Interjúk

“Amiben tudtam, mindig segítettem.”– Interjú Szabolcsi Jánossal

Szabolcsi János mindig is írt, sokszor újságcikket és néha szakkönyvet, de leginkább tanított (magyart, franciát), és sokak szerencséjére sakkot is. Jánossal beszélgetve egy sokoldalú és szerény sakkozót ismerhettem meg, aki kóstolót adott nekünk a hetvenes évekbeli budapesti sakkélet világából.

1972-ben Ön volt a legfiatalabb magyar sakkmester. Mesélne erről nekünk?

Abban az évben rendeztek először svájci rendszerű középdöntőt. Egészen addig és még utána is jó néhány évig felmenő rendszerű bejutás volt a magyar bajnokság rendszerébe: az ember elindult a másodosztályú bajnokságon, ott, ha dobogóra állt, akkor az azt követő első osztályú bajnokságon is indulhatott, ahonnan be lehetett jutni a mesterjelölt bajnokságra, az elődöntőbe, a középdöntőjébe, majd a döntőbe. Ez az egész folyamat általában 2 éven át tartott. Abban az évben kísérleti jelleggel nyílt középdöntőt rendeztek meghívásos alapon. Nekem is sikerült ezen részt vennem, és nagy meglepetésre, 1 ponttal túlteljesítve a mesteri normát, bekerültem azok közé, akik kvalifikálták magukat az 1972-es magyar bajnokság döntőjébe. Ez a siker engem is meglepett. Az utolsó két partiban a ma is játszó kiváló sakkozók, Faragó Iván és Petrán Pál ellen nyertem, mindkettőjük ellen sötéttel. A versenyen fekete ló voltam, akit nem ismertek és mindenki meg akart verni engem, így könnyebb volt jó formát kifogva meglepetéseket okoznom. Utána választhattam, hogy megyek Magyarországot képviselni az ifjúsági EB-re, vagy játszom a magyar bajnokság döntőjében. Én ez utóbbit választottam. Flórián Tibor a Magyar Sakkszövetség főtitkára, – aki egyébként csoportos edzőnk volt a BEAC-nál, – behívatott, és azt javasolta, hogy hagyjam abba az egyetemet, szerez nekem sportállást, legyek profi sakkozó. Én azonban – reálisan fölmérve képességeimet – köszönettel visszautasítottam ezt az ajánlatot, elvégeztem az egyetemet, utána dolgozni mentem, és máig maradtam amatőr sakkozó.

Hogyan tudott ilyen könnyen lemondani a profi pályáról?

Nekem könnyű dolgom volt. 13 évesen kerültem a Vasasba, ahol ott játszott és járt edzésre Jocha András is, aki később Adorján Andrásra változtatta a nevét. Őt közelről ismertem, velem mindig kedves és barátságos volt, és még arra is emlékszem, hogy amikor mester lettem, ő volt az első, aki gratulált nekem. Esetében jól láttam, hogy milyen az, ha valakinek nagy tehetsége van. Az ő zsenialitásának a közelébe sem értem, így egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy én képes lennék ilyen színvonalra eljutni.

Nem lehetett volna ezt szorgalommal behozni?

Soha nem volt meg bennem az a mértékű szorgalom, ami pl. Portisch Lajosban vagy később Lékó Péterben fellelhető volt. Úgy éreztem, nem ez az én utam az életben. Nagyon élveztem az amatőr sakkozást, és legjobb eredményeimet is akkor értem el, amikor délelőtt tanítottam, délután pedig partit játszottam. Tanárként általános iskolában kezdtem a pályámat, majd később különféle gimnáziumokban folytattam, végül az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumából mentem nyugdíjba. A tanári pályámon is voltak kitérőim, egy időben az akkori Magyar Sakkéletnél dolgoztam, de voltam a Központi Sakkiskolának igazgatója is, ám a tanításhoz mindig visszatértem.

Kitől és mikor tanult meg sakkozni?

A családomban nem sakkozott senki. Apám és nagyanyám csak a lépéseket ismerte. Bizonyos fokú játékerőm úgy képződött, hogy 6. és 7. osztály utáni nyarakon a Lukács uszodában a barátaimmal minden nap sok-sok órát eltöltöttünk. Néha úsztunk, de főleg sakkoztunk. Ezután mentem 8. osztályos koromban a Vasasba. A szüleim nem biztattak és nem akadályoztak a sakkozásban. Egyszer, 1972-ben eljöttek egy döntőre és fél órára beültek a nézőtérre, hogy lássák, mégis micsoda ez az egész. Akkor még nem volt divat a szülőknek az a fajta szerepvállalása, mint ma. Abban az időben nem kellett külföldre menni, nem voltak korosztályos világversenyek és nem voltak magánedzők, hanem klubokban edződtünk a közös edzéseken.

Amikor lementem a Vasas edzésére, egy fiatalember, Káposztás Miklós fogadott kedvesen. Játszott velem két partit, amikben jól megvert, de mondott három biztató szót, és nekem ennyi elég volt, hogy ott maradjak. Ő máskor is szívesen foglalkozott velem, amiért nagyon hálás vagyok. Később Dr. Szily József lett az edzőm, illetve a BEAC-nál Flórián Tibor foglalkozott velünk csoportosan.

Ma már a szülők szerepe elengedhetetlen.

Nagyon megváltozott a világ, és ezen belül a sakkvilág is. Ma már valóban a szülőnek nagyon sok dolga, szerepe van, onnan kezdve, hogy ügyelnie kell arra, hogy a telefonos és számítógépes játékok ne uralkodjanak el a gyerekek idején. Az egyesületi edzések többsége mára megszűnt. A klubokban egy bizonyos tudásszintet elérve már nem nagyon lehet edzésekre járni, mert kicsi a mezőny, így előtérbe került a magánedző-rendszer. A nagy üstökösszerű sakk-karrierek, mint a Polgár lányoké, Lékó Péteré, Rapport Richárdé nagyon ügybuzgó, kompetens menedzser-szülők vagy edzők segítségével valósultak meg. A szülő ma már fontos és szükséges szereplő, de ez gondot is jelenthet bizonyos esetekben. A túlbuzgó, gyermeke képességét nem reálisan felmérő szülő, vagy az, aki a gyermekbe befektetett pénzt és törődést feltétlenül vissza akarja kapni sakksikerekben, illetve azok a szülők, akik nehezen viselik a sakkfejlődés hullámvölgyeit, mind megtalálhatóak a sakkéletben.

A hetvenes években ismeretlen fogalom volt a szövetség anyagi segítsége. A szövetség összegyűjtötte a legtehetségesebb ifiket, kijelölte az ifjúsági válogatott keretet, és edzéseket, meccseket biztosított nekik.

Önnek nem volt magánedzője. Egyesületi munka alapján jutott el oda, ahová eljutott?

Az egyesületi munka és az, amit önállóan tettem bele. Emlékszem, hogy egy nyári szünetben átjátszottam a teljes Panov megnyitások kézikönyvét, ami sokat segített a fejlődésben. Az egyesületekben voltak edzők, akik edzéseket tartottak, és az ember nemcsak a saját klubjába járhatott edzésekre. Mi Budapesten mindig tudtuk, hogy melyik nap hova lehet mennünk. Ha éppen sehova, akkor ott volt a Bilek Edit által működtetett csodálatos Belvárosi Kávéház, ahol snell-csaták, versenyek, szimultánok, elemzések folytak. Mi akkoriban éjjel-nappal sakkoztunk. Akkor is volt olyan, hogy egy klubedző kiválasztotta a legtehetségesebb gyerekeket, és azzal külön is foglalkozott. Ha egy vidéki gyerek nagyon ügyes és tehetséges volt, akkor a fővárosi klub leigazolta, adott neki edzőt, és az edző őt felnevelte. Sokkal később Petrán Pál így nevelt világklasszist Almási Zoltánból.

Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy hosszú előkészületek után a Magyar Sakkozásért Alapítvány kiadásában és Jakobetz László szerkesztésében heteken belül megjelenik a Magyar Sakkhistória című folyóirat első száma, amely a magyar sakktörténetnek pontosan ezeket az érdekes, de kevésbé közismert részeit szeretné tisztázni. Jómagam is szerzője leszek a folyóiratnak, amely kereskedelmi forgalomba nem fog kerülni, akit érdekel, az a szerkesztővel vegye fel a kapcsolatot (jakochess1@gmail.com)! (A cikkben felhasznált fekete-fehér képek a Magyar Sakkhistória archívumából származnak – SakkMező)

A digitális archívumokat böngészve rengeteg sakkal kapcsolatos cikket találunk, amit ön jegyzett. Honnan jött az életében az újságírás?

Civil foglalkozásomat tekintve magyar-francia szakos tanár vagyok, aki mindig is foglalkozott írással. Egyetemista koromban az Egyetemi Lapokban volt sakkrovatom, később az Esti Hírlapban, a Beszélőben, a Magyar Hírlapban, majd az Óbudai Anzix-ban. Utóbbit most kedves tanítványom, Kemény Vagyim vette át, és azt kell mondjam, jobban csinálja, mint én. Az újságokon kívül Kállai Gábor barátommal és szerzőtársammal sakk-könyveket is publikáltunk. Valamikor a kiváló író, Szentgyörgyi József, helyére Ozsváth András és Meleghegyi Csaba mellé bekerültem a Magyar Sakkélet szerkesztőségébe, és egy ideig örömmel voltam ott szerkesztő és író, de azután visszamentem tanítani.

Pedagógusként sikerült-e hasznát vennie a sakknak?

A sakkjáték ránevel egy bizonyos tempóra, szervezésre, lényeglátásra, koncentrációra, amit szerintem minden munkakörben nagyon jól lehet használni. Az, hogy milyen tanár voltam Varga Zoltántól, Fogarasi Tibortól és Szeberényi Ádámtól lehet megkérdezni. Délelőtt iskolában tanítottam, ami erősen kommunikatív és lármás tevékenység, de utána, délután vagy este a mély, csendes gondolkodást igénylő sakk nagyon jólesett. Erősségem volt, hogy jól tudtam a tananyagot beosztani. Ezen kívül majdnem minden munkahelyemen sakkszakkört is tartottam. Az elsőn, a Deák téri Általános Iskolában a 70-es években kísérleteztem azzal, hogy egy teljes első osztályt megtanítsak sakkozni. Ott rájöttem, hogy jobb szakköri keretekben oktatni, mert így csak az osztály harmada volt lelkes, egy másik harmada úgy, ahogy figyelt, míg az utolsó harmada egyáltalán nem sakkozott szívesen. Jobb, ha a sakk nem kötelező tantárgy. Tanítványaimmal sokszor részt vettünk az Úttörő Olimpián (ma Diákolimpia). A jelenben, ezekben a vírusos időkben, különösen nagy tragédia, hogy úgy néz ki, két egymást követő évben is elmarad majd a diákolimpia, ennek mindenképpen sok vesztese lesz.

Szinte mindenben egyetértek a kiváló edző, Dr. Hazai László gondolataival, amelyek ugyanezen az oldalon jelentek meg, azonban én azt gondolom, hogy az amatőr sakk, a tömegsakk és az élsakk között szorosabb a kapcsolat, mint ahogyan ő gondolja. Igaz, hogy iskolai oktatási szintből nem nagyon fog egy szuper nagymester kinevelődni, de e nélkül nem lehet élsakkozást építeni. Minél több komoly, sakkbaráti közösségnek kell kialakulnia. Ezek a barátok fognak kibicelni, előfizetni a sakkújságokat, híreket olvasni, széles körben hirdetni a sakkjáték szeretetét. Ők lesznek azok, akik a sakkozást támogatják. Ezért különösen fontos feladat tömegsakkot építeni. Az élsakkozással foglalkozó szervezeteknek kötelességük, hogy Magyarországon a sakk-kultúrát terjesszék. Molnár Bélának (az Ifjúsági Bizottság jelenlegi elnökének – SakkMező) vannak ilyen elképzelései, de még többet kellene foglalkozni az iskolai sakk szakkörök kérdésével.

1990-től Önre bízták az utánpótlás szakágat, hogyan boldogult ezzel a feladattal?

Engem többször megbíztak ilyen-olyan tisztséggel. Általában az történt, hogy nagyon gyorsan kiderült, hogy ezek a bizottságok olyan időben üléseztek, amikor én éppen tanítottam, azaz délelőttönként. Úgyhogy én elég hamar lemondtam ezekről a posztokról, meg különben sem valók nekem ezek a funkciók. Amiben tudtam, mindig segítettem.

Mi a véleménye a jelenlegi utánpótlás helyzetről?

A vírushelyzet miatt nehéz határozott véleményt mondani. Úgy látom, hogy sok a tehetség és van érdeklődés. Vannak programok is, amelyek, sajnos, most megálltak. Biztos, hogy ezek is fontosak, de véleményem szerint a legfontosabb a magyar sakknak egy szilárd, évente megrendezésre kerülő, jól szervezett versenyrendszer működtetése lenne. Egy korcsoportos bajnokságtól kezdődő felnőtt, magyar bajnokság, ahol a tehetséges fiatalok felfelé lépegetve ki tudnának tűnni és beépülni a legjobbak közé. Sajnos, a felnőtt egyéni bajnokság is leépülőben van, pedig fontos lenne a közvetlen konkurenciaharc évről évre.

Az utóbbi években gyakorlatilag megszűntek a nemzetek közötti válogatott meccsek, bár a vírushelyzet miatt mostanában online rendeztek ilyeneket, de régebben rendszeresen voltak magyar- román-és bolgár hármas meccsek, aztán magyar-jugoszláv, illetve magyar-horvát meccsek. Az elmúlt 15 évben már nem nagyon voltak hasonlók, pedig ez fontos lehetne egy felkészülésben.

2006-ban, az akkori elnök Kunos Péter ösztönzésére Kállai Gábor szakmai igazgató komoly munkájával megszerzett Sport XXI. támogatásra építve létrejöttek a regionális sakkiskolák. Bizonyos tagjai nem újonnan alakultak, hanem a már meglévő és jól működő, régebbi sakkiskolákra épültek, valamint ekkor jött létre a Központi Sakkiskola is, amelynek első évfolyamából mára hat nagymester került ki, de a későbbi évfolyamokon is eredményes munka folyt. Ezt az iskolát kezdetben én vezethettem. Nagyon magas szintű edzői gárda: Pintér József, Horváth József, és a második évtől kezdve Pálkövi József oktatott. Szerintem mindhárman csodálatosan. Bár a Sport XXI program támogatását csak 15 éven aluliak edzésére lehetett fordítani, idővel a szövetségnél mégis túlzásnak találták a költségeket és úgy döntöttek, nem kellenek ide nagymesterek, mert túl sokba kerülnek. Ezt követően szerényebb körülmények között folytatódott a munka, majd Vidéki Sándor igazgatása alatt újra fellendülés következett. A mostani elnökségváltás után az iskolát megszüntették. Idővel a helyzet tarthatatlanná vált, ennek eredményeként tavaly újraindították ezt az iskolát. Jelenleg két csoport működik, egy 8-11 éveseket összefogó mátraházi csoport Akóts Gábor és Szabó Bence vezetésével, és egy online, 12-13 éveseket összefogó csoport, ahol Medvegy Zoltán és Gonda László nagymesterek az edzők. A működést jónak látom, és jók a visszajelzések, ha ez hosszú távú lesz, akkor optimista vagyok.

Sosem felejtem el, amikor az első felvételi beszélgetést tartottuk a Központi Sakkiskolában 2006. júniusában. Jött tizenvalahány gyerek felvételizni. A bizottság Korpics Zsolt főtitkárból, Verőci Zsuzsából mint szigorú és független szakértőből, s a leendő edzőkből állt. Megjelent egy gyerek, Rapport Richárd, és 3 perces beszélgetés alatt teljesen világossá vált mindenki számára, hogy ő lehet a jövő legnagyobb magyar sakkozója. Természetesen tudom, hogy Rapport Richárd vagy Gledura Benjamin nem a Központi Sakkiskola edzésein tanulta meg tudásának a zömét, hanem a magánedzéseken, de a motiváció, a harcosság, egy csomó technikai dolog, ami drága egy magánedző idejének, azt viszont a Központi Sakkiskolában sajátíthatták el. Soha nem felejtem el, amikor Csillebércen, a reggel 9-kor kezdődő és este fél 10-kor végződő, némi étkezési és mozgási szünettel megszakított, egész napos edzés véget ért, akkor gyakran maradt a teremben Rapport Richárd és Papp Petra, akik követelték, hogy még hadd sakkozzanak. Este 11 órakor Rapport Ricsit életveszélyes fenyegetésekkel lehetett csak rábírni, hogy bemenjen a szobájába aludni.

Mégis, mi derülhetett ki Rapport Richárdról 3 perc alatt?

Amit mondott, ahogy mondta, ahogy az állásokról beszélt. Édesapja, Rapport Tamás, rendkívül helyesen nem engedte versenyezni Ricsit egészen 10 éves koráig. Pár hónappal a felvételi előtt iratkozott fel 2000 feletti ÉLŐ-ponttal, de akkor már évek óta tanította őt Anka Emil, jelenleg külföldön élő nagymesterünk, és mások is, tehát Ricsi akkor lépett a színre, amikor már nagyon komoly, felkészült sakkozó volt. Sugárzott belőle, hogy ő az, akire vártunk.

Az iskola kritikusai mindig azt mondták, hogy ne vegyünk fel 20-30 gyereket, hanem csak azt a 4-5-öt, akiből nagy sakkozó lehet, de hát ez nem lehetséges! Vannak olyanok, akik teljes fegyverzetben pattannak ki Pallasz Athéné-ként, de vannak olyanok is, akiknek komolyabb fejlődés kell. Amikor Gledura Benji bekerült, róla mindenki tudta, hogy nagy tehetség, de pl. Korpa Bence vagy Csonka Balázs szerényebben kezdett, csak később mutatták meg oroszlánkörmeiket. Ők is nagyon tehetségesek voltak, de első pillanatban, esetükben, ez nem volt olyan látványos. Voltak olyanok is, akik nagyon tehetségesként indultak, de abbahagyták a sakkot, és már a nevüket sem nagyon ismerik ebben a sportban. Volt olyan is, aki már a női válogatottság kapujában állva hagyta abba a versenysportot. Nem lehet azt előre megmondani, hogy ki az, akiben később is megmarad a motiváció a munkára.

Itt szeretnék üzenni azoknak a szülőknek, akik gyakran írják, hogy milyen igazságtalan, hogy az ő tehetséges gyermeküket nem támogatják. Az utóbbi évtizedekben nem egy olyan eset volt, hogy egy tehetséges gyereket igazán nagy összeggel támogatott a sakkszövetség, majd egy-másfél év múlva már versenyengedélye sem volt az illetőnek, annyira eltűnt. Sajnos, nem úgy működik, hogy a Sakkszövetség ad egymillió forintot egy tehetséges gyermeknek, és a gépből kijön a nagymester.

Manapság mivel foglalkozik?

Nyugdíjas vagyok. Mint sakkozó, háttéremberként veszek részt az MTK munkájában, ami utánpótlás-nevelő egyesület. Kb. 40 ifink van. A legutóbbi, 2019-es ifibajnokságon 2., a gyerek csb-n 5. lettünk. Nagyon kiváló edzői gárdánk van, Kállai Gábor a vezetőedző, és van egy remek, fiatal szakember-gárda: Juhász Ármin, Téglás Balázs, Berta Sándor és Fodor Balázs. Én csak pár emberrel dolgozgatok skype-on, és próbálom a tapasztalataimat átadni. Sakkpályafutásom alatt 8 tanítványomból lett később nagymester, akiknek persze csak az egyik edzőjük voltam a pályájuk során.

Voltak külföldi tanítványaim, de dolgozhattam Polgár Zsófiával és Polgár Judittal is. Életemben szerveztem 30-40 edzőtábort, amelyeken szintén értékes tapasztalatokat gyűjtöttem. Kedvenc területem a 11-15 év közötti, kb. 1400-2000 értékszámú gyerekek fejlesztése. Amikor eljutok velük 2000 fölé, igyekszem továbbadni őket egy nagymester edzőnek. Antal Gergő nagymesternek Jakobetz László volt a nevelőedzője, onnan került hozzám és sikerült eljutnunk az U14 bajnoki címig. Ekkor Horváth József nagymester vette át és juttatta el a nemzetközi mesteri címig.

Ez a dolgok rendje. Nagyon boldog vagyok, ha sikerül továbbadni a tanítványomat egy megfelelőbb edzőnek. Szomorú, hogy a tanítványok továbbadása nem mindig történik meg, a hiúság és edzői féltékenység ez ellen dolgozik.

Sajnos, a nevelési költségtérítésben nemrég bekövetkező változás egyik oldalról próbált igazságos lenni a nevelőegyesületek fel, de a másik oldalról félő, hogy a tehetségek fölfelé áramlásának szab gátat. Például hozzánk akar igazolni egy elég alacsony szinten lévő kislány, velünk edz már, de a hat számjegyű nevelési díjat lehetetlen, hogy az egyesület kifizesse. Van olyan is, hogy tőlünk akar eligazolni valaki, de az új rendszer szerint horribilis összeget kellene fizetni érte. Megértettem volna a változást, ha felemelik az összeget 10-20 %-kal, de hogy 300-400 ezer forinttal… Így marad az, hogy a gazdag szülő ki tudja fizetni ezt az egyesület helyett, a szegénynek meg esélye sincs.

A nevére rákeresve a neten, nemcsak a sakkal, de egy másik játékkal, a briddzsel kapcsolatban is találtunk cikkeket.

Amatőr bridzselő vagyok. Kétségtelen, hogy egy időben eljutottam az I/B osztályig, de most már évek óta főleg családi okokból nem versenyzek. A bridzsben nincs profizmus, talán csak 1-2 kivétellel. A teljes bridzs mezőny amatőr játékosokból áll, akik nemhogy pénzt nem kapnak, de inkább elég nagy összegeket fizetnek erre a hobbira.
A bridzs hasonló sport, mint a sakk, megvan a saját versenyrendszere. Például az USA-ban sokkal népszerűbb, mint a sakk. Magyarország, a II. világháború előtt fantasztikus bridzssikereket ért el. Európa bajnoki címeink voltak, de 1945 után burzsoá szórakozásnak minősítették, és eléggé üldözték a játékot. Bár vannak kiemelkedő nemzetközi szintű bridzsezőink, de a sportág a mai napig nem tudott igazán föltámadni.

Van más kapcsolat is a bridzs és a sakk között?

Természetesen. Mindkettő stratégiai játék, amelyben komolyan kell számolni és tervezni, hasonlít a stratégiája mindkettőnek. Az egyik különbség az, hogy a bridzs páros játék, emiatt a pszichológiai tényező sokkal több benne, mint a sakkban. Másik különbség, hogy a bridzsben egy leosztás 7-8 percig tart, míg a sakkban 4-5 órát játszik az ember. A sakkban emiatt vannak életkori határok, hiszen egy 40 éves sakkozó lassan már öregnek számít, míg bridzsben sokan 60-70 évesen érkeznek a csúcsra.

A versenybridzsben éppúgy nincs szerencse, mint a sakkban, a lényege, hogy ugyanazokból a kártyákból ki, mennyit tud elérni. Tehát a kiosztásnak, hogy milyen lapokat kap az ember, semmiféle szerencséje nincs a tulajdonképpeni versenybridzsben. A világ nagy sakkjátékosai közül sokan bridzseltek, például Emanuel Lasker világbajnok, Karpov, vagy a magyarok közül nem kisebb alak, mint Szabó László. A magyar bridzs élmezőny közel fele olyanokból áll, akik régebben sakkozók voltak. Nálunk, az MTK-ban, akár két csapat is összeállhatna sakkozó bridzselőkből.

Köszönjük szépen az interjút!

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb
X

Honlapunk további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás