Interjúk

Talán a földönkívüliek hagyták itt nekünk a sakkot – Beszélgetés Pintér Józseffel

Pintér József nagymester 55 éves sakk tapasztalattal a háta mögött azt mondja, hogy minden a sakkhoz köti. Bejárta a fél világot, játszott sok ország bajnokságában, részt vett 8 sakkolimpián, több mint százszoros válogatottsággal büszkélkedhet, volt évekig a magyar válogatott kapitánya és szakíróként több könyve megjelent. A pályafutásáról beszélgetünk vele.

A te sakkos történeted hogyan kezdődött?

A nagyapám és apám is sakkozott, de ennek ellenére általános iskola 2. osztályban mégis vívni kezdtem el. 3 évig vívtam és állítólag nagyon tehetségesnek is tűntem, mert a tempóérzékem nagyon jó. Szerettem is nagyon, de egy edzőváltás után elment a kedvem és akkor kezdtem el sakkozni. Nagyapám korán meghalt és egy csomó sakk-könyvet hagyott hátra, amelynek egy részét megkaptam. Apám pedig első osztályú sakkozó volt, a Vörös Meteorban sakkozott, ahová engem is levitt. Odajártunk sakkozni a Margit-szigetre, és ott sakkozgattam én is az öreg bácsikkal.

Ma minden sakkozótól azt kérdezik, hogy ki az edződ? Akkor ez teljesen másként volt. A Vörös Meteorban megismerkedtem a Karakas Éva nénivel, aki annak idején több sakkműsort is csinált a gyerekeknek a tv-ben. Éva néni egy kedves néni volt, aki sokszor meghívta a gyerekeket a tv-műsorába. Nagyon nagy dolog volt, hogy kisgyerekként én is szerepelhettem a tv-ben. Én őt tekintem az első edzőmnek, ő vitt el engem az MTK-ba is.

Az MTK-ban végigjártam a szamárlétrát. Először a 3. csapatban játszottam, aztán a 2.-ban, a végén meg az elsőben. Volt olyan edző aki azt mondta, hogy nagyon tehetségtelen vagyok, hagyjam inkább abba a sakkot. Megértem őt, nekem kellett egy kis idő, ahhoz, hogy beinduljak. A harmadosztályból nehezen léptem feljebb, de aztán nagyon gyorsan nem csak utolértem, de le is hagytam mindenkit.

Nem is volt olyan edződ, aki külön foglalkozott volna veled?

Ááá… Anyagilag sem tudtuk volna megengedni magunknak, de akkor ez még nem is volt divat. Ezzel nem azt mondom, hogy az úgy volt jó, mert az sokkal eredményesebb, amit mostanság csinálunk. Személyes edzéseken adjuk azt át, amit nekünk is edzőktől kellett volna régen megtanulnunk, de aztán valahogy mi is összekapartuk valahonnan, vagy ellestük a szükséges ismeretanyagot. A mai gyerekek ezt készen kapják, nem kell utánajárniuk. Megkapják az alapokat, a stratégiát és mindent. Én nem is álmodhattam ilyenekről, örültem, hogy játszhattam a 3. csapat utolsó tábláján.

Annak idején mi csak sakk-könyvekből tanultunk. Én venni nem vettem, mert nem volt rá pénzem, de kölcsönöztem könyvtárból. Összességében elmondható, hogy magyar nyelvű szakkönyv kevés volt. Emlékszem, hogy eljártam az első csapat meccseire, és figyeltem, amikor a partik után kielemezték a játszmákat. Leselkedtem és rengeteget tanultam ebből. Ma a fiatalok odamennek és lazán belehúznak egy lépés ötletet a táblán. Én akkoriban alig mertem megkérdezni Portisch Lajost, hogy ezt meg ezt miért is lépte. Nemhogy kérdezni, de még ránézni is alig mertem, annyira tiszteltem. Pedig, ha összeszedtem a bátorságomat, akkor szeretettel elmagyarázta nekem, amire kíváncsi voltam. Az 1970-es évek elején az MTK-nál tartott nekünk edzéseket, amelyeknek a jegyzetei máig megvannak. Ő akkor egy világklasszis volt. Később is rengeteget tanultam tőle és sokat játszottunk egymással.

Nagyon sok országban megfordultál sakkozóként.

A rendszerváltás után elkezdtem kint játszani. 1988-89-ben mindjárt Franciaországban. Jól beilleszkedtem a csapatba, de ez semmit nem ért volna, ha nem hozom az eredményt mellé. Kétszeres spanyol, egyszeres belga bajnok, horvát kupagyőztes, francia kupagyőztes vagyok, de játszottam svájci, német sőt, még koszovói csapatban is. Olasz csapatbajnokság kimaradt, de sok egyéni versenyen játszottam. Van is egy kellemes emlékem Rómából. Nagyon szerettem ott játszani. A sakkozók a partik előtt készülnek, komolyan veszik, meg minden. Én Rómában úgy készültem, hogy gyalog végigjártam a várost, megnéztem a nevezetességeket. Nem készültem a partimra semmit, és simán megnyertem a versenyt, mert annyira jól éreztem magam. Olyan lazán vettem az életet, mint az olaszok. Annyira gyönyörű az a város, teljesen magába szippantott. Aztán elmentem a versenyre és megnyertem. Később is sikerült ezt ugyanott még kétszer megismételnem.

1982-ben, a Las Palmasban rendezett zónaközi versenyen

Annak ellenére, hogy a sakk egyéni sport, te szerettél csapatban játszani?

Ha egy csapatban jól éreztem magam, ott nagyon szerettem játszani. Nem azt mondom, hogy szeressék egymást a csapattársak, de legyenek jól meg egymással. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy egy-egy versenyen nem biztos, hogy a legerősebb egyénekből álló csapat nyer végül. Így volt ez a Honvéddal is, ahol én is nagyon sokat játszottam. Egyéni sportág a sakk egyértelműen, de csapatban játszva sok izgalmat tartogat. Lehet a többiekért is játszani. Nagyobb a felelősség, de nagyobb a siker is. A válogatott csapatversenyek mások. Ott azzal teszed legjobbat, ha magadért küzdesz legjobban, mert az eredményed így segíti a csapatodét. Én 1980-ban a sakkolimpián, Máltán 5-ből 4,5 pontot hoztam, ezzel biztos segítettem a csapatnak az ezüstérem megszerzésében.

Hogy tekintesz 40 év távlatából vissza erre a megmérettetésre? Ezüstérmet nyertetek, vagy elveszítettétek az aranyat?

Akkoriban úgy gondoltam, hogy elveszítettünk egy aranyérmet, ma már azt látom, hogy nyertünk egy ezüstöt.

1985 Luzernben a sakk csapat világbajnokságon sikerült legyőzni a szovjet válogatottat

Ennyi tapasztalatszerzéssel eltöltött év után, hogyan tekintesz a sakkra?

Ezen sokat gondolkodtam. Választhatnám a sablondumát, hogy ez egy művészet, sport, agytorna, stb, stb. A sakk egy nagyon-nagyon összetett játék. Ahogy egyre többet tudunk róla, úgy látjuk egyre bonyolultabbnak. Még azt sem tudom eldönteni, egyáltalán játék-e. Nehéz megfogalmazni. Az biztos, hogy egy nagyon komoly dolog. Talán a földönkívüliek jártak itt, és kiszúrásból itt hagyták nekünk a sakkot: tessék, kedves földi barátaink, fejtsétek meg ezt a rejtvényt, itt van 64 mező és hozzá 32 figura! Ezt még, úgy érzem, nem igazán sikerült megfejtenünk.

Én a sakkban azt szeretem, hogy megadja a felfedezés örömét és mindig találok benne valami újat. Carlsen szintjén nem tudom megvan-e ez az érzés, de nekem élmény, ha az ember talál valami nagyon jó lépést, vagy egy ötletet.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit sakkozóként megtanultál?

Egy szóban kifejezve a gondolkodás. Az életben nem vagyok az a megfontolós típus, de ha szükséges, akkor képes vagyok erre. A türelem, hát az nagyon kellett volna több. Ez emberi dolog. Ezért nem unalmasak a partik, mert ha mindenki ha jól felkészülne minden szempontból, akkor minden parti döntetlen lenne. Az emberi tényezők nagy szerepet játszanak a végeredményben. Voltak olyan hiányosságaim, amelyek hátráltattak.

Ezt hogy érted?

Egyszer végiggondoltam, mit értem el: 20x-os csapatbajnok, 2x-es magyar bajnok, olimpiai, világbajnoki és  Európa-bajnoki ezüstérmek, BEK-győzelem, huszonvalahány nemzetközi verseny győzelem és még sok egyéb. Elégedett vagyok ezekkel, de talán elérhettem volna többet is, ha más vagyok egy kicsit. Ha például jobbak az idegeim, türelmesebb vagyok, a hibáimat gyorsabban kijavítom, vagy ha megtanultam volna menedzselni magamat. Abból a szempontból pechem is volt, hogy volt előttem 3 olyan világklasszis magyar sakkozó, akik fantasztikusan játszottak: Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula. Amikor meg már utolértem őket játékerőben, akkor már késő volt, ők is sokat gyengültek és én is.

1997. Sax Gyula ellen

Szerinted elmondható, hogy mindenki úgy sakkozik, amilyen a saját habitusa?

Van ebben valami, az biztos. Egyes személyiségjelek megjelennek a játékstílusban is. Bár magas szinten ez már talán kevésbé jellemző, de azért látszik, hogy valaki óvatosabban, valaki vagányabban, valaki virtuózabban játszik, valaki pedig jó munkásemberként. A női sakkozók általában óvatosabbak, emiatt nem is tudok ellenük játszani! Nincs is túl jó mérlegem ellenük, de Polgár Juditot mindezek ellenére sikerült legyőznöm.

A vereségeket hogyan viselted?

Ha úgy vertek meg, hogy jobban játszott az ellenfél, azzal semmi problémám nem volt. A következő partira ilyenkor fel tudtam állni és általában sikerült is javítanom. Ellenben, ha úgy vesztettem, hogy jól játszottam, de egy vesztőt léptem hirtelen, amivel az egész parti odalett, azzal nagyon padlóra kerültem és jöttek a következő fordulókban is a katasztrofális vereségek.

Ha a neved szóba kerül bárhol, akkor ott a humorodat is megemlítik. Ennyire derűsen látod a világot, vagy pont a humor az, amely segít elfogadni a világot a maga tökéletlenségével?

Ahogy öregszel, úgy a humorod már nem olyan jó. A vidámság az nagyon kell. És tényleg van az a sablon elképzelés a sakkozókról, hogy egy szódás-szemüveggel ott ül a sakktáblánál, morc és mosolytalan. De ez nincs így, mi is ugyanolyan vidámak vagyunk, akármennyire is akarnak ilyen paneleket ránk aggatni. A csapatteljesítményt javítja az, ha van valaki, aki a hangulatot feldobja. Én igyekeztem olyan csapatokban játszani, ahol nem szomorú emberek vettek körül. A Honvédban és az Elektromosban mindig nagyon jó hangulat uralkodott.

Miből áll össze egy jó sakkeredmény?

Az én esetemben mindig szerepe volt annak, hogy én imádtam sakkozni. Az, hogy valaki szeret valamit, az egy dolog, de én imádtam sakkozni. A sakk általánosságban annyit ad vissza, amennyit belefektetnek. Ez egy nagyon tiszta viszony, ha dolgozol alázatosan, rendesen és türelmes is vagy, akkor annak meglesz az eredménye.

Ha konkrétan egy versenyre vagy egy partira szűkítjük a nézőpontot, akkor ott a szerencse szerepe is megnő. Az ember gondolkodik, egy lépést elront és elveszíti a partit. A sakk kegyetlen. 38 jót lépsz, és a 39-ben lépsz egy rosszat, és már nyújthatod is a kezed. Szerencse is kell a sikerhez.

1973. december 24-én Groningenben, az ifjúsági európa bajnokságon játszottam. Olyan lebonyolítási rendszer volt, hogy a selejtező után 10 ember jutott be a döntőbe. Szenteste játszottam azért, hogy győzelmem esetén a döntőbe juthassak. Az 50. lépés után az állás döntetlennek nézett ki, pár figura volt már csak a táblán. Az ellenfél egyszer csak húz egy vesztőt, ami után gyorsan nyerem a partit. És mentem a döntőbe, ahol ezüstérmes lettem. Mi ez, ha nem szerencse?

Ott van még a készülés kérdése. A felkészülés nem pótolja azt, hogy te megtanultad-e az anyagot előtte. Olyan, mint amikor vizsga előtt utoljára még átnézed a tananyagot. A túl sok készülés a sakkban szerintem butaság, mert csak elfárad az ember agya. Ennek ellenére van, aki azt szereti, ha a parti előtt még alaposan átnéz mindent, pedig akkor már nem tanul semmit. A legjobb fajta készülés az, amikor a meglévő tudásodat frissíted fel.

Az ideális partiszámról is van véleményed?

Utólag már látom, hogy én a magam részéről, a 80-as években nagyon rosszul csináltam, amikor relatíve keveset játszottam. Bevallom, hogy tőlünk keletebbre lévő országokba nem szívesen mentem. Személyfüggő, ki-ki hány versenyt vállal be, de a túl sok verseny senkinek sem jó. Ki kell választani azt az évi 5-6-ot, ami az ideális szerintem. 1982-ben volt egy hosszabb meghívásom Indonéziába, ami 21 partira szólt. Nem vállaltam be és helyette Rómában játszottam egy jól sikerült 9 partis versenyen.

Az utánpótlás nevelésből is kivetted a részed

Az ifjúsági versenysakkozók nagy részét tanítottam sakkozni az elmúlt évtizedekben. A mostani tizenévesek között is vannak még magántanítványaim. De az az igazság, hogy idővel belefáradtam, és szűkítem a tanítványok számát. Az idősebbek közül foglalkoztam Krstulovic Alexszel, Leszkó Bencével, a fiatalabbak közül foglalkozom Karácsonyi Katával, Pásti Áronnal, Bálint Péterrel és Tran Dáviddal.

Mitől lehet sikeres ma egy fiatal?

Tudás, tehetség, szorgalom, szerencse és pénz. Hazudnék, ha azt mondanám mindegy, hogy hova születsz. Vannak országok, amelyek jobban támogatják a versenyzők fejlődését és vannak, ahol kevésbé. Vannak olyan családok is, ahol szinte élet-halál kérdése lehet a sakk, mert ez az egyetlen kiugrási lehetőség.

Almási Zoltán saját személyes Facebook oldalán nemrég bejelentette, hogy felhagy a versenyszerű sakkozással. Mit éreztél amikor olvastad, pláne, hogy név szerint is meg voltál említve a bejegyzésben?

Én Almási Zolival nagyon régi kapcsolatban vagyok, voltam neki szekundánsa is, fogalmazhatok úgy, hogy jó barátok vagyunk. Megértem őt. Az az igazság, hogy a Zoli olyan tehetséggel van megáldva, amilyen nagyon kevés embernek, sakkozónak adatott meg.

Régóta foglalkozott ő már a vállalkozásával és sok mindennel. Az az igazság. hogy nehéz már célt találnia. Nem tudom, mi lehetne motiváció neki. Egy újabb válogatottság, vagy sakkolimpia az eddigi számtalan után? Megértem a visszavonulását. A világ élvonalában sakkozni kőkemény foglalkozás.

Hogyan látod a magyar sakk jelenlegi helyzetét?

A hazai olimpiának nagyon örülök, felnőtt itt már pár olyan generáció, amelyik megérdemelt volna egy ilyen magyarországi versenyt. A tehetséges felnőtt versenyzők közül Rapport Ricsi és Gledura Benji is tanítványom volt, de nem tudom, kik alkotják majd a csapatot végül, és azt sem milyen játékerőt képviselünk majd. Utánpótlás szinten is kimondható, hogy elment mellettünk a világ. Minden szinten és mindkét nemnél nehéz lesz eredményt felmutatni, akkor is ha a fiatal lányok között olyan tehetségeink vannak, mint Gaál Zsóka, vagy Karácsonyi Kata.

A magyar sakkozás nem halad, mert csak állunk és nézünk. Az indiai meg a kínai fiatal nagymesterek meg elárasztják közben a világot, de más országok is húznak el mellettünk. A szövetség toporog, a gyereknek meg nem élet-halál kérdése, hogy jól sakkozzanak, merthogy bizonytalan lenne a jövőjük. Hol van már a Maróczy iskola sikere, ahol én 2006-2012. között tanítottam és nagyon sok gyerek megfordult a kezem között? Ma már 30 évesek a legidősebb ottani tanítványaim.

A COVID is nehezítette a felnőtt sakkozóink dolgát. Szerintem a pofátlanság teteje, hogy nemzetközi szinten a legjobb max. 20 sakkozó, akár egy utazócirkusz sorra kapta a lehetőséget, hogy pénzt keressen. Sorra indulhattak rapid, blitz és mindenféle versenyeken. Miközben az élvonalhoz közvetlenül nem tartozó versenysakkozók meg éhen halhattak, mert a lehetőséget sem kapták meg másra.

Köszönjük az interjút!

1989. Alon Greenfeld ellen

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb
X