két csapatban 5 fiatal képviselte az országot: Gaál Zsóka, Demeter Dorina, Karácsonyi Kata, Csíki Endre és Pásti Áron. Hogyan értékeled ezt a versenyt?

Jó verseny volt, mindkét csoportban erős volt a mezőny, így a két bronzérem mindenképpen siker. A lányok az utolsó fordulóban fényesebb éremért is küzdhettek. Összességében megint elmondható, hogy ha egy kis szerencsénk van a végén, akkor előrébb végezhettünk volna, persze ugyanez igaz fordítva is. Én annak örülök, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan sikerült teljesíteni és a fiatalok megkapták a játéklehetőséget.

Mitropa kupán bronzérmes női csapatunk Gonda Lászlóval

Ezzel egy időben rendezték a korcsoportos rapid és blitz világbajnokságot, méghozzá itt, Európában, Görögországban, de magyar résztvevő nélkül. Mit adhat egy ilyen nem standard játékidős világverseny egy ifjú sakkozónak?

Mi, sakkozók, a hosszabb idejűt rangosabbnak tekintjük. Ettől függetlenül egy VB érem ott is nagyon értékes, mert a tudásbeli különbségek ugyanúgy megmutatkoznak mindhárom időbeosztású versenyen.

Szintén Görögországban rendezték a gyermek és ifjúsági csapat EB-t. A lehetséges négyből 3 magyar csapatunk indult.

Az U12-es lányok (Molnár Dalma Réka, Bíró Beáta, Kiss Inez) ezüstérmesek lettek, az U18-as lányok (Demeter Dorina, Juhász Judit, Sulyok Eszter) bronz, míg az U18 fiúk (Borhy Marcell, Juhász Ágoston, Palczert Mátyás, Pásztor Balázs) 6. helyen végeztek. Abszolút siker, de a 12 éves fiúk hiányoztak az indulók közül. Sajnos, két csapat indulásának költségeit tudta teljes mértékben fedezni a Szövetség. Az U18-as csapatokra kaptunk céltámogatást, a kisebbeknél a szülőkkel közösen kellett kigazdálkodnunk a játékosok indulását. Így a két csapat helyett három indult.

Szép sikert elérő két leány csapatunk az EB-n és Gonda László szövetségi kapitány

Ezután ugyanitt megrendezték a rapid és blitz egyéni EB-t is, ahol több magyar érem is született. Rapidban Pásti Áron arany, Borhy Marci ezüst, Sulyok Eszter bronzérmet, blitzben Demeter Dorina ezüst, Palczert Matyi pedig bronzérmet szerzett.

Gyerekkoromban, amikor ezüstérmes lettem az ifjúsági világbajnokságon, elégedetlenkedtem az edzőmnek, Lukács Péter nagymesternek, mert nem tetszett, hogy nem lettem aranyérmes és ezért kevésbé értékeltem az eredményt. Azt mondta, hogy felnőttként majd ezekre az eredményeimre leszek a legbüszkébb. Igaza volt, hiszen majdnem mindegy, hogy egyéni vagy csapat küzdelemben, normál, rapid, vagy éppen blitz megmérettetésben szerez érmet valaki egy világversenyen. Ezeket a sikereket felülmúlni csak fényesebb, vagy felnőtt életkorban megszerzett érmekkel lehet. Úgy gondolom, hogy ezek a fiatalok egész életünkben büszkék lesznek majd ezekre az eredményeikre.

Ezt követően rendezték itthon a korcsoportos egyéni döntőt. Írtunk már arról, hogy a fiatal TOP játékosok részvételi kedvét az új lebonyolítási rendszer sem hozta meg igazán. Baj ez szerinted, vagy ők már járják ilyenkor inkább a saját útjukat?

A legjobbak egy része akkor sem indulna, ha teljesen nyílt lebonyolítással zajlana, de az esély nagyobb lenne, mint így, hogy több versenyen kell részt venni a döntőhöz. Az ifjúsági bizottság már az elődöm idejében megszavazta a Grand Prix rendszert és sajnálatosan én már csak a honlapról értesültem egyáltalán arról, hogy idén ez így lesz lebonyolítva. A nagy kérdés, hogy van-e annyi résztvevőnk, hogy indokolt legyen ez a forma. Gondolok itt a lányok mezőnyeire.

Várható ebben valami változás?

Igen, az ifjúsági bizottságban sok jó szándékú ember ül, nevelőedzők és versenyszervezők, nagyobb nevelő egyesületek képviselői. Tudok arról, hogy már érkeztek érdekes javaslatok, úgy hiszem, hogy sok javítás/változás várható jövőre.

Neked ebben van beleszólásod?

Ez egy jó kérdés. A versenyszervezés és a tömegbázis építése nem az én feladatom, de mivel érinti azokat a gyerekeket, akikből később válogatott lehet, így engem is érint. Úgy gondolom, hogy a Grand Prix lebonyolítás jó lehet, ha a korcsoportokban van legalább 40 fő. De ha kevés versenyző játszik egymással három versenyen keresztül, akkor az nem szerencsés.

További nehéz kérdés még a 14 éven aluli korosztály helyzete. Ott a legjobbak nem profi sakkozók, így korlátozott számú versenylehetőség áll rendelkezésükre, hiszen az iskolai elfoglaltságuk miatt keveset játszanak. A fejlődésük szempontjából nekik erősebb mezőnyben kellene játszaniuk, de sajnos az évi korlátozott számú versenyükből sokat elvisznek az ifi versenyek, más megmérettetések kárára. Kisebb korosztályoknál ez nem ennyire problémás, bár ott is kellemetlen lehet annak, aki magyar bajnok akar lenni és kimagaslik korosztálya mezőnyéből. Megoldás lehetne erre a szabadkártya rendszere, ahol a ranglista első három helyezettje automatikusan jogot szerezne a döntőben történő indulásra.

Szeptember elején volt a korcsoportos világbajnokság a szomszédos Romániában U14, U16, U18 korosztályokban összesen 9 versenyzővel és a szokásos jelentős negatív FIDE pont mérleggel. Viszont most nem volt olyan kiugró eredmény, ami ellensúlyozza mindezt. A legjobb helyezésünk 23. hely volt Nandin-Erdene Davaademberel.

Kétségtelen, hogy nem sikerült jól, de messzemenő következtetéseket nem szabad ebből levonni, hiszen évtizedes átok, hogy egy-egy kivételt leszámítva nem megy a fiatalok többségének az egyéni világversenyeken. Okokat lehet keresni, az edzők tudják leginkább, hogy mi történt a versenyzőjükkel. Egy biztos, nem szabad, hogy a résztvevő gyerekeknek kedvét szegje egy ilyen kudarc. Itt eszembe jutott Bilek István szavai az Örökös sakkban c. könyvéből: „Mit jelent az, hogy kudarc? Mit jelent az, hogy kiábrándulás? Ha egyszerűen úgy fogjuk fel az életet, hogy szüntelenül a tudatlanságnak valamelyik állomásáról a tudásnak valamelyik állomása felé haladunk, mit számítanak ezek az állítólagos kudarcok? Csupán azt kell tudnunk, hová jutunk el általuk.”

A szövetség részéről nem volt kint kísérő

Ennek financiális oka volt. Bár tudtommal volt delegációvezető. Persze, értem, hogy egy kiküldött edzőre vagy teamre gondolnak általában, de most erre nem volt lehetőség.

Nem úgy működik, hogy év elején készül egy költségvetés, hogy milyen versenyeken milyen segítséget tud adni majd a szövetség?

Az ideális az lenne, ha tudna küldeni az egyéni versenyekre is kísérőt a szövetség, de köztudott, hogy nem egyszerű a helyzet anyagilag. Sok a bizonytalanság, bár, most év végére azért már jobban lehet tervezni. Azt azért ne feledjük, hogy van egy támogatási rendszerünk, amely az elért eredményeknek megfelelően segít a fiataloknak. Az ifjúsági versenyeken komoly díjakat osztunk szét, amiket szintén versenyzésre és felkészülésre lehet felhasználni. Ezek megtartása prioritást élvez egy esetleges felkészítő team kiküldésével szemben.

Október elején rendezték az U16-os sakkolimpiát, magyar induló nélkül.

Az idén döntenünk kellett, hogy az U18-as EB, vagy az U16-os sakkolimpia indulást finanszírozzuk. Több szempontból is az EB volt a jobb választás.

Ősszel ért véget az U20-as világbajnokság, ahol Kozák Ádám szenzációs ezüstérmet szerzett.

Ádám kiválóan készült és mindent beleadott a versenybe, fantasztikus siker! Majdnem négy évig dolgoztunk együtt, igaz két éve, mint edző és tanítvány elváltak az útjaink. Ha Rapportot és Berkest nem számolom (mivel nekik inkább szekundánsuk voltam, mint edzőjük), akkor ezzel az eredménnyel Ádám a legsikeresebb tanítványom idáig! Ha jól emlékszem U20-as világbajnokságon az utolsó érmünket Rapport Richárd szerezte, Ádámban is megvan a potenciál, hogy igazi éljátékos legyen.

Közös munka Kozák Ádámmal

Ezt követően jött a törökországi EB, ahol újabb érmet sikerült szerezni.

Nagyon szép eredmény Karácsonyi Kata ezüstérme. Pásztor Balázsnak is megvolt a lehetősége a végén éremért küzdeni! Mindketten U18-as válogatott kerettagok és részt vesznek a szövetségi programban. Sajnálatos, hogy versenyzőink többségének ez a verseny sem sikerült jól.

Egyre közeledik 2024, a magyar sakkolimpia éve. Hogyan áll a fiatalok csapata?

Az U25-ös csapat tartozik hozzám. Bár van szakmai program, de ennek egyelőre csak kis része valósítható meg. Ezeknek a játékosoknak több edzésre, és ami a legfontosabb erős versenyekre lenne szüksége a menedzselés mellett.

Lehet tudni valami a lehetséges keretről?

Hirdetett keret nincs. Szemmel látható, hogy azok a most, maximum 23 éves fiatalok lesznek benne, akik a legjobbak, és nem kerülnek majd bele az erősebb csapatainkba. Gaál Zsóka, Kozák Ádám és Kántor Gergely valószínűleg nem a legfiatalabbak csapatát erősíti majd. A többi fiatal is képes lehet addig nagy fejlődésbeli ugrásokra, így még nehéz neveket mondani. A lányoknál lényegesen kisebb a merítés lehetősége, így ott még nehezebb a helyzet. Karácsonyi Kata, Demeter Dorina és Sulyok Eszter nevét említeném meg, de az is lehet, hogy addigra ők is bekerülhetnek majd az erősebb csapatok tagjai közé.

Nagy reménysége a hazai sakknak Gaál Zsóka. Nagyon drukkol neki az egész hazai sport. Te hogy látod Zsóka fejlődését?

Zsóka helyt állt a Mitropán első táblásként, és az olimpián is kiválóan szerepelt. Amikor kapitány lettem, 2100 ÉLŐ-pont körül járt, ezt követte egy ugrás. Bízom benne, hogy mostanság ismét egy ugrás előtt áll.

A Magyar Sakkozásért Alapítvány segítségével Berkes Ferenc nagymester is foglalkozik időről időre pár tehetséges ifivel. Van köztetek együttműködés?

Az alapítvány egyik fő „motorja” Dr. Flumbort András gyerekkori jó barátom. Egyeztettünk a program indulása előtt. Eddig, ha jól tudom két alkalommal, összesen négy nap edzőtáboruk volt. Remélem, tud még több forrást találni erre, hiszen ezek a táborok nagyon jól kiegészítik a fiatalok egyéni edzéseit és a szövetség edzőtáborait. András imádja a sakkot és szívügye is a hazai sakk. Most indult egy versenyük Kállai Gábor nagymester emlékére, ahol tehetséges fiataljaink is játéklehetőséget kapnak, míg jómagam kommentátorként leszek jelen.

Hogyan látod a fiatalok jövőjét?

Zsókán kívül is van még pár olyan fiatal, aki sokra viheti. Ami még biztató, hogy a legkisebb korosztályokban sok tehetséges gyereket látni.

Fiataljaink válogatottja a 2022 novemberi edzőtáborban Erdős Viktorral és Gonda Lászlóval

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb