Interjúk

2021-es magyar bajnok, szövetségi kapitány, elnökségi tag és családapa – Interjú Ács Péterrel

A hazai sakkolimpiához közeledve még számtalan a nyitott kérdés a válogatott körül. A férfi sakkcsapat szövetségi kapitányát Ács Pétert kerestük meg, hogy meséljen önmagáról, pályájáról és, persze, a csapatról.

Hogyan ismerkedtél meg a sakkal?

Senki nem volt sakkozó a családban, de édesapám és nagypapám a családi összejövetelek alkalmával rendszeresen leültek egymással játszani, persze csak amatőr szinten. Már 4 évesen kértem őket, hogy tanítsanak meg engem is erre a játékra. Édesapám észrevette, hogy fejlődök, és jobban érdekel a sakk, mint akár a kedvenc mesém a tv-ben. 5 éves koromban beíratott a Paksi Atomerőmű Sakkegyesületébe, amelyik ekkor még csak megyei szintű, amatőr csapat volt, a legjobb játékosunk is 2200 körüli Élő-ponttal rendelkezett. Ahogy telt az idő, úgy fejlődtem én is a csapattal együtt.

A paksi gyökerek ellenére mégsem Pakson születtél.

Egerben születtem, de 1 éves koromban édesapám munkát kapott az atomerőműben, így a család 1982-ben Paksra költözött. Sokat köszönhetek személyesen is Gosztola Istvánnak, aki most is az Atomerőmű Sportegyesület Sakkszakosztályának a vezetője, és mellette az első csapat kapitánya. Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy egy megyei szintű gárdából egy topligás éremesélyes csapatot, valamint egy nevelőegyesületet épített.

Nagy ugrás volt számomra, amikor megnyertem a 9 évesek országos bajnokságát, és kijutottam az 1991-es varsói vb-re. Paks ekkoriban igazolta le Vidéki Sándort (vele készült interjúnk itt olvasható – Sakkmező), aki nemzetközi mesterként készített fel a vb-re, majd az azt követő évben a 12 éven aluliak Európa-bajnokságára, amit meg is nyertem. Ezek voltak a sportkarrierem első jelentős állomásai. Miközben a klub tovább erősödött, engem 1992 végén átvett dr. Hazai Laci bácsi (vele készült interjúnk itt olvasható – Sakkmező), aki onnantól kezdve 10 éven keresztül folyamatosan edzőm volt egészen addig, amíg a profi pályafutásomat abba nem hagytam.

Nem is akármilyen 10 év volt ez. 2001-ben világbajnok lettél az U20-as korosztályban Athénban, majd 2002-ben a szlovéniai sakkolimpián második lettél egy olyan csapatban, amelyben olyan sakkozók ültek melletted, mint Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán és Ruck Róbert. Milyen volt ez a két év?

Profizmus és konstruktív szemlélet jellemezte ezt az időszakot. A kerettagok aktívan versenyeztek, mindenki a saját sakkjára és fejlődésére koncentrált. Az internetes sakkoktatás vagy a szekundánsi munkák nem terelték el a figyelmet az elsődleges céltól. Volt közös munka is, továbbá szponzorok, mecénások is segítették különböző formában és mértékben a válogatottat. Az én szempontomból ez volt az aranykor, de a szövetség számára ez sem volt gondtalan időszak. A 2001-es csapat-világbajnokságon hiányosan vettünk részt, a csapat EB-re pedig ki sem utazott a válogatott. 2003-ban és 2004-ben sem a legerősebb összeállításban álltunk ki, ezek voltak felnőtt válogatott szereplésem utolsó évei. Magán a 2002-es olimpián jó volt a hangulat, persze a hullámvölgyet mi sem kerülhettük el. A csehek elleni vereség váratlanul ért és megviselt minket. De szerintem a csapatszellem, és ahogy Kállai Gábor (vele készült interjúnk itt olvasható – Sakkmező) menedzselte a válogatottat és a nehéz helyzeteket, egyfelől példaértékű, másfelől elengedhetetlen is volt  ahhoz, hogy a végén ezüstéremmel térjünk haza.
Kállai Gábor rengeteget tett a magyar sakkért és nagyon jó csapatkapitányunk volt. Sokként ért a hír, amikor december 31-én  megtudtam, hogy elhunyt. Számomra mindig ő marad a KAPITÁNY. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar sakkéletet.

Említetted a csapatszellemet. Én mégis azt látom, hogy amikor a tábla felett ültök és gondolkodtok 10-20 perceket egy-egy lépésen, akkor a sakkozó nagyon magányos. Mit tud befolyásolni ilyenkor a csapat hangulata?

Ez személyiségtől függ, de valamilyen szinten mindenkit befolyásol, hogy a csapattársai mennyire vannak jelen fejben és harcolnak a közös sikerért. Egy ilyen hosszú versenyen, ha valaki jó formában van, akkor is szembe kell néznie kihívásokkal és hullámvölgyekkel. Rendkívül fontos, hogy egy vereség után minél gyorsabban eljusson valaki a „jobb lenne, ha itt sem lennék” állapotból az „akkor most ráteszek még egy lapáttal” gondolati síkra. Ezeken a holtpontokon segíthetnek átlendülni a csapattársak és a kapitány, elsősorban az utóbbi. Arra ugyanis mindenképpen figyelni kell, hogy ha egy játékos negatív érzelmi/gondolati spirálba került, annak a többiekre gyakorolt hatását minimalizáljuk. Kiforrott egyéniségek vagyunk, de az olimpiai és egy EB részvétel közel két hét extrém terhelést és stresszt jelent mindenki számára, ami rendkívül fárasztó. Számít, hogy a játékosok – ideértve a kapitányt is – a közös programok alatt (pl. vacsora, séta, esetleg készülés stb.) az energiavámpírtól energiabombáig tartó skála mely fokán mennyi időt töltenek el, mert ez élsport, és az lesz sikeres, aki motiváltan bírja a küzdelmet az utolsó pillanatig. Az egyes csapattagok motivációs szintje pedig különböző lehet az adott verseny különböző szakaszaiban. Egy súlyos verbális vagy non-verbális kommunikációs hiba jelentősen befolyásolhatja csapattársunk elkötelezettségét vagy hajlandóságát arra, hogy a másik játékos hibája miatt még több terhet vállaljon be. Ha megvan az összhang a csapaton belül, akkor az ilyen extra kihívásokat is pozitív hozzáállással kezeljük.

A csapatpont-számítás bevezetése óta már meccs közben is komoly jelentősége lehet annak, hogy mi történik a másik három táblán. Befolyásolhatja a saját döntésünket is. Lehet, hogy valahol eddig jobban álltunk, de most bekövetkezett egy hiba, és éppen a döntetlenért küzdhetünk. Ezzel én a saját táblámon egy új helyzetbe kerülök és megpróbálok többet kockáztatni, ugyanis most nyernem kell a 2-2-höz. A 2021-es csapat EB-n is volt arra példa, hogy parti fordult meg vagy végződött más eredménnyel azért, mert egy másik táblán megváltozott a játék képe.

Az olimpiai ezüstérmes csapatnak tagja volt az a Gyimesi Zoltán, aki hozzád hasonlóan az aktív pályája csúcsán fordult el a versenysakktól. Te hogyan hoztad meg ezt a döntést?

Az én esetemben, amikor úgy döntöttem, hogy abbahagyom a profi sakkot, túl voltam már néhány kudarcon. 2004-ben lement a pontszámom bőven 2600 alá, lefelé ívelő tendenciában voltam. Nyilván 22-23 éves korban én is tisztában voltam azzal, hogy ez még nem jelenti a pályám végét, csak egy hullámvölgyet. Magánéleti szempontok is közrejátszottak a döntésemben, de leginkább az, hogy amikor feltettem magamban a kérdést, hogy a versenysakkban szeretném-e leélni az egész életemet, akkor arra hosszas gondolkodás után azt mondtam, hogy: nem. Ebben biztosan közrejátszott, hogy a szüleim pedagógusok voltak, így a véremben volt, hogy tanulni szeretnék, és megismerni a „normális” életvitelt, munkával és persze szórakozással. Amikor a döntést 2004-ben meghoztam, csak egy érettségim volt nyelvvizsga nélkül. Elkezdtem egy főiskolát, ahol négy év alatt megszereztem az első diplomámat, később egyetemen folytattam, illetve letettem három felsőfokú nyelvvizsgát angol, német és francia nyelvekből. Dolgoztam a parlamentben és a Külügyminisztériumban összesen 5 évet, majd egy nemzetközi cégnél gyűjtöttem 6 év tapasztalatot. Így visszatekintve úgy érzem, gyorsan felvettem a fonalat és behoztam azt az öt év hátrányt, ami abból eredt, hogy 18 éves korom helyett 23 évesen kezdtem meg a felsőfokú tanulmányokat. Ebben rengeteget segített az, amit a sakktól kaptam, elsősorban képességek és a hozzáállás/fegyelem területén.

Ez alatt a 17 év alatt sem fordultam el a sakktól, játszottam a csapatbajnokságokon, és részt vettem a Pakson rendezett Marx György Emlékverseny sorozaton is. Sőt, az egyiket sikerült is megnyernem olyan nagy nevek előtt, mint pl. Korcsnoj, Harikrisna vagy éppen Berkes Ferenc (vele készült interjúnk itt olvasható – Sakkmező). Látszólag véletlenül belekeveredtem egy hétévenként ismétlődő sikerciklusba. 2007-ben győztem az említett tornán, 2014-ben csúcsformában segítettem hozzá a magyar válogatottat a Mitropa-kupa győzelemhez, 2021-ben pedig megnyertem a felnőtt magyar bajnokságot. Már nagyon várom 2028-at.

2014. Mitropa-kupa

Most lehet azt mondani, hogy visszatértél?

Ezt a döntést még nem hoztam meg, fogalmazzunk úgy: tesztelem magam. 2021. május 31-ig voltam állományban egy nemzetközi cégnél, ahonnan eljöttem. Negyven éves koromig két végén égettem a gyertyát, azóta levettem a lábam a gázpedálról, több időm jut a családra, többet sportolok, és tudok valamennyit a sakkal is foglalkozni. Persze, azért akadnak bőven „apró” projektek, mint például a házfelújítás, illetve egyre többet segítek Gosztola Istvánnak az ASE sakkszakosztály körüli ügyekben, és nem utolsó sorban a gyereknevelés sem kis feladat. Van két kislányom-, 3 illetve 8 évesek. A nagyobbikat sajnos nem kötötte le a sakk, más sportágat választott, úgyhogy egyre többet járok jéghoki edzésre kísérőként. A kicsi már tud futóval és bástyával lépni.

Emellett elnökségi tag vagy a sakkszövetségben és mellette szövetségi kapitány is.

Közel 3 éve vagyok az elnökség tagja, a kapitányi státusz tekintetében éppen egy átmeneti időszakban vagyunk. A 2021. június 24-ei elnökségi határozat alapján a mandátumom a csapat EB-ig szólt, de a folytonosság érdekében a gyakorlatban elnökségi tagként továbbra is ellátom ezt a feladatot. Most nincsenek olyan döntési helyzetek, ahol ez szervezetbeli vagy jogi problémákat okozhatna. A decemberi hónap úgyis arról szólt, hogy a felnőtt válogatott tagjai egymás ellen küzdöttek az országos bajnokságon, de januárban-februárban újra téma lesz, hogyan tovább az olimpiai felkészülés területén és a szövetségi kapitány ügyében.

Két éve készült el a Maróczy program a magyar sakk középtávú terveiről. Látszik, hogy egy nagyon komoly hiánypótló  munka, de ugyanakkor minden program annyit ér, amennyi belőle megvalósul. Most a decemberi közgyűlésen is téma volt, hogy forrás hiányában ez a program igazából el sem kezdődött. Mennyire nyomja rá a válogatott felkészülésére a bizonytalanság a bélyegét?

Természetesen ez döntő fontosságú. Ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a világ legjobbjaival, a legerősebb csapattal kell majd felkészülten kiállnunk. A játékosoknak is minél előbb tudniuk kellene, hogy milyen szerepkörre készüljenek. Például arra, hogy 2700-asok ellen tartsa magát valaki az első két tábla valamelyikén, vagy az lesz a fő célja, hogy a 4-es táblán kockázatos játékkal próbálja meg mindkét színnel hozni a pontot. Egy profi játékosnak ideális esetben ennek megfelelően kell szerveznie a versenyeit, a célhoz igazítani a megnyitási repertoárját, és erre készülni mentálisan. Ehhez kellenek edzőtáborok is, de a legfontosabb a tervezhetőség.

Ahhoz, hogy a játékosok alárendeljék az egyéni prioritásaikat a közös célnak, és az életüket ennek megfelelően szervezzék, elengedhetetlen egy kiszámítható felkészülési és támogatási rendszer. Sok minden más lenne, ha tudnánk számolni a Maróczy-programban rögzített forrásokkal, de egyelőre nem ez a helyzet. Ebből következik, hogy a fent említett döntéseket a 2022-es sakkolimpiával összefüggésben ma még nem tudjuk meghozni. Bízom benne, hogy előbb-utóbb megoldódik majd ez a helyzet, abban pedig különösen reménykedem, hogy 2024-ben a legerősebb magyar csapat fog játszani, és felkészülten, motiváltan vág majd neki a budapesti sakkolimpiának.

Ha sakkolimpia, akkor legalább két klasszisunk neve megkerülhetetlen: Lékó Péter és Rapport Richárd. Tartod velük a kapcsolatot? Vannak biztató jelek, arra hogy asztalhoz ülnek majd 2024-ben, vagy Ricsi esetében, mondjuk, már 2022-ben?

Természetesen ők is a válogatott keret tagjai, tartom velük a kapcsolatot. Egy professzionálisan menedzselt és szervezett válogatottnak szerintem ők is szívesen lennének aktív részesei. Az általános cél továbbra is az, hogy a legerősebb válogatott képviselje hazánkat az olimpiákon, és ebben egy formában lévő Ricsinek és Lékó Petinek 2022-ben és 2024-ben is lenne helye. Az említett profizmus azonban nem csak szemléletet/hozzáállást takar, hanem van egy eszköztár oldala is, vagyis nem elég, ha egy felkészülési program csak dokumentum vagy szándék szintjén jelenik meg, támogatásra lenne szükségünk annak megvalósításához. A felnőtt válogatott legerősebb összeállításban olimpián legutóbb 2014-ben, csapat EB-n pedig 2017-ben képviselte Magyarországot, és mindkét verseny sikerrel zárult.

Folytathatnám a sort Almási Zoltán nevével…

A fent leírtak Almási Zolira is érvényesek. Sakktudása és szíve alapján még mindig ott lenne a helye a válogatottban. Az élsporttal járó felkészülést és stresszt azonban nem lehet a végtelenségig szeretni, és érthető, ha valaki 45 évesen már nem vágyik hosszú versenyekre. Ha elindul egy konkrét program, akkor természetesen őt is meg fogom kérdezni, felül-e a vonatra.

Decemberben véget ért a már említett magyar bajnokság, amit nagy meglepetésre megnyertél szövetségi kapitányként. Mennyi előnyöd volt abból, hogy jobban ismerted a többiek játékát?

A válogatott kerettagok játékát, stílusát, erősségeit és gyengeségeit a bajnokság előtt olyan szinten nem ismertem ki, hogy ez a tudás már közvetlenül felhasználható lett volna ellenük a gyakorlatban. Nem is volt ilyen szándékom. Az eltelt időszakban azt a következtetést tudtam levonni, hogy elemzésben és általános sakktudásban sokkal jobbak nálam. Az októberi lakiteleki edzőtáborban tapasztaltak alapján úgy éreztem, bevállalós döntés volt részemről a meghívás elfogadása. Úgy voltam vele, hogy az utolsó helyek egyikét nyugodtan kibérelhetem magamnak, de egy-két skalpot azért szeretnék begyűjteni. A csapat EB-n tapasztaltak ugyanakkor rádöbbentettek arra is, hogy vannak olyan kvalitásaim, amelyekben még mindig versenyképes lehetek a többiekkel, tehát nem teljesen reménytelen a helyzetem. Igyekeztem úgy készülni mentálisan is, hogy esélyt adjak magamnak néhány játékos legyőzésére. Arra persze én sem számítottam, hogy a mezőny több mint fele ellen győztesként fogok felállni a táblától. Az eltelt hónapok alatt láttam, hogy még ezen a szinten is súlyos hibákat vétenek a játékosok komplex állásokban, tehát nem minden a megnyitáson múlik! Általában próbáltam bonyolítani a helyzetet, de nem minden áron, egy-egy kritikus pillanatban okosabbnak láttam a fékre lépni (pl. Bánusz Tomi vagy Medvegy Zoli ellen). Esténként, amikor parti után hazaértem, a gyerekek altatását követően készültem legfeljebb éjfélig, és másnap már csak fél-egy órát foglalkoztam sakkal. Minden nap elmentem úszni. Tudtam, hogy délután 2-kor kell mentálisan ott lenni, nem pedig előző este, vagy aznap reggel. Ez bejött! Sok hosszú partim volt, és többet a végén, az 5. órában sikerült megnyernem. Magamhoz képest nagyon jól játszottam.

De mindebből nem kell messzemenő következtetéseket levonni! A felnőtt magyar válogatottnál az egyik alapelvem, hogy elsősorban a 2600 Élő-pont felettiek elleni eredményeket kell nézni, mert az számít egy Európa-bajnokságon, vagy olimpián, ha az élmezőnyben akarunk végezni. Egy ilyen játékossal játszottam, Berkes Fecóval, aki le is győzött. Ez a történet egyik kijózanító oldala. A másik, hogy az összes győztes partimban volt legalább egy súlyos számolási hiba és rossz lépés. Vagyis egy partit sem sikerült végigvezetnem komolyabb kisiklás nélkül. Ez 20 évvel ezelőtt ment, most nem jött össze, a magyar bajnoki címmel azonban pont fordított a helyzet.

Tavaly novemberben volt a csapat Európa-bajnokság, ahol 4 forduló után a franciákat legyőzve a 2. helyen állt a csapat, de végül csak 16. lett. Előzetesen a legjobb 10-be vártátok a csapatot. Hogy élted meg ezt a szereplést?

Fájt, de hatalmas meglepetésként nem ért. Jártunk a csúcson és a mélyben is, ezért  összességében izgalmas és hasznos verseny volt. A játékosok és a kapitány is kipróbálhatta magát gyakorlatilag mindenféle stresszhelyzetben, és szerintem sokat tanultunk belőle. Nyilván a végeredmény számít, de én jobban örültem, mintha külső körön és esélytelenül bejöttünk volna egy 10. körüli helyre, illetve azt se felejtsük el, hogy a csapat összesen 17 Élő-pont pluszban zárta ezt a versenyt. Tudtam az elején is, hogy arra nem vagyunk felkészülve sem szakmailag, sem mentálisan, hogy a világ legjobbjai ellen végigcsináljunk egy 9 fordulós versenyt (itt utalok a korábban említett profi felkészülés hiányára). Bíztam ugyanakkor abban, hogy a verseny elején tapasztalt szerencsehullámot sikerül meglovagolni, és jobb lesz a vége. A legnagyobb csalódás az volt számomra, hogy a vereségek után nem tudtunk talpra állni. Kevésen múlt a top 10. Még egy lapáttal rá kellett volna tenni a verseny 2. felében, ami nem sikerült. Ennek sok mentális összetevője van csapatként és egyénenként is, de összeomlásról szerintem nem beszélhetünk, mert izgalmas és szoros mérkőzés volt az összes meccsünk.

2021. Európa-bajnokság

A szerencsének is van szerepe egy ilyen szereplésben?

Mindenképpen. Én a szerencsét úgy definiálom, hogy azon események összessége, amelyek a sikerhez hozzájárulnak, de semmilyen ráhatásunk nincs azokra. A franciák elleni győzelemben is volt némi szerepe, de azt a sikert nem a szerencsének tulajdonítanám, mert tudatosan zavartuk össze őket, amire ők rosszul reagáltak. Ráadásul jól is játszottunk. Azerbajdzsán és Spanyolország ellen azonban nagyon boldogok voltunk a 2-2-es végeredménnyel, ahhoz már tényleg kellett a szerencse is. A csapat EB második felében a párosítás és a színelosztás viszont elég szerencsétlenül alakult. Nagy sikerre nem volt reális esély, de a 16. helyet utólag már irreálisnak tartom.

Mégiscsak te lettél az országos bajnok 2021-ben, méghozzá válogatott játékosok előtt, így adódik a kérdés, elképzelhető, hogy egyszer válogatott színekben asztalhoz ülsz újra?

Nem zárkózom el, de ha most választanom kellene, szeretnék az első csapat sikeréhez hozzájárulni, valamilyen funkcióban, akár a versenytermen kívülről is. Ha a legjobb magyar csapat indul a 2024-es olimpián – és szerintem így lesz –, abba minimális esélyem lenne bekerülni, és az út a 2022. évi egyéni Európa-bajnokságon való részvétellel kezdődne, amiről még nem döntöttem. Itt visszautalok arra, amit korábban a 2600 felettiek elleni eredményekről mondtam. A „B” csapat érdekes kérdés, ha visszatérek az aktív sakkéletbe és változás lesz a kapitányi poszton, ez sem irreális forgatókönyv.

Kívánjuk, hogy sikeres, boldog új éved legyen!

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

18 − hat =

'Fel a tetejéhez' gomb
X