InterjúkUtánpótlás hírek

Sok teendőnk van még – Beszélgetés Molnár Bélával, az Ifjúsági Bizottság elnökével

A Magyar Sakkszövetség Ifjúsági Bizottságának elnöke mesél nekünk sakkos pályafutásának jelentősebb állomásairól és azokról a tervekről, amelyekkel segíteni kívánják az utánpótláskorú sakkozókat a következő években.

Kérlek, mesélj magadról, hogyan szeretted meg ezt a sportot?

Kecskeméti vagyok, ahol a 70-es, 80-as években nagyon pezsgő sakkélet zajlott és a város a vidéki sakkozás fellegvárának számított egészen a rendszerváltást megelőző időszakig. Négy egyesület működött akkoriban a városban és mindnek volt saját csapata a hazai bajnokságban. Országos szinten a DUTÉP volt a legismertebb, hiszen ők a hazai élvonalban küzdöttek. Többször lett a vidék legjobb egyesülete és érmet is szereztek NB I-ben. Engem az élet egy másik egyesülethez sodort, a Petőfi Nyomda csapatához, a Kecskeméti Tipográfiához. Az éltáblánkon Németh Zoltán játszott, aki akkoriban az egyik helyi főiskolán végezte tanulmányait.

Konkrétan hogyan ismerkedtem meg a sakkal? Ez elég egyedi történet. Alsós koromban egy matek órán a padtársam megmutatta nekem a kis mágneses sakk készletét és elmondta a játék szabályait, majd a pad alatt mindjárt játszottuk is párat. Aztán, még szintén alsós koromban, a diákolimpia iskolai selejtezőjében összekerültem (akkor még nem voltak korcsoportok) egy nyolcadik osztályos fiúval. A srác elég nagyszájú volt és azzal indított, hogy: na, öcsi, itt van 5 Ft, (ez akkoriban sok gombóc fagyi ára volt) ha megversz, akkor a tiéd. A parti jól alakult, de mire megnyertem azt, már sehol sem volt a korábban asztalra tett pénzérme.

Később egy újabb véletlen alakította a pályámat. Édesanyám besegített egy özvegy, idős tanár bácsinak vásárolni, takarítani. Egy alkalommal megkérte őt, Nemesszeghy Lajos (1902-1982) bácsit, hogy nézze meg van-e bennem tehetség a zongorázáshoz. El is mentem a megbeszélt időpontban, de Lajos bácsi, már az elején mondta nekem, hogy ő igazából túlságosan öreg ahhoz, hogy hangszert oktasson, ám nagyon szeret sakkozni, és ha lenne kedvem, akkor szívesen sakkozna velem. Ezt követően rendszeresen, heti két alkalommal jártam hozzá, bevásároltam neki, majd előkerült a régi, faragott sakk készlete és hatalmas meccseket játszottunk egymással 2-3 órán keresztül. Az első megnyitásomat (Dán-csel) tőle tanultam, és miközben bögre számra itta a kávét, elmagyarázta a sakkjáték alapelveit, a támadósakk lényegét. Néhány hónap elteltével meglepett azzal, hogy elújságolta, megbeszélte a Tipográfiával, hogy elkezdhetek náluk sakkozni. Ekkoriban már az öcsémet, féltestvéremet (Bauer Tamást) is tanítgattam, így vele együtt kezdtem meg az edzéseket a Petőfi Népe szerkesztőségének épületében, ahol Gór József (1939-2018) kezei alatt több fiatal bontogatta már szárnyait. Kecskeméten mind a 4 egyesület (DUTÉP, Kecskeméti Spartacus, Széchenyi SE, Tipográfia) edzéseit látogattuk. Sok fiatal tehetség volt akkoriban a korosztályunkban: Berki Béla, Kurucsai Margit, Mészáros Gyula, Marosi Csaba, Solymosi István, Soós Árpád, T. Nagy Beáta, Vidéki Sándor, Zöldi Zoltán. Valamennyien riválisok voltunk és mellette sakkbarátok is. A DUTÉP volt a csúcsegyesület, ahol dr. Erdélyi Tamás (1953-2017) és Ábel Lajos vezette a szakosztályt, majd később a debreceni Pál Imre mint ifjúsági edző csatlakozott a szakmai stábhoz. Ő – többek között – Gyimesi Zoli, Krizsány Laci és Soós Árpi felfedezésével erősítette az egyesületüket.

Van valamilyen sztorid ezekből az időkből?

Rengeteg élményről tudnék mesélni. Abban az időben nekem Marosi Csabi volt a legnagyobb haverom, de Mészáros Gyulával is gyakran lógtunk együtt, miközben leginkább snellezéssel töltöttük az időt és az ún. “Pesti bulit” játszottuk rettentő fanatizmussal. A játékban 4-5 fő vett részt, a parti előtt a játékba lépő letette a tábla mellé az alaptétet, majd elkezdődött a játszma, a vesztes mindig kiesett, a győztes pedig az lett, akinek sikerült egy körön belül mindenkit legyőznie. Óriási, gyakran 4-5 órás csaták voltak, nem egy esetben az öt órakor kezdődő “edzésről” este tíz-tizenegy órakor értünk haza emiatt. Egy alkalommal a pénteki edzésről egyenesen a vasárnapi csapatbajnoki mérkőzésre mentünk, miután néhány elvetemült felnőttel együtt lényegében végigsakkoztuk a hétvégét. A sors fintora, hogy valamennyien könnyedén nyertünk a bajnoki fordulóban, majd hétfőn beteget jelentettünk mert képtelenek voltunk felkelni.

Ábel Lajos hírhedten szigorú edző és csapatvezető volt, ritkán dicsért bennünket, ellenben nem fukarkodott a bírálattal, amit persze mi nem mindig éreztünk jogosnak. Gyerekes bosszútól vezérelve öcsémmel betanultunk egy SzpasszkijTal partit, ami áldozatokkal tűzdelt csatában örökös sakkos döntetlennel végződött és másnap fapofával lejátszottuk ugyanazt a játszmát, lépésről-lépésre, majd leplezett vigyorral hallgattuk Lajos bácsi elemzését és a menetrendszerű letolást. Ezúton is elnézést kérek a mestertől!

A kecskeméti évek meghatározóak voltak számomra. Grószpéter Attila (a város egyetlen nagymestere) és Károlyi Tibor nemzetközi mester nyilvános edzéseit gyakran látogattuk. Attilának személyesen is sokat köszönhetek, hiszen gyakran játszottunk rapid témaversenyeket egy-egy változatban és én ugyan kávéházi pancsernek számítottam az ő szintjéhez mérten, mégsem sajnálta az időt ezekre az alkalmakra, amiből nyilvánvalóan leginkább én profitáltam.

Kecskemét után merre vitt a sors?

Gór József edzőnk a rendszerváltást követően Lajosmizsén indított egy nyomdaipari vállalkozást és otthagyta Kecskemétet. Én követtem őt az új egyesületébe. 1989-ben Pakson rendeztek egy körmérkőzéses versenyt, ahol Vidéki Sanyival holtversenyben az élen végeztünk. A paksi csapat akkor jutott fel NB II-be, és az eredményünket látva megkérdezték tőlünk, nem akarunk-e náluk játszani. Így hárman Sanyi, Maros Csabi és én eligazoltunk Paksra.

Mit jelent számodra a sakk?

Szerelem volt első látásra. Lelkesedésemet jól mutatja, hogy miután Lajos bácsitól megtudtam, hogy létezik olyan, hogy sakk-szakirodalom, egyből elkezdtem a könyvtárból sakk-könyveket kihozni. Egyébként is nagyon szerettem olvasni, így talán az sem meglepő, hogy az első munkahelyem a kecskeméti Katona József Könyvesbolt volt, ahol eladóként dolgoztam. Rendkívül módon élveztem a könyvek közelségét és nem utolsósorban azt, hogy én voltam a boltban az egyedüli fiú. A DUTÉP-nél kölcsön tudtam kérni külföldi folyóiratokat is és próbáltam a bennük található anyagokat önállóan feldolgozgatni. Akkoriban 3-4 orosz nyelvű sakkos újságot lehetett kapni a piaci újságárusnál, ahol számomra mindenből kettőt raktak félre. Az egyiket elolvastam, a másikból pedig kivágtam az érdekes cikkeket és beragasztottam egy füzetbe. Ez volt az én akkori jegyzetem, amelyből próbáltam a változatokat megismerni.

Biztosan voltak kudarcok is, hogyan viselted azokat?

Most is előttem van még a hadállás gyerekkoromból, amikor Vidéki Sanyi ellen egy partit elvesztettem valamelyik diákolimpián. Egy kombinációval lenyertem a vezérét és ennek mámorában “benéztem” egy alapsori mattot. Persze, voltak más kudarcok is, de mindig gyorsan túltettem magam azokon. Volt időm ezeket megszokni, mert rengeteg partit játszottam barátokkal és felnőttekkel is. Tudtam, hogy ha ma egy kudarc ért, akkor másnap lesz új lehetőségem bizonyítani. Lelkes amatőr voltam. Egyébként sem az eredmény érdekelt, én inkább a sakkigazságokat kerestem. Elemeztem és újításokon törtem a fejem. Egy-egy szép játszma fontosabb volt a versenygyőzelemnél.

Régóta foglalkozol gyerekekkel. Nehéz igazi sakktehetségeket találni?

Ez nagyrészt szerencse kérdése és önmagában a tehetség csupán a kezdet. Az is kérdéses persze, hogy ki az “igazi tehetség”, hiszen a sakkjáték rendkívül összetett, ennél fogva több kimagasló adottságot igényel egyszerre. Így, akinek az egyik képessége, pl. a kombinációs készség kiemelkedő, annak lehet hogy más képessége (türelem, elmélyülés, helyzetelemzés) esetleg sokkal gyengébb szinten van. Én, mint nevelőedző a sakk iránti rajongást, az elkötelezett sakkszeretetet tartom a legértékesebbnek. Amikor valaki fanatikusan szereti a sakkot, “megmérgezi” a sakkozás világa, akiért már aggódnak a szülei “mert a gyereket csak a sakk érdekli”, akkor érzem a tehetség megnyilatkozását. Mindenkiből nem lehet világbajnok, de a sakk misztikus világa beszippantja azokat, akik rezonálnak erre a fajta önkifejezésre. Ez a szellemi világ, a maga eszközeivel hatalmas örömforrást jelent. Nem véletlen, hogy az emberiség szellemi ébredésétől napjainkig, generációkon keresztül, végig kísérte történelmünket, kultúránkat.
1991 óta foglalkozom gyerekekkel és nagyon sok ügyes tanítványom volt, akiknek egy része nagymesteri szintig jutott később. Mások – viccesen szólva – “elzüllöttek” és orvos, tanár, közgazdász vagy mérnök lett belőlük.

Decsen és Pakson is dolgoztál huzamosabb ideig.

Decsen dr. Papp Csaba (a patikus) hihetetlen ambíciókkal és áldozatvállalással támogatta a megyei sakkéletet és minden gyereket aki feltűnt a környező településeken. A Fekete Ló sakk-klub edzésein általában 8-10 fős csoportos oktatást tartottunk. A legügyesebbek kaphattak egyéni edzést. Itt a szülő, a csapatvezető és az edző együtt teremtette meg a feltételeket a fejlődéséhez.

Akkoriban Paks stabil anyagi helyzetben álló egyesületnek számított, ahol lehetőséget kaphattak a komoly fejlődésre azok a gyerekek is, akiknek nehezebb anyagi körülményeik voltak. Itt megkaphatták a profi sakkozáshoz szükséges feltételeket. Csodálatos dolognak tartom, hogy részben az én munkám eredményeként igazi közösség jött létre és az itt nevelkedett fiatalok közül ma is többen tagjai a paksi csapatnak. Berkes Feri 10 évesen került ide Mészáros Gyula kezei közé, Papp Gáborral pedig 5 éves kora óta én foglalkoztam. Gábor 13 évesen nyerte meg a 20 évesek (!) országos bajnokságát. Emlékszem, hogy az edzések szünetében még a nyakamban is vittem őt a játszótérre. Említhetném még Szabó Krisztiánt, Papp Gyuszit, vagy Rudolf Annát, akik mind ennek az időszaknak a felfedezettjei voltak és később nagymesterek lettek.

Pakson megtörtént a csoda, 2001-ben három korosztályban szereztünk világbajnoki aranyat. Hazai Laci mondását idézve: “Ilyen még nem volt soha és nem is lesz!” Ács Péter, Berkes Ferenc és Fodor Tamás a korcsoportos versenyeken világbajnoki címet szereztek. Mészáros Gyuszi kétszeres világbajnok edző lett, Hazai László doktor pedig valódi oroszlánt nevelt Ács Petiből, aki Athénban az egyetlen magyar Junior-világbajnoki címet megszerezve bizonyított.

A Baptista Sakkiskolával hogyan kerültél kapcsolatba?

Miután Pakson az egyesület döntése alapján a nevelő munka háttérbe szorult, adódott egy lehetőség, hogy 2014-től a Szeretetszolgálat támogatásával egy saját egyesületet hozzak létre. A szakosztályvezetői és edzői szerepkör komoly bizonyítási lehetőséget és szakmai kihívást jelentett. Szenczy Sándor lelkipásztor úr, a Baptista Szeretetszolgálat akkori elnöke, – szintén a sakk szerelmese – felkért, hogy hozzunk létre egy sakkcsapatot, amely kiemelkedő tehetségkutatást és képzést valósít meg hazánkban. Ahogy fogalmazott. “Pénz, paripa, fegyver” adott lesz a munka sikeréhez. “Több mint iskola” – ez a baptista oktatási intézmények jelszava, és ugyanezt a gondolatot akartuk szem előtt tartani a Velencei Baptista Sakkiskolával is. A munkában oroszlánrészt vállalt Taskovits István barátom, akivel együtt foglalkoztunk a programban részt vevő fiatalok képzésén. Később Szabó Bence és Fekete Albert is rendszeres oktatója lett a baptista edzőtáboroknak. A sikerek gyorsan jöttek, csapatbajnoki érmek, bajnoki címek erősítették a fiatal csapatot, az egyéni sikerekben pedig Bodrogi Bendegúz, Csíki Endre, Demeter Dorina, Könyves Álmos, Losonczi Marcell, Lukács Anna, Páter Péter, Rónai Ákos, Vicze Kata és Vicze Zsófia országos bajnoki címekkel és helyezésekkel igazolták a szakmai munkánk sikerét.

2019. Hajdúböszörmény. A Baptista Sakkiskola csapata a rapid magyar korosztályos bajnokságon.

Sokat változott a fiatalok hozzáállása az eltelt évtizedek alatt?

Kétségtelen, hogy változtak, de nem tudom eldönteni a mértékét, mert idővel az én szemléletem is változott. Amikor nálam jelentkezik valaki kezdőként, hogy sakkozni akar, azoknak próbálok keresni egy lelkes, fiatal edzőt, mert ők nagyon sokat ki tudnak hozni a kezdeti időszak közös munkájából. Magam is így kezdtem és ebben hiszek én is. A legnagyobb értéknek az edző lelkesedését és az elhivatottságát tartom. Ha olyan edzőhöz kerül valaki, ahol az edző és a tanítványa tényleg bizonyítani akar, ott kialakul a felek között egy összhang és elfogadás egymás felé. Ha kisgyerekekről van szó, mindig fontos, hogy meglegyen az érzelmi háttér, mert a versenysportban később sok szükségszerű hullámvölgyön tudja ez átsegíteni a feleket. Van még ennek a viszonynak egy másik lényeges szereplője, mégpedig a szülő. Optimális esetben mindhárom fél között megvan a tisztelet és a bizalom. A nehezebb periódusokat mindenkinek megértéssel kell fogadnia a fejlődés és továbblépés érdekében.

A lelkesedésről Mészáros Gyula jut eszembe, aki fiatalon Kecskeméten hihetetlen bohém srác volt. Őt én hívtam Paksra és rajtam kívül nem sokan hittek benne, Az ő lelkesedése és sakkszeretete mindig átragadt azokra a gyerekekre, akikkel együtt dolgozott. Szerintem ez a legfontosabb, amit át lehet adni a tanítványoknak és ez nem változott az eltelt évtizedek alatt.

A paksi sikereknek az egyik lényeges összetevője, hogy együttműködő csapat alakult ki. A jéghegy csúcsát Hazai Laci és Csom Pista bácsi jelentette. Az én munkám a fiatalok felfedezéséből és a tehetségek képzéséből állt. Utóbbit Gyulával együtt végeztük. Akik eljutottak odáig, hogy 2200-2300 Élő-pont körül sakkoztak, átkerültek Lacihoz, Pistához vagy épp Györkös Lajoshoz. Vidéki Sanyi elsősorban nagyszerű verseny szervezőként segítette a munkánkat. Gosztola Pista csapatvezetőként rendkívüli higgadtságával tűnt ki, még engem is el tudott viselni. A csapat minden láncszeme erős és elkötelezett volt és mindemellett adott volt egy komoly anyagi háttér is, amit az erőmű biztosított.

Jelenleg az Ifjúsági Bizottság elnöki tisztét töltöd be. A járványhelyzet milyen hatással volt a szakterületedre?

Csakúgy, mint minden sportban, a sakkban is komoly kárt okozott. Nagy tervekkel nekiláttunk, hogy átalakítjuk a versenyrendszert a tavalyi évben, aztán minden borult, ráadásul idén is nagyon bizonytalan még a helyzet az országos versenyeink körül. Ebben az időszakban sokan a számítógép elé kényszerültek, hiszen ott a sakk könnyen elérhető és nagyon más lehetőség szinte nincs is. Próbáljuk ezt meglovagolni, de versenyenként bukkannak elő visszaélések, kizárások, problémák. Őszintén szólva csalódott vagyok, mert ezt előre nem gondoltam volna. Új helyzet ez mindenkinek, amelyben sajnos, túl nagy a kísértés, és vannak, akik nem tudnak ellenállni ennek. Elgondolkodtató helyzet, ami az erkölcsi nevelés dilemmáit is felveti és amelyben meg kell említenem a szülők, edzők felelősségét is.
A kisebb gyermekeknek egy idő után az online játék nem annyira szórakoztató, mert túl rövidek a partik és számukra a közösség még nagyon fontos. Ahhoz már kell tudni játszani valamilyen szinten, hogy fejlesztő hatása lehessen az ilyen játékformának.

Összességében leginkább pótcselekvés szintjén mozog az online sakk ezen a szinten. Reméljük, hogy nyárra rendeződnek majd a sorok, és ismét elkezd élénkülni a sakkélet.

Egyre közeledik 2024 is.

Igen, az olimpia már látóhatáron belül van. Sok teendőnk van még addig és reményeim szerint ennek biztosítva lesz az anyagi fedezete is, mert az olimpia kapcsán több száz milliót kaphat a szövetség az államtól minden évben, egészen 2024-ig. Az elnökség ígérete szerint ennek az összegnek a 40%-át az ifjúsági sportra költhetjük. Erre az időszakra szakterületenként készítettük egy közös programot, amelyben Papp Gábor a női, Ács Péter és Gyimesi Zoltán a férfi szakág, Kállai Gábor és Kapás Róbert a tömegsportra vonatkozó részeket, én magam pedig az utánpótlást érintő fejezetet dolgoztam ki.

Az utánpótlás nevelés segítése érdekében szeretnénk egy pályázatot kiírni, amelyen 10 egyesület 5-5 millió forintot nyerhet. Az új irány az lenne, hogy a nyertes egyesületekben legyen főállású utánpótlás neveléssel foglalkozó edző.

A bizottság munkájában mi lenne szerinted az egészséges arány a tömegsakk, versenysakk és élsakk között?

Éles határvonalat nem húznék közöttük. Korábban mindig azon volt a vita, hogy a tömegsakkot vagy az élsakkot támogassuk inkább, de a kettő egymás nélkül nem tud létezni. A 12 éven felüli élsakkért az ifjúsági szövetségi kapitány felel. A bizottság és az ifjúsági szövetségi kapitány feladatai külön-külön jól behatároltak, de a versenysakkozók tekintetében segíthetjük egymás munkáját.

Milyen terveitek vannak erre az időszakra?

Előkészítettünk egy támogatási rendszert is az ifjúsági élsakkozókra vonatkozólag. Az a lényege, hogy A, B, C kategóriákat alakítottunk ki, amelyekbe a bekerülés az elért eredmények alapján történhet majd. “A” kategóriába azok kerülhetnek, akik 16 éves korukig megszerzik a nagymesteri címet, vagy 14 éves korig nemzetközi mesteri címet szereznek, illetve egyéni világversenyen érmes helyezést érnek el. A B kategória esetében elegendő 16 éves korig egy nagymesteri, vagy 14 éves korig egy nemzetközi mesteri norma teljesítése, illetve, ha valaki világversenyen érmet nyerő csapatnak a tagja a 12-16-18 korosztályok valamelyikében. A “C” kategóriába minden korosztály országos bajnokai és ezüstérmesei kerülnek be, de ide akár világranglista helyezés alapján is be lehet majd kerülni. Terveink szerint a támogatások összege kategóriánként évi 1 millió, 500 ezer és 250 ezer forint lenne. Ennek a tervnek a csiszolása történik mostanság és ezután tárgyalja majd meg az elnökség.

Egy másik jelentős előrelépés a fiatal sakkedzők pályázata volt. Kitaláltunk egy 3 lépcsős minősítési rendszert: sakkoktató, nevelőedző, vezetőedző. A képzésekhez külön tanfolyamokat biztosítunk. A sakkoktatói képzés az alap, de mégis nagy segítség lehet az elvégzéséről szóló hivatalos dokumentum. Az iskolákba történő foglalkozások, szakkörök szervezését vélhetően megkönnyíti majd ez a kiállított papír. Biztosan nem véletlen, hogy többek mellett három női nagymesterünk is szeretné megszerezni a sakkoktatói címet.

A Maróczy Központi Iskola képzése újra lett indítva, ezen 12 éves korig vehetnek részt a legtehetségesebbek. A régről megszokott 1 hetes edzőtábori rendszerben zajlik itt a felkészülés. Emellett működik még a Nagymesteri Iskola, melynek keretében 2 nagymester, Gonda László és Medvegy Zoltán dolgozik. Ők évi 8 hétvégén 10-10 órát adnak a fiatal tehetségek számára. Ezt azoknak az élmezőnyhöz tartozó sakkozóknak találtuk ki, akik a táborozást nem vállalják, vagy pedig elmúltak már 12 évesek.
Mindemellett szeretnénk még a 7-10 éves korosztály számára rendszeresen tehetségkutató táborokat tartani.

A tömegsport bázis erősítését szolgálta a megyei tehetségpontok kialakítása, amelyek eredményes működését szintén nagyban akadályozta az időközben kialakult járványhelyzet.

Most készül nálunk egy olyan statisztika, amely arra világít rá, hogy a hazai nemzeti bajnokságban résztvevők átlagéletkora folyamatosan nő az elmúlt 15 évben.

Ez már most is komoly probléma, ami ellen tenni szeretnénk. Sajnos, a vírusos időszak nem tette lehetővé azoknak a programoknak az indulását, amelyek hosszabb távon változtathatnak ezen a tendencián. Mindenképpen cél, hogy a fiatal versenysakkozók számát növeljük. Ezért célunk átalakítani a versenyrendszert, ennek érdekében akarjuk ösztönözni a fiatal edzőket és ezért adunk jelentősebb támogatást utánpótlásnevelő egyesületeknek.

Mindenki előtt ismert, hogy a mai gyerek nehezebben hajlandó leülni sakkozni vagy bármilyen más sportot űzni. A digitális világ beszippantja a fiatalokat és jelenleg nagyon nehéz másfajta aktivitásra ösztönözni őket. Szerintem ez csak egy átmeneti időszak és néhány éven belül eljutunk oda, hogy a gyerek és a szülő szemléletet vált és akkor majd tudatosan keresik azokat a lehetőségeket, amelyek a közösségi élményt kínálják. A sakkegyesületek, a szakmai programok, a különféle táborok mind ilyen élményt és közösségformáló erőt jelentenek, ahol a saját korcsoportjuk hasonló érdeklődésű tagjaival baráti kapcsolatot alakíthatnak ki. Ha mindezt jó környezeteben, élményt jelentő programokkal és a gyerekek számára fontos szabadsággal tehetik, az képes vetekedni az elmagányosodást eredményező virtuális világgal.

A hazai utánpótlás-sportban egyre-másra alakulnak a sportágak akadémiái. A sakk esetében ez nem lehetne megoldás?

Én azt látom, hogy az az akadémiák inkább a felkapott csapatsportokban szerveződnek. Ezeknek a sportágaknak közös jellemzője, hogy a rendszerváltást követően megtalálták a módját a finanszírozási háttér biztosításának, míg a mi sportágunkban az egyesületek anyagi háttere egyre csak gyengült.

Nem hiszek a totálisan központosított oktatásban. Ha lenne sok pénzünk, akkor inkább azokra a nevelőegyesületekre fordítanánk, ahol jó szakemberek vannak és folyamatosan bizonyítanak. Ezek a bentlakásos akadémiák szerintem nem túl gyerekbarát megoldások abban az életkorban, amikor a család szerepe kiemelten fontos. Mindemellett itthon még a futballakadémiák sikere sem bizonyított. Érdemes elolvasni Andre Agassi teniszező életrajzi könyvét, hogy miként élte át az akadémiai éveket. Ahogy erről a korábbiakban szó volt, itt nem csak a tudás átadásról van szó (abban egyébként is az egyéni edzés a leghatékonyabb), hanem egy közösséghez tartozásról, barátokról (a riválisok nem feltétlenül azok), klubhűségről, és ezek érzelmi hátteréről. Mi próbáljuk a sportágunkat nem centralizálni, hanem inkább a vidéki centrumokat megerősíteni, az edzőket szakmailag továbbképezni, fiatal jól képzett és ambiciózus oktatókkal létrehozni azokat a sejteket, amelyekből ismét életre kelhet a vidéki sakkélet. Ezt a célt szolgálja a nevelő egyesületek megerősítése, hogy Debrecen, Miskolc, Szeged, Szombathely,  Tapolca és a többi nagy múltú nevelő centrumban segítsük biztosítani a hatékony munkához szükséges feltételeket.

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb
X

Honlapunk további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás