Mindenki Feri bácsija – interjú Frink Ferenccel

Frink Ferenc Fide-mestert a hazai aktív sakkozóknak nem kell bemutatnunk, hiszen évtizedek óta szenvedélyesen terelgeti a figurákat versenyről versenyre, kicsit sem öreguras módon. Motivációról, a mindennapokról és a közelgő világversenyről beszélgettünk vele.

Számtalan kiváló idősebb sakkozó van országunkban, mégis csak kevesen vannak, akikkel – korukat meghazudtolva – sorra találkozhatunk a hazai sakkversenyek résztvevői között. Téged mégis rendszeresen látni versenyeken.

Én nem féltem az Élő-pontjaimat. Már rég túl vagyok azon, hogy bizonyítanom kelljen, hogy mit tudok, vagy mit tudtam. Ez már mögöttem van, az motivál, hogy jól érezzem magam, barátokkal találkozzak és megismerjem azokat a sakkozókat, akikhez eddig még nem volt szerencsém. Akár gyerek, akár nyugdíjas, én mindenkivel jóban vagyok, mindenkit szeretek. Alig várom, hogy ismét találkozhassak velük. Olyan aranyosak a kicsik, ahogy mindig jönnek körém, és 5 percen belül már Feri bácsi vagyok nekik! Máig nem tudom ennek az okát, de nagyon jólesik. Barátom, Csala Imre, kecskeméti FIDE-mester, idősebb létére ő mondta nekem, hogy ha már mindenkinek a Feri bácsija vagyok, akkor ő is így hív ezentúl.

Mi lehet ennek a figyelemnek, szeretetnek az oka?

Én nagyon szeretem az embereket, és örömmel tölt el, ha velük foglalkozok. Imádom a sakkot és próbálok igazi versenysakkot játszani továbbra is. Nem zavar engem, hogy az Élő-m éppen mit mutat, zavarja azt, aki velem játszik! Ha ebből ítél, majd rájön, hogy nem az ül vele szemben, akit ő  gondol! Ha abbahagyom a versenysakkot, akkor biztosan fogok újra gyerekekkel foglalkozni, akárcsak régebben.

Régen edző is voltál?

Sakkoktató vagyok. Nógrád megyei sakkelnök voltam 10 évig, és a salgótarjáni Vásártér Sakkcsapatának a vezetőedzője is. Ez NB I/B és NB II-es csapat volt! Én sokat kerestem a csapatomnak szponzorokat és voltak olyan kapcsolataim, hogy találtam is. Ez egy fárasztó és hálátlan feladat, amibe aztán belefáradtam. Mindenki tudja, hogy mit kellene csinálni egy ilyen pozícióban, csak éppen a kemény munkát nem vállalják. Ha meg valami nem sikerül jól, akkor persze nagyon tudnak ám morogni! Már nincs ilyen pozícióm, a csapatnak is más a neve.

Régen nagyon sok játékos nevelkedett a kezem alatt, akikből aztán sokan komoly sakkozók lettek. Legalább húsz ilyen fiatal volt, akik közül most hirtelen megemlíteném Mede István, Istvanovszki  Martin, Dr. Ujj Dániel és Kovács Zsolt nevét. Nagyon örülök a sikereiknek, mert mind megállja a helyét az életben, miközben a sakktól sem fordultak el teljesen. Mindannyian halál rendes kis kölykök voltak. Büszke vagyok rá, hogy egyikükkel sem volt fegyelmezési problémám soha.
Az sosem baj, ha a gyerek megtanul sakkozni! A sakkozó másképp gondolkodik, mint az egyszerű halandó! Biztos vagyok abban, hogy ha a futballisták jól tudnának sakkozni, akkor jobban menne nekik a foci is!

Most milyen csapatban játszol?

Salgótarjánban játszom most is, a Salgótarjáni Tehetséggondozó és Sport Egyesületben. A megyei bajnokságban indulunk, mert sok erős játékosunk máshol játszik már. Megyei szinten erős a csapat, van benne két Fide-mester is.
Ezenkívül a hallássérült válogatottnak is játékosa vagyok. Sajnos, az egészségi állapotom romlott, így a para-válogatottnak is tagja lettem. De a lényeg, hogy a fejem még jó!

Mennyire volt más a hazai sakkélet a gyerekkorodban?

Össze sem lehet hasonlítani. Arról szó sem lehetett, hogy komoly edző! Még könyvhöz sem igazán jutottunk hozzá. Nem felejtem el, hogy 13 évesen sakkversenyen nyertem az első könyvemet Dr. Páros György: A sakkművészet világá-t. Ezt én ronggyá olvastam. Akkoriban úgy kellett vadászni a könyveket, most meg az internetről mindent meg lehet vásárolni. Borzasztó sokat változott a helyzet. De nem irigylem a gyerekeket, mert bár tanulni sokkal könnyebb, de előre jutni a kiélezett versenyben igazán nehéz. A mezőny teljesen megfiatalodott. Most úgy néz ki, hogy a 40 éves csúcssakkozó inkább hagyja abba, mert nem tud megfelelni annak az elvárásnak, amit ez a kor már megkíván. Nem véletlen, hogy egyre fiatalabbak a legjobbak.
Ez a Firouzja gyerek meg már egy igazi csodabogár. Ott van már a legjobbak között 18 évesen. Hogy meg tudja-e magát itt tartani, az még mindig kérdéses számomra, mert kőkemény a mezőny.

Verseny is kevés volt régen. Évről évre megrendezték a megyebajnokságot, ahol az első 4-5 helyezett felkerülhetett  a vidéki elődöntőbe, innen az első 6 hely jutott be a magyar bajnoki középdöntőbe. Már csak ezen kellett továbbjutnod, és olyan rangos társaságba találtad magad, mint Ribli Zoltán, Adorján András, vagy a már elhunyt Sax Gyula nagymesterek. Ebből a körből sokan máig jó barátaim.

Ma már rengeteg edző van. Köztük olyan is, akinek még én is tudnék sok újat tanítani! Ha nincsen valakinek edzői, oktatói végzettsége, az baj, mert nemcsak azt kell megtanítani, hogy mi a vari, hanem azon kívül még ezerféle speciális edzői feladat van, amit el kell végezni. A gyerek magától is nagyon sok mindent meg tud tanulni könyvből, internetről, de azt csak az edzőjétől tudja elsajátítani, hogy hogyan viselkedjen, hogyan készüljön, milyen pszichikai háttere van annak, hogy jó játékossá váljon.

Mennyit foglalkozol sakkal manapság?

Minden nap játszom szórakozásból az interneten, de már nem tanulok semmit! Sorra jönnek a 2-3-10 perces partik. Százezer ilyet már biztosan játszottam. Az eredmény nem számít, mindig keresek és találok valamit, ami miatt érdekes lehet egy parti. Van sok követőm, akik mindig jönnek és belelesnek a játszmáimba.
Az igazi versenyeket alig várom. Október végén Harkányban nem szerepeltem jól, vesztettem 28 pontot, de mégis volt olyan partim, amelynek a gyerekek csodájára jártak. Engem maga a parti érdekel és nem a végkimenetele.
Elég későn, 2011-ben, 60 évesen lettem FIDE-mester. Már ennél jóval korábban nemzetközi mester akartam lenni, de hiába volt két normám ehhez, nem volt meg a 2400 pontom. Egyszer azt mondták a fiaim, hogy apa, hát ilyen nincsen, hogy te nem vagy FIDE-mester, pedig már annyian vannak! Akkor volt 2180 Élőm. Nekifeküdtem és fél év alatt elértem a 2300-at, méghozzá 10-es szorzóval. Így lettem 60 éves koromban FIDE-mester. Jelzem, jövőre 70 éves leszek…

Ezzel sejtetsz valamit?

Még nem tudom, de bujkál bennem a kisördög. Ha a parajátékosok között sikerülne ott lennem a világbajnokságon, ott a győztes azonnal megkapja a FIDE-től a nemzetközi mesteri címet. Ehhez azonban tanulni kellene és dolgozni sokat, ami már nem fér bele nekem, nincs hozzá türelmem, hogy naponta 4-5 órát tanuljak kőkeményen.

Milyen típusú ellenfelet szeretsz?

Aki belemegy a taktikai variánsokba és vállalja a nyílt harcot. Az olyanokkal megszenvedek, akik mindent előre megvédenek, amit esetleg majd megtámadhatok 5 lépés múlva, na, velük van elég bajom. Nem bírom a lassúságot, amikor nem halad a parti előre. A pozíciós játékosok nem a kedvenceim. Nekem Murphy és Tal volt az Isten. Én állandóan támadok és keresem a lehetőséget. Kíváncsi vagyok, és néha meglépem azt a lépést is, amiről előre tudom, hogy vérbeli sakkozó nem tenné, de számomra egy izgalmas helyzethez vezet.
Az egyik legemlékezetesebb partim az volt, amikor 2013-ban a rapid EB-n, Varsóban Dourerassou francia nagymester ellen a partink végén nekem 16 percem volt, az ellenfelem pedig mielőtt leesett, még mattot is kapott. Látta ezt egy francia barátja, aki szintén nagymester, és kigúnyolta az ellenfelemet, hogy kitől kapott ki. A sors aztán a gúnyolóval is összehozott rá egy évre, akit egy szép játszmában sötéttel megvertem. Felállt Dourerassou, odament hozzá és mondta neki, hogy: na, mi van, komám, most kérdezd meg, hogy kitől kaptam ki! Ezt megélni csuda volt! Kérdezték is tőlem, hogy lehet ez, mire én azt mondtam nekik: van, amikor jó formában vagyok…  Természetesen jó barátok lettünk ezek után.
Ezen a versenyen végül senior kategóriában 2. lettem. Az eredményhirdetéskor nagymesterek mellett fenn állni a dobogón nagyon jó érzés volt!
A nagymesterek általában szeretnek is elkerülni, mert magas értékszámom már nincs, de még mindig elő tudok szedni egy-egy váratlan partit. Nem egyszer előfordult, hogy nem is tudtak legyőzni.

November 21-től kezdődik a fogyatékossággal élők online sakkolimpiája. Te is tagja vagy a 20. helyre rangsorolt magyar csapatnak. Mire lehet számítani a csapatotoktól?

Még nem volt csapatmegbeszélés, így csak nagyon kevés részletet ismerek. Attól függ, hogy ki fog ráérni. Ismerjük egymást mindannyian, de hogy  mit lehet ebből a csapatból kihozni, hogy őszinte legyek, azt nem tudom. Az online sakknál a fiatalok jobban tudják kezelni a technikát, ráadásul angolul megy a társalgás, ha valamit félreértek, akkor abból probléma lehet. Úgyhogy vegyes érzéseim vannak, majd meglátjuk! Ha az első 10-ben benne leszünk, az jó, de ha Uram bocsá’ a hatban végzünk, akkor már nagyon fogunk örülni!

Te egyénileg mit vársz magadtól?

Egyet a magam részéről  elmondhatok: tök mindegy, hogy kikkel játszom majd, én csak azt fogadom el, hogy ha legalább 70 %-os teljesítményt nyújtok. Ez az alap nálam. Na, és mi van, ha mégsem? Akkor meg, ott egye meg a fene, úgy is jó!

Mi jut eszedbe arról, hogy Palóc varázsló?

Azt a könyvet Mészáros András (vele készült interjúnk itt elérhető – SakkMező) írta rólam. Annak a története az, hogy 2012-ben Isztambulban játszottam a sakkolimpián a hallássérült világválogatott csapat tagjaként. Dr. Erdélyi Tamás (1953-2017) is ott volt, mint könyvárus, és látta, ahogy jönnek-mennek körülöttem az ismert emberek, hogy így Feri bácsi, meg úgy Feri bácsi. Van egy könyvsorozat a nagymesterekről, a magyarok közül Lékó Péterről és Polgár Juditról jelent meg ilyen. Ezekben 50 játszmát közölnek, amelyek komoly, jó partik, és vannak feladatok is. Nyilván, nem ugyanebben a sorozatban, de ugyanerre a szisztémára építve Tamás úgy gondolta, hogy kiad rólam egy könyvet. Ebben benne van angolul, románul, szlovákul és magyarul az önéletrajzom. Adtam Mészáros Bandinak 200 játszmát, amiből ő kiválasztott 50 partit, amit méltónak talált a könyvbe bekerüléshez.

Nagy tisztelettel beszélsz erről a sportról. Mit jelent számodra a sakk?

Mindent! Az egész életemet. Voltam segédmunkás is, dolgoztam közgazdászként és gazdasági igazgatóként is. Munkámban sikeres voltam a 90-es évekig, amikor egy szívinfarktus után nyugdíjaztak. Ekkor visszatértem a sakkhoz és elkezdtem komolyan játszani. Azóta is ezt teszem. 2006-ban a hallássérült olimpián bronzérmesek lettünk, és azóta életjáradékot kapok erre az eredményre. Ebből tudok menni versenyekre.
Minden nap, amikor felkelek, az énnekem már egy ragyogó nap! Egyedül vagyok, de van nekem dolgom annyi, hogy csak na! Szépen rendbe teszem a házamat és sakkozok egyfolytában.
Sokszor vannak kedves vendégeim. Legutóbb Tran Dávid és a szülei jöttek, akiket elkísért Pintér József nagymester is, akivel fiatalkori jóbarátok vagyunk.

Fontos a tisztelet a sakkban. A gyerekeket néha kéretlenül is nevelem erre. De azt ők is tudják, hogy ha Feri bácsi mond valamit, akkor annak súlya van!