Interjúk

A magyar sakk múltját kutató vegyészmérnök – Interjú Négyesi Györggyel

Négyesi György a hazai sakktörténelem egyik nagy tudója. Az évtizedek alatt számtalan cikk írója, amelyekben híres sakkozókkal foglalkozott, könyvei is jelentek már meg ebben a témában, sőt, jelenleg is dolgozik egy újabbnak a megírásán.

Négyesi György

Kérem, meséljen magáról és arról, hogy hogyan ismerkedett meg a sakkal?

1948-ban Budapesten születtem. 12 éves lehettem, amikor édesapám megtanított sakkozni. Anyukám fodrász volt, és volt egy kollégája, aki elég erős sakkjátékos volt, első osztályú. Az akkori első osztályú játékos mai szinten egy minimum mesterjelöltnek felel meg. Ő foglalkozott velem. A fodrászoknak volt egy sakkegyesületük, a Szolgáltató Spartacus, amelynek Macelle Ferenc egykori mester volt a vezetője. A 40-es években szerezte meg a mesteri címet, nekem ő volt a bálványom. Tőle tanultam meg komolyan sakkozni. Gimnáziumi éveim alatt buzgón gyakoroltam, és eljutottam a másodosztályú minősítésig. Tanulmányaim során már általános iskolában megszerettem a kémiát, majd a gimnázium után az akkori Szovjetunióba, Bakuba mentem továbbtanulni és szereztem olajtechnológus vegyészmérnöki diplomát.
A tanulmányaim alatt Bagirov, nemzetközi nagymesternek az egyesületét kerestem fel és eljutottam az első osztályú szintig sakkban. Azt azért mondanom sem kell, hogy a szovjet első osztály erősebb volt, mint a magyar.

A diploma megszerzése után hazatértem, és Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalatnál dolgoztam, majd egy akkori nemzetközi vállalathoz kerültem, ami rengeteg külföldi úttal járt számomra. Ez nem volt összeegyeztethető a családdal, így tovább léptem és klinikai kémikusként találtam munkát a Kállai Éva Kórház és Országos Onkológiai Intézetben. Eljutottam addig, hogy az Amerikai Kémikusok Egyesületének biztonságtechnikai lapja is leközölte két cikkemet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy 1990-ben átmentem a Kőbányai Gyógyszeráru-gyárhoz (ez a jelenlegi Richter Gedeon Vegyészeti Gyár NyRt), ahol biztonságtechnikai labort hoztam létre és nagyon megbecsülték a munkámat.

Munka mellett jutott még idő sakkozásra?

Amikor visszatértem Magyarországra, bementem a sakkszövetségbe, ahol senkit nem ismertem akkoriban. Érdeklődtem, hogy hová mehetnék sakkozni. Azt javasolták, hogy keressem meg Kopasz Jenőt, aki az FTC második csapatának  volt a vezetője. Így is tettem és egy évet játszottam ott. Közben sokan megismertek és csodálkoztak, hogy van itt egy első osztályú játékos, aki a csillagos első osztályúakat és mesterjelölteket veri csapatbajnoki mérkőzéseken. Ekkor már vegyészmérnökként dolgoztam és 8 óra szellemi munka után ültem le a sakktáblához, ahol pár óra után már azt sem tudtam, hogy melyik a király és melyik a királynő. Szlabey Géza hívott át ekkor a Ságvárihoz, ahol fiatal egyetemisták és egyetemet végzett ifjak játszottak. Jó hangulatú csapat volt, az OB 2-ben játszottunk. Eleinte a középső tábla (8. tábla) környékén  játszottam, de szépen lassan araszoltam felfelé. Magam is csillagos első osztályú játékos lettem, és 1976 környékén teljesítettem a mesterjelölti szintet is. Géza benyújtotta a Magyar Sakkszövetségnek, hogy legyenek szívesek, hagyják jóvá a címem, de ezt nem tették meg. Arra hivatkoztak, hogy ezt csapatbajnokikon értem el, azért nem kapom meg a címet.
1977-ben eljutottam oda, hogy abbahagyom a sakkot, mert ennek munka és család mellett, úgy éreztem, nincs értelme. 1980-ban megkerestek, hogy a Polgár-lányok mellé edzőpartnert keresnek, és vállalnék-e ilyen feladatot. Igent mondtam, de csak hétvégenként értem rá. Azzal kezdődött, hogy a 11 éves Polgár Zsuzsi úgy megvert, mint szódás a lovát. Zsófival és Jutkával ekkor még el tudtam játszani, bár nagyon gyorsan fejlődtek. Én is visszarázódtam a sakkba. Hattyúdalomként még elindultam a XI. kerületi csapatbajnokságon, ahol könnyen elvertem a mezőnyt. Ez  volt a versenyzői pályám vége.

Az interjúra készülve ebből az időszakból több ön által feladott apróhirdetést találtunk különböző újságokban, amelyekben régi sakk könyveket, újságokat keresett.

Nem versenyeztem már, de nem szakadtam el a sakktól. Magam is Maróczy Géza könyveiből tanultam rengeteget, ezért elhatároztam,  hogy az ő könyveit összegyűjtöm. Elkezdtem keresgélni hirdetések útján, aminek az lett az eredménye, hogy  1984 táján már kialakult egy kis gyűjteményem. A környezetemben, akinek volt egy Maróczy könyve, az mindjárt eladott nekem még valami másik sakkos könyvet is mellé, hogy ugyan vigyem már el azt is. Mint mérnökember és mint információt rendszerező ember, utánanéztem, van-e a magyar sakk-könyveknek bibliográfiája itthon. Megsúgom az eredményt: nem volt. Ma az Országos Széchényi Könyvtárban kézikönyvként használják azt a bibliográfiát, amit Barcza Gedeonnak az elméleti iránymutatásával készítettem el. Fontos információkat kaptam, hogy kiket érdemes megkeresni, így leveleztem olyan nagy sakk-könyvtárakkal, mint a hágai vagy a Cleveland-i. Az 1950-ig kiadott sakk-könyveket kutattam, aminek során külön érdekesség volt, hogy ebben az időszakban Magyarország területe változott, így figyelni kellett arra is, hogy éppen melyik területen adták ki a könyvet. És miért pont 1950-ben húztam meg a határt? A Széchényi Könyvtár kötelespéldány-szolgáltatása 1950 óta működik, így a későbbi korszak könnyebben átlátható. Bár már tudom, hogy ez sem teljesen igaz, mert vannak olyan vidéki kiadványok, amelyekből nem küldtek egyetlen példányt sem a központi könyvtárba.

Ez az újságocska a Magyar Sakkújság (Nagyvárad 1897) elődje volt, az Országos Széchenyi Könyvtárban a II. évfolyam megjelent hat száma található meg. A Heti Értesítő (Nagyvárad) melléklete volt, de önállóan is elküldték előfizetők számára

Úgy tudom, hogy a bibliográfia összeállítása után is tovább foglalkozott a sakktörténelemmel.

Munka mellett nem sok időm volt a komolyabb kutatásokra, de azért Faragó Klára élete (ő volt az első magyar női világbajnokjelölt), Wolf Ferenc élete feltárása nagyjából sikerült. A Levelezési Sakkhíradó sakktörténeti rovatát is vezettem 1984-1997 között.
2007 végén mentem nyugdíjba, és azóta átképeztem magam levéltári kutatóvá, amelyet azzal ismertek el a levéltárosok, hogy a megyei levéltárak honlapjára is kikerült a cikkem arról, hogy is leltem meg sakkozókat, akikről kb. annyi adatom volt, mely korban éltek és merre, de sokszor semmi több.
Amikor 2008 januárjában megjelentem Budapest levéltárában, hogy én sakktörténetet szeretnék kutatni, kellett volna látni azokat a meglepett arcokat. Mondtam, hogy engem az érdekel, hogy mit tudunk azokról a személyekről, akik ezeket a könyveket írták, mit tudunk azokról  a sakkozókról, akik Magyarországon sakkoztak. Ekkor még mindig döbbent csend volt, de már enyhült a feszültség. Elkezdtem tájékozódni, melyik könyvtáros melyik korral foglalkozik, kihez mivel érdemes mennem. Szerencsére volt már gyakorlatom az információk megszerzésében.
És ha már a levéltárosoknál tartunk, akkor elmondom, hogy volt nekünk egy nemzetközileg ismert, híres sakkjátékosunk, Szén József, aki emellett levéltáros is volt. Ő volt az első olyan sakkozónk, aki 1851-ben az első nemzetközi versenyen elindult. Kieséses verseny volt, és ő sajnos – pechére – a kor legerősebb sakkozójával került össze a legjobb 8 között, és elég furcsa körülmények között, de kikapott.  A versenyt Andersen nyerte, aki Drezdában volt tanár és még a verseny előtt megegyezett Szénnel, hogy akármelyikük is nyeri a versenyt, megosztozik a másikkal a díjon. Szén József már az 1830-as években csinált egy körutat, a lejátszott játszmák egy  része ma is megnézhető egy angol sakk-könyvben. Maga köré gyűjtötte Magyarország legjobb sakkozóit és létrehozott valamilyen sakk-kört. Ennek története mindig foglalkoztatott kutatás-szinten. Próbálom megtalálni a Pesti Sakkör (Pester Schachverein) nyomait. Elolvastam a Hírnök újságot, amelyben 1840-ben írtak a Wurm kávéházról, ami a sakkozók tanyája volt akkoriban, ám a cikkben egy szó sem volt a sakkozókról. Úgy gondolom, a Wurm Udvar volt a keresett hely, a pestiek is úgy adták meg a címüket, hogy Wurm Hof. 2011-ben közöltük le Kazimir Edittel, hogy a Pester Schachverein 1842. november 14-én alakult meg, s Szénék segítői Oppenheimer és a Cenner testvérek voltak, egyikük nevét korábban is ismertük, de a másikukat nem. Új fejlemény volt akkor Taufstein, a titkár személye. Kb. félév múlva várható, hogy bemutatjuk újabb tagjait a Sakk-körnek.
A kutatásaim eredményeinek egy része a sakk-magazin.hu weboldalain látható, illetve van még három e-könyvem is amiket Honfi Györggyel írtam. A könyvek a tábla melletti férfi és női bajnoki döntők eredményeiről és a résztvevők életrajzi adatairól, az ismert és kevésbé ismert sakk feladványszerzőkről, és végül a levelezési sakkozókról szólnak. Jelenleg a sakk versenybírók lexikonja van megjelenés előtt.

Ez az újság, amelyet Négyesi György 40 éve keres, de csak egyetlen számnak tud a hollétéről.

És mi lett a könyvgyűjteményel?

Az 1950 előtti korszakból 170 db könyvem van, de közel 30 kötet hiányzik még a teljességhez. A másik nagy hazai gyűjtemény Schenker Tamásé, aki a budapesti  sakkmúzeum tulajdonosa.

A régi újságok sakkrovataiban sokszor találkozni a nevével lelkes feladványfejtőként.

Mindig érdekeltek a feladványok,szerettem kikapcsolódni a fejtésükkel, a Sakkéletnél a Kiváló Fejtő címet is elértem. Én elméleti sakkozónak tartom magam. Az önmatt és a szabad matt számomra egy idegen műfaj, mégis elég élénk kapcsolatba kerültem velük, mert elmondhatom azt, hogy Bakcsi Gyuri nekem barátom volt. Haláláig szoros kapcsolatban voltunk és sokat beszélgettünk feladványokról. Neki ez volt a szenvedélye. Imádta a tündérfeladványokat, míg nekem ezek az ugrabugra meg szöcske feladványok finoman szólva sem voltak a barátaim.

A mai hazai sakkélettel milyen a viszonya?

A Magyar Sakkszövetség hivatalnokaival a mai napig kapcsolatban állok a lexikonok írása miatt.
Kicsit szomorú vagyok az eredmények miatt, mert Magyarország az 1920-as évektől a világ élvonalába tartozott, de az utóbbi évtizedekben csak pár olyan sakkozónk maradt, akiknek vannak kiugró eredményeik és ezek is leginkább az áldozatkész edzők és szülők miatt.
Polgár Judittal is meglazult az évek alatt a kapcsolatom.

Számtalan cikkével találkoztunk, amit a sakk egy-egy hírességéről írt. A cikkeket visszaolvasva olyan, mintha mindig kereste volna az embert a partik mögött. Hogyan látja, mitől mások a sakkozók, mint a polgári foglalkozásúak?

Pont azt szerettem volna megmutatni, hogy nem mások, s így egy kicsit képet adhattam az adott kor embereiről. Ugyanakkor megmutathatom egy kissé a magyar sakkéletet is, hiszen általában a tábla melletti sakkozókat ismerjük, de a levelezésieket és a feladványszerzőket, akik szintén szép sikereket értek el, alig ismerik az emberek.
A most megjelenő e-könyvem a versenybírókról fog szólni, remélem közelebb hozza őket is hozzánk. Készül már a legnagyobb falatnak ígérkező könyvem a sakkedzőkről, akik tulajdonképpen a sakkozásunk alapját képezik.

Ki ismeri ezt a lapot? Ha valaki ismeri, vagy rendelkezik egy példánnyal, az keresse Négyesi Györgyöt.

 

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb
X