StatisztikaUtánpótlás hírek

Utánpótláskorúak statisztikája 2021. június

2020. októbere óta nem jelentkezett ez a rovatunk a kevés játéklehetőség miatt. Május elteltével ismét itt vagyunk!

A vírus újabb hullámának elvonulása után kezd a sakkvilág megélénkülni. A hazai versenynaptárba sorra kerülnek be a versenyek. Júniusban már a legkisebbeknek is lesz lehetőségük megmérettetésre.

Készítettünk egy grafikont, amely hazai viszonylatban nagyon jól mutatja a lejátszott partik számában történt visszaesést. Ez a nagyon fiatal játékosokat fokozottan érintette, mert nekik még kevesebb lehetőségük volt partikat játszani.

Az alacsony partiszámból következik, hogy a játékosoknak kevesebb lehetősége volt feliratkozni a FIDE listára, ezért jól látható a visszaesés ezen a téren is.

Sajnos a képen látottnál rosszabb a helyzet, mert a pandémia miatt a FIDE 2020 novemberében változtatott az inaktív játékosok meghatározásán. Az addigi 12 hónapról felemelte 24-re a tétlen hónapok előírását az inaktivitás eléréséhez. A grafikon két eltérő szabályozású időállapotokat hasonlít össze.  A 2021-es adatokban vélhetően sokkal nagyobb a visszaesés.

Ha világviszonylatban nézzük, akkor mostanra sok országot megelőzve sikerült megnyitni a hazai sakkéletet ismét. Ebből adódóan a nemzetközi toplistákat óvatosan kezeljük, mert sok helyen még nem múlt el a járványhelyzet.

Az Élő-pont rangsor alapján a májusi legszebb eredményeket külön kiemeljük:

A teljes táblázat elérhető itt.


Gratulálunk a kiemelt versenyzőknek, valamint mindazoknak a fiataloknak, akiket nem említettünk külön, de tagjai a világ TOP100 mezőnyének! 
Reméljük, hogy sikerül majd bizonyítani a következő hónapokban mindazoknak, akik a pandémia ideje alatt sok munkát fektettek a fejlődésükbe. 


A tervek szerint 2024-ben a hazai sakkolimpián lesz 25 év alattiakból álló csapat is.
Szeretnénk a fiatalok versenyfutásáról folyamatosan hírt adni addig. Két animált grafikont mellékelünk, amely minden hónapban tartalmazza majd a frissítéseket. 

Lányok/nők

 

Fiúk/férfiak

 

Véleményünk az Élő-pontok jelentőségéről

Soha nem állítottuk, hogy az Élő-pont határozza meg a sakkozót. Ha egy magasugró az edzésen megugrik egy addig számára soha nem teljesített magasságot, az annyit jelent, hogy mentálisan és fizikálisan jó állapotban van, jó úton halad, és az is lehet, hogy ehhez szerencse is társult. Ha ezt hónapról hónapra megteszi, az már jelzésértékű, ott már a szerencse szerepe eltörpül. Ha ezekkel az eredményekkel a korcsoportos világ-ranglistákon is jó helyezést ér el, az pedig már mindenképpen figyelemreméltó. Tudjuk, hogy az általunk kiemelt sakkozóknak is rögös lesz az útja a jövőben, akár az Élő-pontokat nézzük, akár a sakkeredményeket, de hisszük, hogy ezek a kemény munkát végző fiatalok fokozottan megérdemlik az elismerést. A versenyek dobogósai begyűjtik a sikerélményeket az érmekkel együtt, de a többség, akiknek ez ritkábban adatik meg, kevésbé kerül előtérbe, hiába végez komoly munkát. Úgy érezzük, akik elszántan küzdenek ebben a nehéz sportban, azok mindannyian  megérdemlik a biztatást, még akkor is, ha nem lesznek végül világklasszisok. Mi, a magunk részéről, a kemény munka megítélésére ezt a számunkra is könnyen értelmezhető adatsort választottuk. Bízunk abban, hogy előbb-utóbb minden keményen küzdő gyermeket lesz alkalmunk méltatni itt.

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb