Interjúk

„Csodák nincsenek.” – Interjú Nádasi Balázzsal, a Sárkány Diáksport Egyesület elnökével

Nádasi Balázzsal, a Sárkány DSE vezetőjével a náluk folyó munkáról beszélgettünk, valamint a magyar utánpótlás-sakkot érintő kérdések is szóba kerültek.

Mióta foglalkoztok utánpótlás-neveléssel, és hogyan kezdődött?

Az egyesület hivatalosan 2006 novemberében alakult meg. Az első év, amikor önálló névvel vettünk részt a bajnokságokon, a 2007/08-as idény volt. Előtte egy judo egyesület sakk szakosztálya voltunk, azt megelőzően pedig, egy iskola sakk-köre. Babos László sakkoktató volt (emlékét ápolva  az egyesület emlékversenyt is rendez minden évben [a szerk. megj.]), aki ilyen módon elkezdte a gyerekekkel való foglalkozást, én csak átvettem. A jelenlegi főedzőnk Peredy Ferenc nemzetközi mester. Rajta kívül többen is oktattak már az egyesületben, akár csoportos edzésen, akár magánedzésen.

Az a munka és szervezettség, amit Ti beletesztek az utánpótlás-nevelésbe, példaértékű. Te mit gondolsz, mit csináltok ti másként, mint a többi egyesület? Mi a sikeretek titka?

Biztos, hogy rólunk van szó? Én azt gondolom, hogy azt végezzük el, amit el kell végezni. Az másik kérdés, hogy pár kivétellel az egész magyarországi sakk-szcéna totálisan amatőr módon épül fel. Az is más kérdés, hogy a jelenlegi keretek között nem is lehet profi szemlélettel profi eredményt elérni, csak a rendszeren kívül.

Mi az a módszer, amivel ti dolgoztok? A kiscsoportos vagy inkább az egyéni edzéseket helyezitek előtérbe? Hány edzővel, hány csoporttal dolgoztok?

Szakkörökről illetve magán-megkeresések útján kerülnek a gyerekek a csoportos edzésekre. Aki komoly eredményeket akar elérni, ott magánedzés szükséges. Másról kell, szóljon a csoportedzés, és másról a magánedzés. Igyekszünk átbeszélni a csoportos foglalkozások során mindenki játszmáját, de erre a gyerekek száma és a játszmamennyiség miatt nem biztos, hogy sor kerül, az egyéni edzéseken meg ezzel kell indítani. Az egyéni repertoár kidolgozása sem a csoportedzések feladata, ott inkább általánosságokról kell beszélni: középjáték-típusok, végjátékok, kombinációk, megnyitási alapok. Jelenleg csak egy közös csoport van. A nagyobbak egy része más elfoglaltság vagy magánedzés miatt nem jár, vagy nem tud járni ide, de amennyire tudom, ez általános. A fő edzőnkhöz, Peredy Ferenchez, annyi megkeresés érkezik tanítványai sikerei miatt, hogy nem is tud mindenkit vállalni.

Hogy látod, nehezebb-e utánpótlást találni, mint tíz évvel ezelőtt? Milyen nehézségekbe ütköztök a munkátok során? Könnyű rávenni a fiatalokat komolyabb munkára?

Egyértelműen nehezebb, aminek több oka van. Egyfelől csökkent a gyereklétszám – hiába a folyamatos bevándorlás Magyarországra Ázsiából, Kelet-Európából vagy a Közel-Keletről, ha közben jóval többen vándorolnak ki-, illetve kevesebb gyerek születik,  így eleve szűkebb a merítési lehetőség, és értük sem csak a sakksport versenyez, hanem rengeteg más iskolán kívüli foglalkozás, vagy akár csak az otthoni Xbox. Ahol pedig nincs a szülők részéről lehetőség, idő elvinni a gyereket karatéra vagy focira, úszásra, ott sakkra sem lesz.

A másik, ami megváltozott, az az iskola. Pontosabban, nem az iskola változott, hanem a világ, az iskola és a gyerekek viszonya lett más. Minden szakértő szerint gyakorlatilag azonnal meg kellene kétszerezni az iskolára fordított forrásokat, és tetőtől-talpig átalakítani mindent. Ugyanabban a rendszerben tanulnak a mostani, XXI. századi gyerekek, mint a nagyszüleik, csak a tananyag változott, és az is csak minimálisan. A hatalmas iskolai terhelés (amely a tanárokat ugyanúgy éri, egyfelől felülről, az iskolaközpontok részéről, másfelől alulról, a gyerekek részéről) megakadályozza, hogy jó mentális és idegállapotban lévő gyerekek keressenek maguknak külön elfoglaltságot. Nagyjából alsós korig terhelhető a gyerek, felsős korától kezdve a serdülésen kívül minden más is rászakad. Nem véletlen, hogy pont ennél a határnál szinte minden átmenet nélkül lecsökken a versenyző gyerekek száma is. Tudomásul kell venni, hogy amíg a mobiltelefonokat be lehet vinni az iskolába, és azokon bármit játszani iskolai szünetekben, iskola előtt, után, lehet élőben videózni, addig a sakk nem lesz népszerű, ráadásul csak kétszemélyes játék, nem lehet csapatban sem játszani. Ráadásul olyan játékokkal ellentétben, ahol akár egy nap alatt annyi pontot össze lehet gyűjteni, hogy a gyerek szintet lépjen, mert direkt így van kitalálva az a játék, addig az Élő-pontokat gyűjtögetni és megtartani nagyon nehéz. Koncentráció, tervezés, jó memória kell hozzá, egy afféle „elvonulás a világtól”. Magyarországon pedig, ahol egy diplomás ember sokszorosát tudná megkeresni mással, mint a sakkal, egyre kevésbé lesz népszerű ez a sport.

Akármit lehet variálni a versenyrendszerrel, nem lesz több sakkozó gyerek, csak kevesebb, és ők is egyre rosszabb eredményeket fognak elérni nemzetközi szinten. Nem elég megváltoztatni a sakkoktatás módszerét, az egész rendszert kellene. Annyi versenyző sportoló sincs, még egy egyesületen belül sem, hogy valóban lehessen válogatni a gyerekek között, örülni kell mindenkinek, aki eljön játszani, hajlandó leülni egy partira. Ilyen körülmények között nevetséges pszichológiai felkészítéssel komolyabbá tenni  a versenyzőket, vagy akár versenyeztetni egy korosztályon belül a gyerekeket, hogy kiválasszuk, melyik fér be a csapatba. Örülni kell, hogy egyáltalán összejön a csapat.

Szembesültök-e azzal, hogy nehéz megtartani a fiatalokat?

Ha a kérdés úgy merül fel, hogy nehéz-e megtartani a fiatalokat az egyesületben, akkor attól függ, mi a cél. Ha azt szeretnénk, hogy komoly versenyző legyen, akkor nem arról van szó, hogy nehéz megtartani, hanem arról, hogy el kell engedni a megfelelő időben, egy olyan egyesületbe, ahol több lehetőség van, és amelyik lehetőség szerint nevelési költségtérítést is tud fizetni. Ott elsősorban anyagi lehetőség az, amelyikből többnek kell lenni, másodlagos kérdés, hogy van-e ott több olyan játékos, akikből egy ütőképes csapat összeállhat az országos csapatbajnokságra. A csapat az egyesületeknek fontosabb, a gyerekeknek még az egyéni országos bajnokság sem kell, hogy fontos legyen. Fejlődni lehet az azon való részvétel nélkül is.

Másfelől, ha arról van szó, hogy a gyerek csak élvezze a játékot, játsszon, amíg abban öröme van, akkor nincs semmi probléma. Nem feltétlenül kell versenyzőt, profit nevelni a gyerekből. A magyar sakk olyan amatőr, hogy félkomoly gyerekekből is komoly csapatot lehet kiállítani ezen a szinten.

Ha a kérdés úgy merül fel, hogy nehéz-e megtartani a fiatalokat a sakk mellett, akkor a helyzet az, hogy akit leigazolunk, azok többsége meg is marad, legalábbis egy ideig biztosan, ugyanis olyanokat szoktunk választani, akik már amatőr versenyeket megjártak, tehát már van bennük elköteleződés. Ennek ellenére persze mindig van abbahagyó, eligazoló, elköltöző, ez így természetes.

Mekkora a szülő szerepe abban, hogy sikeres legyen egy gyerek, milyen a szülők hozzáállása a sakkhoz, edzésekhez, versenyekhez?

A sikerességhez elsősorban az kell, hogy a gyerek akarjon az lenni. Ha a szülő azt akarja, hogy a gyereke sikeres legyen, akkor előbb találja meg a gyerek, miben akar sikeres lenni, ezt követően  abban segítsen neki a szülő. Ha a szülő dönt gyermeke  helyett, egészen biztosan sikertelen lesz a gyerek, vagy (és erre is láttunk példát ) lehet sakkban sikeres, de felnőttként a szülőjével szembeforduló gyerek. Nálunk a legtöbb szülő hozzáállása az, hogy komolyan veszik a félkomoly sakkot. Ha a gyerek nem jön el versenyre, vagy eljönne, de nem hozzák rendszeresen, akkor eleve le se igazoljuk.

Szinte minden nevelőegyesület anyagi, finanszírozási gondokkal küzd. Nektek miként sikerül ilyen körülmények között is színvonalas, sikeres oktatást adni?

Sehogy. A komoly munka mindenhol a szülők saját zsebéből van megfizetve. Az egyesület csak segít, amennyiben tud. Egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról sem, hogy a csoportos edzések színvonalasak. A magánedzések azok.

Mely sakkozók kerültek ki tőletek, akikre büszkék vagytok?

Kozák Ádám és Giang Tran Nam is igazolt versenyzői pályafutásának nagyobbik részét töltötte a Sárkányban (vagy Ádám esetében a Sárkányban és a Titánokban). Az egyesület elődjében sakkozott Gonda László is pár évig, illetve sokáig volt leigazolva hozzánk Tóth Nikoletta is.

Volt Sárkányosok találkoznak az Év Sportolója Gálán: Kozák Ádám és Giang Tran Nam (2020.01.16.)

Az élsportot milyen mértékben érzitek fontosnak?

Mindent megteszek azért, hogy akikben van szándék, azokat segítsem, és minél több ilyen gyerek legyen az egyesületnél, hiszen versenyben vagyunk folyamatosan. Mindenki örül, ha megnyer valamit, mi is szeretnénk nyerni vagy érmesnek lenni. Rendszeres és jelentős anyagi támogatás nélkül viszont nem lehet eredményt elérni, és nyilván nem segít, hogy a Magyar Sakkszövetség nagyjából évente írja át a Sport XXI-es támogatások felhasználási módját. Egyszer 10 csapat kap támogatást, egyszer 12, folyamatosan csökken az egyesületi támogatás, az egyéni támogatás irányába, felépítenek egy regionális sakkiskolai rendszert, aztán megszüntetik. Ráadásul rendszeres az utóbbi időben, hogy nem érkeznek meg a pénzek időben. Az országos versenyrendszer fabrikálása pedig szerintem hatalmas kudarc, ahogy úgy hallottam, a Magyar Sakkszövetség ifjúsági élsakkozók edzésének-támogatásának programja is.

Az élsport minden sportban pénzbe kerül, sok pénzbe. Akár saját nevelésű játékosok támogatásával, akár igazolással, de pénzbe kerül a sakkban is. Úgy hiszem, a mi egyesületünknél havi szinten 250 000 forint, azaz éves szinten 3 millió már elég lenne ifi szinten nagy eredmények elérésére, de még ez is csak a szülők terheit csökkentené. Ellenben egy normális országban havi 250 000-nek nem szabadna sok pénznek lennie egy egyesület esetében. Egy jól kereső luxemburgi óvónő is tudna ennyit adni egy évig, ha akarna, hiszen ott magyar forintra átszámolva milliósak a fizetések. A focira tíz év alatt elmenő, nagyjából 400 milliárdhoz képest pedig ez semmi, ahol egy faluban egy korcsoportban nincs még 11 játékos sem, csapatot viszont fenntartanak, és szívják el az állami közpénz-milliókat. Ha egy ilyen normális országban nem túl jelentős összeg (évi 3 millió forint) érkezne az egyesülethez, akkor akár új igazolású kisgyerekkel, akár átigazolással többen lennénk, jobb eredményekkel. Enélkül a rendszeres és jelentős támogatás nélkül az egyesület nem is akarhat élsportolókat képezni, azt egy örömteli és fontos, ám véletlenszerűen kijövő eredménynek lehet csak tekinteni.

Az egyesület szempontjából a legfontosabb a megmaradás, a folyamatos építkezés, a növekedés, és nem az élsport. A magam véleménye szerint 100-120 tag nélkül egy sakkegyesület fenntartása egyszerűen értelmetlen és valójában hosszabb távon lehetetlen is. Ehhez képest azt látjuk, hogy tele van a magyar sakkélet 20-30 fős kis egyesületekkel, csapatokkal, ahol 1-1 vagy legfeljebb 2 emberen múlik minden, és ha ők kiesnek, az egyesület is megszűnik. Ez nem profi sport. Lehetetlen elképzelni, hogy egy FTC vagy egy MTK megszűnés környékére kerülne, mert felmond a vezetőedző vagy lemond az egyesületi elnök. Persze ezek több szakosztályos egyesületek, de a lényeg ugyanaz: a mai magyar sakk személyközpontú és szétaprózott, ami eleve lehetetlenné teszi az élsportot.

Az országnak azoknak a településein, részein, ahol a lélekszám (és egyben a gyereklétszám) miatt ez eleve lehetetlen, ott mi a megoldás? Avagy régiós szinten gondolkodsz velük kapcsolatban?

Igen, ott régiósan. Mindenhol van megyeközpont, járási központ. Olyanok az egyesület fenntartási költségei, hogy nem éri meg külön fenntartani 4-5 kisebbet. Ezek technikai kérdések, amelyekre van technikai megoldás, pl. az egyesület aztán a megyebajnokság első osztályába 4 csapatot nevez külön erőlistával. De ez mindenkinek jobb lenne, vagy településen belül el kell érni a létszámot, ami meglehetősen nehéz. Lehet persze, hogy egy-egy gazdagabb falusi támogatja a falusi csapatot, és akkor megy az sikeresen 20 fővel is, de az nem képes önmagát fenntartani.

Másik probléma, hogy a sakk a törvények szerint is amatőr, így profi szerződéseket sem lehet kötni, a nevelési költségtérítési szabályzat pedig bizonyos esetekben túl magas, bizonyos esetekben túl alacsony kivásárlási árat határoz meg. Egy 17-18 éves 1800-as gyerek után, ami komoly szinten semmi, annyit kell fizetni, amennyit mondjuk egy 10 éves 2000-es élős gyerekért. Ilyen körülmények között ne ringassuk magunkat illúzióba. A magyar sakk élmezőnye nagyjából 3 főből áll, mármint, a 12 utánpótlás korcsoportokban együtt. Az EB-k és Vb-k eredményei ezt jól leképezik. Folyamatos és visszafordíthatatlan a hanyatlás.

Véleményed szerint mégis mi lenne a legfontosabb változtatni-való központi szinten ahhoz, hogy a magyar utánpótlás eredményessége javuljon?

Alapvetően a Magyar Sakkszövetség nem tud strukturálisan változtatni a rendszeren, maximum a versenyrendszeren stb. A régiós sakkiskolák ötlete mindenképpen jó volt, ahogy a központi sakkiskola is, én támogatnám a régiós elődöntők rendszerét is az országos döntő előtt, a teljesen tévút grand prix-rendszer helyett. Mindenképp szükséges lenne a külföldi (orosz, ukrán, vagy akár holland!) szaktudás behozatala az országba. A régi, nagyon régi, országos versenyrendszer átalakítását is meg kéne fontolni német vagy osztrák mintára. Minden másban az egyesületeknek kell változnia.

Viszont két dolog fontos: egyfelől, folyamatosan romlik a magyar sakk teljesítménye, a magyar gyereksakkozók szintje. A másik, hogy semmilyen változás nem hoz eredményt még 3-4 éven belül sem. Csodák nincsenek.

Köszönjük az interjút!

Az egyesület évzáróján készült fénykép (2019. december)

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb