Interjúk

“…a hobbi szint kilőve”– interjú Borhy Marcell-lel

Borhy Marcell a hazai utánpótlás sakk egyik tehetsége, aki rendületlenül dolgozik azért, hogy minél jobb sakkozó válhasson belőle. Interjúnkban a hétköznapokról és a terveiről beszélgettünk vele.

Hogyan került a sakk az életedbe?

Apai nagyapám abszolút hobbiból sakkozott, akinél én hosszú nyarakat töltöttem. Szinte elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb előkerüljön egy sakktábla, hiszen ő lelkes hobbijátékos volt. Ez jó játék akár nagypapa és unoka között is. Egy ilyen nyár után hazatérve apával (Borhy Szilárd György – Sakkmező)  elkezdtem komolyabban gyakorolni, ami napi 3-4 órát is jelentett akkoriban. Apa jól tudott sakkozni, ami egy erős 1600-as szintet jelentett. A szüleim elmondása szerint nagyon rossz gyerek voltam, kellett az a sakktábla, hogy legalább addig is egy helyben maradjak. Később apa elvitt a Haladásba gyerekkori barátjához, Ruck Tamáshoz, hogy tovább fejleszthessem a tudásomat. Itt kezdtem meg a csoportos edzéseket. A sikerek is korán jöttek, rögtön az elején az első két versenyemet meg is nyertem. Pergel László gyorsan felismerte, hogy bennem több lehetőség is lehet, mint egy hobbi sportolóban, ezért megkezdődtek a magánedzéseim is, és innentől egész gördülékenyen haladt a sakk-pályafutásom.

Ha már szóba kerültek az edzők, kik azok, akiknek sokat köszönhetsz?

Kiss Attilával közel 10 éve, hogy együtt dolgozunk, szinte nagypapámként tekintek rá. Nagyon elmélyült a kapcsolatunk, segített az optimista gondolkodás elsajátításában. A 2019. évig nekem csak ő volt az edzőm, majd jött Ruck Róbert, aki azóta is folyamatosan inspirál és mellettem van. Továbbá még Hardicsay Pétert kell megemlítenem, mert edzőileg is és barátilag is nagyon jó a viszonyunk, sokat segített, elsősorban pszichológiailag abban, hogyan kell felfogni a sakkot, és az életet is.

16 évesen itthon mindenképpen élsakkozónak számítasz az utánpótláskorúak között. Mennyire veszed komolyan ezt a sportot?

Úgy fogom ezt fel, hogy ez egy nagyon komoly területe az életemnek, ahol érvényesülni lehet. Az életem a mozgás, de a sakktábla mellett mégis ott tudok ülni hosszú órákon keresztül. A sakk egy olyan világot ad nekem, ahol játszhatok és én irányítok, a döntéseimet magam hozom, saját káromra vagy előnyömre.

Azért az ellenfélnek is van ebbe beleszólása….

Természetesen. Én próbáltam több csapatsportot is, és mindig az volt a bajom velük, hogy elvártam mindenkitől, hogy ha én beleadom a maximumot, akkor a társaim is tegyék ezt. A sakk esetében sokkal világosabb, hogy kit terhel a felelősség a hibák miatt. Fociban vannak legjobb kapus plakettjeim, de hiába kapom meg egy versenyen ezt a különdíjat, ha pl. közben a csapat 13. helyen végez.

A mai profi egyéni sportokra jellemző, hogy csak a legjobbak tudnak boldogulni. Te ebből szeretnél élni, célod az, hogy a legjobbak között legyél?

Számomra nem kérdés, hogy ha már eddig eljutottam, akkor miért is ne folytatassam. Eleinte kevesebb munkát tettem bele, mert 12 éves koromban még foci edzésre is heti 4-szer jártam. A tanulást is fontosnak gondoltam, amibe sok energiát fektettem. Az utóbbi 1-2 évben vált egyértelművé számomra, hogy nekem ez tényleg jól megy, élvezem is, és akkor miért ne próbálnék meg többet kihozni belőle? Szóval a kérdésre válaszolva mindenképpen azt mondhatom: szeretném, ha a sakkból akár meg is tudnék élni később.

A szüleid, hogy állnak ehhez?

Apa mindig a sakk mellett volt, és valószínűleg az ő erős keze kellett ahhoz, hogy kitartsak ebben a sportban. Édesanyám inkább a tanulás híve volt, úgy gondolta, hogy eszes gyerek vagyok, biztosabban meg tudnám állni a helyemet az élet más területein. Szerencsére megy a szekér a sakkban, így már mindketten úgy vannak vele, hogy ha én ebben látom a jövőt, akkor maximálisan támogatnak, de emellett a diploma megszerzését is fontosnak gondoljuk. Szerencsém, hogy a szülői háttér abszolút megvan.

Az élsakkozástól óvtak, mert nagyon nehéz pályának gondolták. Emlékszem, hogy apa a harmadik országos bajnoki címemnél mondta, hogy már leállhatok, mert ő így is meg van elégedve velem. Jelenleg is ez van: 2020 elején beszélgettünk komolyabban, amikor még csak egy IM normám volt. Apa akkor azt mondta nekem, hogy “hát fiam, ha 18 éves korodra eléred a nemzetközi mesteri címet, akkor én már nagyon boldog leszek”. Én mondtam neki, kicsit viccelődve, hogy év végére meglesz. Most 4 nemzetközi mesteri norma teljesítésem van már és kevesebb mint 10 Élő-pont választ el ettől a címtől.

Szépen fejlődsz a pályádon, motivált vagy és ha kitartasz, akkor nehéz elképzelni, hogy 2024-ben a budapesti sakkolimpián a legfiatalabb csapatba ne férj majd bele. De lehet ennél nagyobbakat is álmodni. Mennyire foglalkoztat téged ez az olimpia?

Hazai környezetben olimpián részt venni mindenkinek egy álom, sőt vissza nem térő alkalom. Nagyon szeretnék tagja lenni a magyar válogatottnak és minél többet fejlődni addig. Nagy lehetőség lenne testközelben példaképeimmel találkozni, vagy akár megmérkőzni ellenük.

Több edzőtől kérdeztük már meg, hogy milyen az ideális tanítvány szerintük. Szerinted te az vagy?

Biztos lenne mit csiszolni rajtam, de úgy gondolom, hogy a megfelelő munkát beleteszem. Világéletemben szívesen jártam az edzésekre. Mindig törekedtem rá, hogy nyitott legyek, bátran elmondjam a véleményemet. Nem nevezem magamat ideális tanítványnak, él bennem egy bohém természet, ami nagyon erősen lázad, de eddig mindig megtaláltuk edzőimmel a közös hangot.

Jelenleg kik és mennyit dolgoznak veled?

Ruck Róbert nagymester a fő edzőm, vele edzek heti 2 alkalommal 5-6 órát. Emellett bekerültem a Ribli Zoltán által kiválogatott ifi-rendszerbe, ahol kaptam egy repertoárt az edzésekre. Szabó Krisztiánt heti másfél órában oktat, Kiss Attila pedig segít a végjátékokban heti 2-3 alkalommal 3 órában.

Ez bőven 20 óra felett van hetente, emellett még iskolába is jársz?

A Nagy Lajos Gimnáziumba járok sportszakra, ahol van lehetőségem arra, hogy heti 2 napon délelőtti edzéseken vehessek részt 2-2 órában. Nagy segítség ez a két alkalom.

Ezután még az önálló gyakorlásra is marad időd?

Ez abszolút kell! Én olyan vagyok, hogy amit az edző lead, azt megpróbálom vagy bevinni a gépbe, vagy áttanulmányozni és továbbgondolni. Ha kapok egy témát, ami érdekel, azt mindig kidolgozom, utánanézek, vagy elemzőtársak segítségét kérem. Annyit készülök egyedül, amennyit az időm és az erőm enged.

Egy bohém életet én nem egészen így képzelek el.

Úgy értettem azt, hogy aktív társasági életet élek. Messze nem vagyok egy zárkózott sakkozó típus, sőt, úgy vettem észre, hogy a személyes kontaktus nélkül el is szontyolodom, nem is érzem jól magamat. Ül az ember a gép előtt, gyakorol, jegyzeteket csinál, de hiába hallgat közben zenét, ezt egy idő után mégis megunja. Szerencsére apa sokszor bejön a szobámba kicsit beszélgetni. Megmutatom neki, hogy látom az adott helyzetet és ő is elmondja a véleményét. Ez olyan frissességet hoz az egészbe, amitől utána jobban tudok haladni.

Ha az ember hosszú távon gondolkodik, akkor persze a muszáj is közrejátszik a döntéseimben, mert a gyakorlásnak is meglesz egyszer a haszna. Az edző által kiadott feladatokat próbálom úgy kezelni, hogy milyen jó érzés lesz, amikor majd a következő alkalommal be tudom mutatni, hogy megcsináltam azokat és meg lesznek velem elégedve.
Próbálom az időmet úgy beosztani, hogy a sakk feladatok mellett másra is maradjon. Az egésznek van egy ritmusa, amit már megszoktam, és amihez alkalmazkodni tudok.

Nagyon határozott vagy. Mennyire tudod alárendelni magad a veled dolgozó szakemberek akaratának?

Hát, részben. Úgy gondolom, hogy nem vagyok egy könnyen meggyőzhető típus, de hála Istennek Ruck Robi nagyon jól alkalmazkodik ehhez a tulajdonságomhoz. Megtanítja, amit ő szeretne, azt is átbeszéljük, amit én, és végül eldönthetem, hogy melyiket választom. Azért általában meggyőz arról, hogy az ő javaslata miért jobb, de szerencsére minden edzőm elfogad olyannak, amilyen vagyok és mindenben segítenek.

A 2005-ös születési fiú között az elmúlt 7 évben nagyon változatos volt, hogy a Csiki Endre, Gombócz Ferenc, Borhy Marcell trióból éppen melyikőtök vezeti a magyar ranglistát. Ráadásul már Juhász Ágoston is nagyon beérett. Ez egy nagyon jó évjárata a hazai sakknak, Inspirál ez a versenyfutás téged?

Abszolút inspirál. Hála Istennek a kortársakkal jó baráti viszonyt ápolok. Én azért szeretek mindig elmenni az országos bajnokságra, mert ott le tudom mérni, hogy ki mennyit fejlődött, amióta nem játszottunk. Sajnálom, ha nem találkozom valamelyikükkel. Jó érzés játszani velük, emlékeztet mindig a kezdetekre és arra, hogy hova jutottunk.

Szombathelyen az NB I-ben ezüstérmet szereztetek idén és minden fordulóban asztalhoz ültél. Ez a hozzáállásod a csapatodhoz dicsérendő. Hogyan élted meg az idei bajnoki szerepléseteket?

Kiss Attila mesterem mondta, hogy ő év elején előveszi a naptárát és bekarikázza a kilenc NB I-es fordulót, hogy ott nem jöhet közbe semmi, ezt én is próbálom így csinálni. 2017-ben mutatkoztam be az NB I-ben Nagykanizsa ellen. A csapaton belül jó a közösség és a vezetés is. Összetartunk, segítjük egymást, én is érzem, hogy a csapat tagja vagyok. Az elmúlt szezonban az első két fordulóban két rangadót sikerült megnyernünk, majd fokozatosan jött meg az étvágyunk. Nagyon jó volt megélni azt a folyamatot, amelynek a végén olyan eredményt tudtunk villantani, amit magunk sem gondoltunk volna. Most maximálisan boldogság van és klubtörténeti siker, mert még soha nem voltunk ezüstérmesek.

A sakkon kívül mi érdekel, mivel szeretsz foglalkozni?

Nagyon fontosnak tartom a szellemi munka mellett, a fizikai erőnlétet is, ezért nap mint nap járok konditerembe, vagy futni, mert a napi 3-4-5 óra sakk után ez számomra a legjobb mód a feszültség levezetésére. Emellett még a történelemnek vagyok a nagy szerelmese, amihez persze hozzátartozik, hogy apukám történelem-földrajz szakos tanár. A harmadik birodalom a kedvenc témaköröm. Ezzel kapcsolatban bármit elolvasok.

Ahhoz, hogy egy sakkozó a legjobb formáját hozza, fejben rendben kell lennie. A magabiztosságod nagyon nagy előnyöd, de ez mennyire van meg akkor, ha mondjuk egy nagyon nehéz mérkőzés előtt állsz?

A magabiztosságommal nincs gondom, sokszor inkább túlzottan is az vagyok. A sakk terén számomra a legnagyobb mérföldkő a Tavaszi Fesztivál (2019) volt, amikor két nagymester legyőzése után azt láttam magamon, hogy az álmom realizálható. Ez sokat segített abban, hogy ma már nem illetődöm meg a nálam magasabban jegyzettektől, hanem Kiss Attila mester sokat ismételt jelmondatával a „hol az az oroszlán, hadd tépjem szét” vágok bele minden egyes partiba.

Egy sakkozó biztosan megtanul veszíteni, mert számtalan partit játszik erős ellenfelekkel. Hogy viseled a vereségeket? Rágódsz rajtuk?

Hú, én híresen rosszul viselem. Ha nagyon megvernek, rám tolják az állást azt még könnyebben el szoktam viselni, de egy olyan partiban ahol egyszer én állok jobban, egyszer az ellenfél, és végül én maradok alul, az nagyon rosszul érint. Ilyenkor kikelek magamból, és mindig kell valami program, hogy fel tudjam ezt dolgozni, lehet ez bármilyen fizikai edzés, vagy egy közös program a barátokkal. Lényeg, hogy elterelje a figyelmemet és ne tudjak ezen rágódni. Ebben segít, hogy alapvetően optimista természet vagyok, ha túllépek a vereség utáni „holtponton” akkor újra csak előre tekintek a következő lehetőség felé.

Játszunk el a gondolattal és mondd el, hogyan képzeled el a 25 éves Borhy Marcit a sakk szempontjából. Egy hazai élsakkozó, egy világklasszis, egy ügyes nagymester aki végül más pályát választott, de azért rendszeresen versenyez, vagy akár az is lehet, hogy sakkedző leszel, vagy tényleg csak hobbi szinten foglalkozol a sakkal?

Nehéz megmondani, de az biztos, hogy a hobbi szint kilőve. Vagy főállás, vagy valami mellékállás-féle. Mindenképpen szeretném, hogy az életem szerves része legyen akár játékosként, akár edzőként a sakk. Egyszer nekem is eljön majd az a pillanat, amikor azt mondom, hogy több energiát az előrelépéshez nem tudok beletenni játékosként, nem tudjuk, hogy mennyi ÉLŐ pontnál lesz ez. Ráadásul beleszólhat ebbe sok külsőség, így akár a család is. Ha választhatnék egyértelműen profi játékosként képzelném el magam, de ez persze nem jelent semmit.

Mondtad, hogy szeretsz előre tekinteni. Közel vagyunk az új év kezdetéhez, van célod 2021-re?

Először érjem el az IM címet és legyenek végre asztal mellett játszott versenyek. Ahogy tudom csinálom a dolgom, és igyekszek fejlődni. Ruck Robival azt tűztük ki célul, hogy legkésőbb 18 éves koromra legyen meg a nagymesteri cím, és szépen, szakaszosan fejlődjünk.

Drukkolunk, hogy így legyen. Kellemes Ünnepeket kívánunk!

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb
X

Honlapunk további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás