Interjúk

Óriási áldás, hogy voltak ilyen tanítványaim – Interjú Mészáros Andrással

Szerencsés a magyar sakkélet, mert sok olyan alakja van, akik emberként is példaképek lehetnek az ifjak előtt. Ismeretségi körünkben Mészáros András nevét is mindig mindenki csak tisztelettel ejtette ki, így mi is kíváncsiak voltunk András személyiségének titkára.

Aki ilyen régóta tagja a magyar sakkéletnek, azok számára mindig feltesszük a kérdést, hogy mennyit változott ez a játék az elmúlt évtizedekben?

Egyszerűen tudom ezt érzékeltetni: huszonéves koromban számtalan rövid partiban tudtam nyerni versenyeken, ma ezzel szemben sorra 50-60 lépéses partikat játszik az ember. Az átlagos színvonal nagyon sokat fejlődött. Azt szoktam mondani, hogy ma már a versenyeken mindenki tud sakkozni. Egy komoly szintnövekedés történt az eltelt időszakban.

Ráadásul rengeteg gyerek sakkozik manapság, ennek a számnak csak a töredéke volt régen. Több oka van ennek. Az egyik, hogy mindenhol a világban népszerűsítik ezt a játékot és ennek meg is van az eredménye. Ez mindenképpen jó. A baj abból adódik, ha olyan tanítja ezt a játékot, aki valamilyen szempontból nem odavaló. Ma már az iskolák, óvodák nagy részében van sakkszakkör. Az én időmben ezek ilyen nagy számban elképzelhetetlenek voltak. A tömegbázis kiszélesedése pozitív dolog, ám abban, hogy kik és milyen szinten oktatnak, már probléma van. Nem tudom, mikor lesz, vagy egyáltalán lesz-e változás abban, hogy az utcáról akárki ne mehessen be ezekbe az intézményekbe sakkot oktatni. Kell egy bizonyos színvonal, egy pedagógiai képzettség hozzá. Különböző szintek vannak. Amikor egy óvoda vagy egy általános iskola első-második osztályában tart valaki szakkört, ott nem feltétlenül a sakktudása a lényeg, mert a pedagógiai érzék sokkal, de sokkal fontosabb. Sajnos, sokan oktatnak úgy, hogy vagy a pedagógiai érzékben, vagy az alapvető sakktudásban hiányt szenvednek. Egy iskolaigazgató vagy óvodavezető nem lát rá ezekre a dolgokra, nem tudja, hogy aki hozzájuk bemegy, és kiadja magát sakkoktatónak, vagy sakkmesternek, az tényleg az, vagy valójában egy képzetlen ember. Jó lenne egy edzői minősítő rendszert kialakítani, amely világossá tenné az oktató képzettségét, ami nélkül nem is lehetne ezeken a helyeken oktatni.

Ma mindenki elmondja, hogy az élsakk mennyire drága sport. Mennyi tehetség veszhet el az anyagiak miatt?

A tehetség sok minden miatt elveszhet, akár az anyagiak hiánya miatt is, de szakmai okokból is. Ha valaki nem jut megfelelő edzőhöz, szakemberhez, aki felismerné a tehetségét, vagy aki megfelelően tudna foglalkozna vele, az nem a pénz miatt fog elveszni. Sőt, szerintem ez a nagyobb baj. Akinek felismerik a tehetségét, annak a tehetsége utat tör magának még akkor is, ha anyagi problémák vannak. Ha egy megfelelő szakember lát egy szerényebb körülmények között élő kimagaslóan tehetséges gyereket, akkor őt még ingyen is segíti.

Persze, a pénz is fontos, mert az élsakk sokba kerül. Ha valaki természetes adottságai alapján bekerülhetne korosztályában a világ 10 legjobb játékosai közé, de nem tudja megfizetni a megfelelő edzőket, nem tud elmenni olyan versenyekre, amelyek segíthetnék az előrelépését, ott a fejlődés megáll és maximum csak országos szinten lehet eredményes.

Sajnos, az élsakk szempontjából nemcsak arra mondhatjuk, hogy elveszett, aki korán abbahagyja, hanem arra is, amikor valaki nem kapja meg a lehetőségeket a fejlődésre és behozhatatlanul lemarad. Én is ismerek ilyeneket, de valószínűleg sokan lehetnek, akikről nem is tudunk. A sakk ilyen sport, ezzel a problémával a világon mindenhol küzdenek. Ebből nem lehet csak pénzkérdést csinálni, tehetség nélkül nem lehet eljutni a legjobbak közé. Egy átlagos képességű sakkozó hiába fizeti meg az edzőket, hiába megy a lehető legjobb versenyekre, akkor sem lesz klasszis játékos. De az is igaz, hogy a sakk tanulható. Egy 150 cm magas magasugrónak, sajnos, esélye sincs a magasabbak között, bármennyit is dolgozik. Egy átlagos tudású ember, aki normális adottságokkal rendelkezik és képes lenne akár diplomát szerezni, nagy valószínűséggel megfelelő anyagi és szellemi ráfordítással mester, nemzetközi mester, vagy akár nagymester is lehetne, ha idejét és energiáját erre fordítaná.

Lehet a szülő részéről szándék a sakk, lehet erre pénz is, megfelelő edző is,  magántanulóság is, ha otthon mégsem gyakorol a gyermek megfelelően, hanem mással foglalkozik helyette, amikor dolgoznia kellene, és öt óra helyett csak fél órát sakkozik. Ez előbb-utóbb kiderül. Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb az, hogy kimagaslóan szeresse a gyerek ezt a sportot.

Miben tűnnek ki a tehetségek?

Az átlagos gyerekek sokkal több idő alatt, sokkal több magyarázattal értik meg azt, amit a  tehetséges gyerekek jóval rövidebb idő alatt sajátítanak el. Ugyanakkor nem szabad az előbb említett gyerekeket sem lebecsülni, ők a szorgalmukkal, munkájukkal jutottak el egy magas szintre, amiért csak becsülni lehet őket. Viszont azt is el kell fogadni, hogy ők el fognak jutni a fejlődésükben egy olyan pontra, amikor a tehetség hiánya lesz a gátló tényező a feljebb lépéshez.

Sok-sok tanulással egy átlagos gyerek lehet, hogy eljut egy 2300-2500 Élő-pont körüli szintre, de a sakkban ez csak egy magaslat, ahonnan még nagyon messze van a világ élmezőnye. Hiába teszi bele valaki a pénzét és az idejét a sakkba, akkor sem lesz benne a világ legjobb 100 játékosa között, mert ahhoz más is kell, mint a pénz, idő és energia. Az edzőnek kutya kötelessége észrevenni ezt és elmondani, hogy munkával, szorgalommal a tanítványa meddig juthat el.

Van megfelelő számú és minőségű edző itthon, akik a megfelelő szintre fel tudják hozni a tanítványaikat a világ élsakkjában?

Magyarország kis ország, így itt mindenből kevesebb van. Vannak edzők, vannak jó edzők, szakemberek, de természetesen nem versenyezhetünk a nagy országokkal. Országunkban az éljátékosok is kevesen vannak,

Az utóbbi ötven év nálunk azt mutatja, hogy 15-20 évente jön ki egy-két-három világklasszis játékos:  Adorján András, Sax Gyula, Ribli Zoltán, Polgár Judit, Lékó Péter, Almási Zoltán, Rapport Richárd. Sokan úgy gondolják, hogy pár év munkával a mostani állományból 2700-as játékosokat lehet majd kinevelni, de nincs így! Ez egy hosszú folyamat, ilyen tehetségek nagyon ritkán bukkannak fel, még külföldön is. Mi kis ország vagyunk és a tehetségek felkutatásában sem vagyunk túl jók, ami tovább csökkenti az esélyeket.

Tudnál olyan sakkozót mondani, aki Ricsi után a következő ilyen klasszis lehet?

Akiből kimagasló játékos lehet, annak manapság már 14-15 évesen el kell jutnia legalább egy 2400 fölötti szintre.  Ha addig megkapja azokat az edzőket és körülményeket, amelyek szükségesek a fejlődéséhez, akkor a tehetség már ezt megmutatja. Természetesen mindig lehet kivétel. Ha úgy lett 14 évesen 2300-as játékos valaki, hogy egy átlagos edző csak heti 2 órát foglalkozott vele, akkor azt mondom, hogy hoppá! De aki a kezdeti időszak után 5-6 éven keresztül heti 15-20 vagy még több órában, megfelelő edző mellett tanul sakkozni, és úgy is 2200-2300 van, arról nem lehet azt mondani, hogy kimagasló tehetség lenne. De ez már 10-12 évesen is látszik. Egy jó edző mindezt látja különböző szakmai dolgokból is. A munka és az értékszám függvénye pedig, megmutatja ezt a dolgot a nem szakemberek számára is.

Jelen pillanatban a 12-20 éves fiúk és lányok korcsoportját nézve nem látni olyan gyereket, aki a fiúknál a 2700, lányoknál a 2500-as szintet eltudná érni. Bár tévednék! Az idősebb sakkozók közül Gledura Benji lehet az, aki a szupernagymesteri szintet, a 2700-et elérheti, de csak akkor, ha mindent feláldoz ezért, hogy ezt elérhesse. Azonban ebben az életkorban az élet más kihívásai is előjönnek, más területek is előtérbe kerülhetnek.

A sakkozók egyre inkább csak a sakkra koncentrálnak, ugyanakkor te már a sokadik interjúalanyom vagy, aki műveltségével rácáfol erre.

Ott vannak a régi nagy sakkozók, akik amellett, hogy eljutottak egy magas szintre a sakkban, komoly polgári foglalkozásuk is volt. Az biztos, hogy a mai viszonyok között, sokkal nagyobb erőfeszítést, teljesítményt kell beleadni. Manapság egy élsakkozónak annyi időt kell fordítania a sakkra, hogy párhuzamosan nem fog tudni mással komolyan foglalkozni. A sakk egy komoly elhivatottság, előfordulhat, hogy valaki felteszi erre az életét és mégsem jut el a világ élmezőnyébe. Ők ezt szeretetből, elhivatottságból teszik.

Neked van polgári foglalkozásod?

Megmondom őszintén sok mindennel foglalkoztam én is, de én is olyan elhivatott vagyok, akit a sakk korán letérített minden más pályáról. Több mint 40 éve edzősködök, volt időm tapasztalatot gyűjteni. A sakkpályafutásomat is feláldoztam az edzősködésért, persze azt azért tudtam, hogy nem lennék soha Kaszparov. Szeretek játszani is, és természetesen  játszottam versenyeken régen is, manapság is.

Már általános iskolás koromban az iskolatársaimat tanítgattam sakkozni, és 20 évesen edzősködtem. Volt olyan is, hogy dolgoztam a civil életben is, de mindig feltétel volt, hogy össze tudjam egyeztetni ezt az edzősködéssel. Voltam főállású edző is, például rögtön a katonaság után, Tapolcán, ahol Mádl Ildikó volt az egyik tanítványom. Ekkor értem el egy olyan pontot ahol választanom kellett, hogy visszamenjek a múzeumba dolgozni, egyetemen tanuljak, vagy sakkedző legyek. Én az utóbbit választottam.

Csak gyerekkel foglalkozol?

Mindig is nevelőedző voltam, tehát gyakorlatilag a 7-14 éves korosztállyal foglalkoztam, foglalkozom. Nagyon ritkán megyek feljebb, mint most Persányi Barnabás esetében. Nagyon sok korosztályos bajnok tanítványom volt, de ha csak a legkimagaslóbbakat említem, akkor Mádl Ildikó, Polgár Judit, Polgár Zsófi, Gledura Benjamin. Mellettük számtalan olyan sakkozóm volt, akik nagyon szerették ezt a sportot, el is jutottak különböző szintekre, bajnoki érmeket szereztek, de később váltottak, és a civil élet felé mentek. Soha nem erőltettem a sakkos pályafutást, mindig elmondtam a tanítványaimnak, hogy szerintem hova juthatnak el a versenysakkban. Megszerzett címtől függetlenül, soha nem mondtam senkinek, hogy ott lehet a világ élsakkozói között, ha láttam, hogy ez nem igaz. Sokszor eljött az idő, amikor a szülőnek el kellett gondolkodnia, hogy igen, akkor is erre teszi-e gyermeke életét, ha nem lesz belőle világklasszis, vagy a civil életet is építi.  Van olyan is, hogy a szülő a gyermekkel átbeszélve arra jut, hogy mindez ellenére szeretetből és elhivatottságból mégis tovább dolgoznak intenzíven a sakkért. De ez sem törvényszerű, van aki abbahagyja, és van aki tovább dolgozik, de kevesebb idő ráfordítással. Ezt a beszélgetést az edzőnek mindenképp fel kell vállalnia még akkor is, ha ezzel megkockáztatja, hogy lapátra kerül. Ilyenkor a szülőtől könnyen megkaphatunk, mi edzők, hogy nem úgy van az, az ő gyerekük igenis el fog jutni a világ élmezőnyébe, majd keresnek erre egy másik edzőt, akivel ezt bebizonyítják. Én ennek ellenére is a megbeszélést látom korrekt dolognak.

Nem egyszerű az edzői sors.

Olyan kimagasló tehetségek, mint Mádl Ildikó, Polgár lányok vagy Gledura Benjamin nagyon ritkán bukkannak fel. Nekem kifejezetten szerencse, hogy voltak ilyen tanítványaim, ez óriási áldás. Lehet valaki jó képességű edző, akihez soha nem kerül olyan gyerek, akiből ilyen szintű játékos lehetne. Ez valahol szerencse kérdése is, de nyilvánvaló, hogy szakmaiság kérdése is, hogy a gyerek ne kallódjon el. A tanulónak is sokszor szerencse kérdése, hogy milyen edzőhöz kerül, és az edzőnek is, hogy akad-e ritka gyémánt a kezei közé.

Több könyved is jelent meg az eltelt évtizedekben. Ezek megírásában mi motivált?

Ez egyszerűen onnan jött, hogy nekem az a hitvallásom, hogy a gyerekeket a saját tudásszintjükön, a saját stílusuknak és a életkoruknak megfelelően kell tanítani. Ha így teszel, akkor személyre szabott sakkanyagokat kell készítened. Nem elég az, hogy leveszek a polcról egy könyvet, és azt használom, ez nem jó. Saját anyagokat kell annak a gyereknek készíteni. Nyilvánvalóan lehetnek átfedések, hogy bizonyos anyagokat a következő gyereknél is fogok tudni használni. Nekem is ezért kellett sakkanyagokat kitalálnom, gyűjtenem. Rengeteg munka volt, de ez hozzátartozik az edzőséghez. Egy jó edző ott kezdődik, hogy nem annyit dolgozik, amennyiért megfizetnek neki, mert ha annyit dolgozna, akkor a gyerek soha nem jutna el oda ahová el kellene jutnia. Az én egy órai edzői munkám mögött valójában 2-3 óra van. A jó edző ezt tudja. És miután már készítettem sok ilyen sakkanyagot, akkor jött a gondolat, hogy legyen elérhető mások tanítványainak is ez, és persze nekem is jól jön belőle egy kis pénz. Már a könyvek megjelenése előtt sok edzőtársam kérte tőlem az anyagokat, amiután kiadtam mindenki jól járt. De nekem ez is az elhivatottság része.

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb