Versenyek

Magyar Rapid Egyéni Bajnokság 2021. – interjú és képgaléria

A VI. Csaba Árpád Emlékverseny és Magyar Rapid Egyéni Bajnokság 2021. után képtárral jelentkezünk és egy rövid beszélgetéssel Dr. Csaba Árpád szervezővel, valamint a verseny férfi győztesével, Balogh Imrével.

Galéria

[foogallery id=”4429″]


Interjú Dr. Csaba Árpáddal

 

Dr. Csaba Árpád édesapja emlékének tiszteletére szervezi a Csaba Árpád Emlékversenyt Ajkán

Milyen összegzést vonsz le így, a verseny után?

Úgy sikerült, ahogy terveztem. Folyamatosan fejlődött eddig a verseny, és már nagyon magasan áll a mérce, erőteljes fejlődési lehetőség ebben a versenyben már nincsen. Viszont azt tudom mondani, hogy legalább olyan jól sikerült, mint a tavalyi, és ez már tökéletesen megfelel számunkra. Ezt a színvonalat szeretnénk állandósítani. Két parti között mosolygós embereket láttam az épület előtt és a folyosón, függetlenül attól, hogy éppen ki hogyan állt a pontszámokkal. Jelezték már azt is, hogy ezt a versenyt évente többször is meg kellene rendezni.

Voltak-e a gondok a szervezésben?

A mostani szervezési munka talán minden eddiginél komolyabb volt. Az még nem ment át a sakkéletbe, hogy ez a verseny, sajnos, létszámkorlátos, tehát az nem működik, hogy utolsó pillanatban jelentkezik valaki. Ennél több létszámot már nem fog elbírni ez a verseny a továbbiakban sem.

Azt, hogy milyen erős a verseny, az mutatja, hogy az elmúlt 4 évben folyamatosan nagyon erős versenyzők voltak itt, és a bajnoki címet a férfiaknál senki nem tudta megismételni. Ilyen erős mezőnyben kis esély van rá, hogy valakinek kétszer összejöjjön az aranyérem. Minden győztesnek örülök, de most Balog Iminek azért, mert ő volt az, aki az első két versenyt még akkor nyerte meg, amikor ez a verseny még csak felfutóban volt. Így most már nálunk triplázott, de országos bajnokságot még nem nyert Ajkán. Az elért pontszáma a legmagasabb az Ajkán rendezett bajnokságok történetében.

Meghatottan éltem meg és egyben nagyon boldog voltam, hogy kiélezett helyzetben is megjelenik az emberség a játékosok között. Noha pontokért folyt a küzdelem, mégsem felejtettek el sportszerűen, emberséggel viselkedni egymással a versenyzők.

Különösen örülök annak, hogy az eddigiek mellett újabb szponzor jelentkezett, aki jövőre egy külön kategóriát szeretne majd támogatni!

Tehát, akkor jövőre ismét ugyanitt?

RAJ, azaz Rapid – Ajka – Július, ez most már ennek a versenynek a szlogenje, amit szeretnék, ha senki nem felejtene el.


Interjú a győztessel, Balog Imre nagymesterrel

 

2021. Rapid Magyar Bajnoka: Balog Imre nagymester

Gratulálunk a győzelmedhez!

Köszönöm. Nagyon szeretem ezt a versenyt, nagy köszönetet illeti meg érte Csaba Árpád urat, hogy újra és újra megrendezi ezt a versenyt. Ki merem jelenteni, hogy már egy jó ideje Magyarországon ez a legrangosabb verseny.

Itt Ajkán nem az első győzelmed volt ez.

Igen, amikor még nem számított országos bajnokságnak ez az emlékverseny, akkor az első kettőt megnyertem. Majd jött pár év szünet, és most újra sikerült győzedelmeskednem.

Milyen volt a mezőny belülről nézve?

Mindenki képviselve volt. A létszámból is látható, hogy nemcsak az van, hogy összejöttek a nagymesterek, hanem minden korosztályból és minden tudásszintről voltak itt versenyzők. Nagyon színes a verseny.

Mennyire volt nehéz a győzelmed?

Minden partit egyformán komolynak és nehéznek éreztem, az élmezőnyben nem volt könnyebb parti. Számomra is váratlan volt, hogy végül én nyertem. Jövőre is jövök majd a versenyre, de nem garantálom, hogy meg is nyerem.

EREDMÉNYEK

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb