StatisztikaUtánpótlás hírek

Utánpótláskorúak statisztikája 2021. augusztus

Az Élő-pont rangsor alapján a júliusi legszebb eredményeket külön kiemeljük:

A teljes táblázat elérhető itt.


Gratulálunk a kiemelt versenyzőknek, valamint mindazoknak a fiataloknak, akiket nem említettünk külön, de tagjai a világ TOP100 mezőnyének! 
A korosztályos országos megmérettetéseken mindenkink sok sikert kívánunk!


A tervek szerint 2024-ben a hazai sakkolimpián lesz 25 év alattiakból álló csapatunk is.
Szeretnénk a fiatalok versenyfutásáról folyamatosan hírt adni, ennek megfelelően frissítettük az animált grafikonjainkat.
(A táblázat a betöltött életkornak megfelelően féléves ciklusonként kerül frissítésre.)

Lányok/nők

 

Fiúk/férfiak

 

Véleményünk az Élő-pontok jelentőségéről

Soha nem állítottuk, hogy az Élő-pont határozza meg a sakkozót. Ha egy magasugró az edzésen megugrik egy addig számára soha nem teljesített magasságot, az annyit jelent, hogy mentálisan és fizikálisan jó állapotban van, jó úton halad, és az is lehet, hogy ehhez szerencse is társult. Ha ezt hónapról hónapra megteszi, az már jelzésértékű, ott már a szerencse szerepe eltörpül. Ha ezekkel az eredményekkel a korcsoportos világ-ranglistákon is jó helyezést ér el, az pedig már mindenképpen figyelemreméltó. Tudjuk, hogy az általunk kiemelt sakkozóknak is rögös lesz az útja a jövőben, akár az Élő-pontokat nézzük, akár a sakkeredményeket, de hisszük, hogy ezek a kemény munkát végző fiatalok fokozottan megérdemlik az elismerést. A versenyek dobogósai begyűjtik a sikerélményeket az érmekkel együtt, de a többség, akiknek ez ritkábban adatik meg, kevésbé kerül előtérbe, hiába végez komoly munkát. Úgy érezzük, akik elszántan küzdenek ebben a nehéz sportban, azok mindannyian  megérdemlik a biztatást, még akkor is, ha nem lesznek végül világklasszisok. Mi, a magunk részéről, a kemény munka megítélésére ezt a számunkra is könnyen értelmezhető adatsort választottuk. Bízunk abban, hogy előbb-utóbb minden keményen küzdő gyermeket lesz alkalmunk méltatni itt.

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb