Bizonyításra berendezkedve – interjú Gonda László nagymesterrel

Aki a magyar sakkban edzők terén Gonda László személyére fogad, az sok kockázatot nem vállal ezzel. A hazai nagymesterképzésben hihetetlenül eredményes fiatalemberrel beszélgetve próbáltuk megfejteni sikereinek a titkát.

Nemrég kaptad meg a Nemzetközi Sakkszövetségtől a Senior trainer címet. A világon a negyedik legfiatalabb személy vagy, aki ezzel büszkélkedhet. Mivel jár ez a cím és miképpen lehet ezt elérni?

Ez a legmagasabb edzői minősítés, hasonló, mint a játékosok rangsorában a nagymesteri cím. Megszerzéséhez szükséges többek között legalább három nagymester tanítvány. Ezenkívül a tanítványok eredményes szereplése országos és világversenyeken, valamint a válogatottban is. Javallott még legalább 2450 Élő-pont az aspiránsának, valamint külföldi szaksajtóban jegyzett publikációk. Több lépcsős ellenőrzésen és elbíráláson keresztül zajlik le a folyamat. A végén már én is kezdtem izgulni, hogy meglesz-e ez a cím, de végül méltónak találtak rá.

Ahogy egyre fejlődik a játékosok sakktudása, úgy csökken azon edzők száma, akik eredményesen tudják őt előrevinni ezen a pályán. Te már sokszor bizonyítottad, hogy veled messzire el lehet jutni. Mi a titkod?

Talán az alkalmazkodás. Ismerek több edzésmódszert és már gyerekkoromban is a stratégiák, tervek voltak a kedvenc részeim a sakkban. Kihívást találok abban, hogy megtaláljam a tanítványaimnak a legjobban fekvő stílust a tanításban. Fontos, hogy a gyerekhez szabjuk az edzésmódszert. Ha nem működik valami, akkor rugalmasnak kell lennünk, váltani kell, amihez persze szükséges a széles repertoár. Hasonló ez ahhoz, mint amikor megnyitást választunk egy partiban.

Mindezek ellenére nagyon keveset hallani rólad, mi ennek az oka?

Nem tudom, talán a szülők körében nem vagyok túl ismert. Lehet ennek egy olyan oka, hogy rosszabbul menedzselem magam, mint más nagymesterek, vagy éppen az összeköttetéseim nem olyan jók. Szerencsére a tanítványaim eredményei viszik a híremet.
A biztos sikert persze én sem tudom garantálni, ehhez közös és kemény munka szükséges. Lelkiismeretes vagyok és igyekszem sikerre vinni a tanítványaimat. Számomra a munkám eredménye a legfontosabb. Az anyagi motiváció nem minden, ha úgy látom, nem tudok segíteni, akkor inkább szólok a szülőnek.

Neked kik voltak az edzőid?

A profi sakk szempontjából a legmeghatározóbbak Lukács Péter és Böröcz István volt. Lukács nagymestertől nagyon sokat tanultam sakkedzés elmélet terén is, nem véletlen, hogy szinte az összes tanítványa nagymester lett végül. Nevelőedzőim közül kiemelném Nagy Zoltánt, aki a munkája mellett szabadidejében foglalkozott velem és rengeteget tanultam tőle is. Hálás vagyok nekik.

Miért olyan nehéz magas szinten a szintlépés? Miért rekednek meg sokan?

Szerintem akármelyik szinten meg lehet rekedni, 1800-on, 2200-on, de akár 2350-en is. Velem is többször előfordult a pályafutásom során, hogy elakadtam, de végül átlendültem a holtpontokon, egészen az utolsóig, ami 2560 Élő-pont volt. Ekkor tértem át az edzői pályára végleg. Úgy éreztem, hogy a maximum, amit kemény munkával kihozhatok magamból, az a 2600 Élő-pont lenne. Ezen cél eléréséhez szükséges lett volna a folyamatos munka és versenyzés is, ami anyagilag is komoly áldozatot követelt volna. Ezekhez már nem volt olyan erős a motivációm, mint korábban, a tanítás jobban érdekelt, azzal szívesebben foglalkoztam. Titkon azért nem tettem le a 2600-as tervekről, viccelődök is néha a tanítványokkal, hogy jövőre nekiveselkedem, de az igazat megvallva, sajnos, nem fér bele ez az oktatás mellett. Így ugrálok évek óta 2500-2550 között. Csapatbajnokik mellett néha elindulok versenyeken is. Az utolsó Tavaszi Fesztiválomon, ami tavaly a legerősebb hazai nyílt verseny volt, 13. kiemeltként végül harmadik lettem, megelőzve sok előrébb rangsorolt nagymestert.
Ennek ellenére már elsősorban edző vagyok, és ha nyer a tanítványom, az sokkal nagyobb siker számomra, mint a saját győzelmeim. Az érzést fordítva is ismerem: ha egy versenyen a tanítványom veszít, akkor én a saját eredményemtől függetlenül le vagyok hangolva.

Mesélnél az eddigi edzői karrieredről?

A kezdetekkor két éven keresztül Berkes Ferencnek (vele készített interjúnk itt olvasható) voltam a szekundánsa. Vele egy EB bronzérmet értünk el együtt, de voltak más jó versenyeredményeink is. Ferenc felment ekkor 2700 pont fölé. Sikeres együttműködés volt ez mindkettőnknek. Miután elváltak útjaink, pár évre rá jött Rapport Richárd, akinek edző-szekundánsa lettem és ez mindmáig így van. Sőt, szerintem kijelenthetem azt is, hogy baráti a viszonyunk. Richárd imádja a sakkot, benne van a potenciál, hogy akár világbajnoki kihívó legyen, de sajnos ehhez erős versenyek és egy erős szakmai gárda kellene. Ez mind elengedhetetlen és nagyon költséges. Első erősebb tanítványom Kántor Gergely volt, majd őt követte Kozák Ádám és még sokan mások. Két éve foglalkozom Persányi Barnabással, akiből úgy hiszem, hogy az erős középiskola mellett is el fogjuk érni majd a nagymesteri címet. Szerencsére még nem volt olyan kudarcélményem, hogy akit elvállaltam, az ne fejlődött volna azon idő alatt, amíg együtt dolgoztunk, remélem, a későbbiekben is kitart a szerencsém.

Sokszor hallani, hogy sok magyar nagymester edz külföldieket, te is kamatoztatod így a tudásodat?

Volt külföldi tanítványom, de első sorban magyarokat vállalok. Ennek egyik oka a távolság, mert saját edzői tapasztalatom az, hogy az internetes edzések inkább csak kiegészítésnek jók. Másik, hogy ezzel a döntésemmel egy kicsit haza is dolgozom.

Mi a véleményed a mai magyar sakk utánpótlásról?

Amikor én 16 éves voltam, akkor nekem 2450 körüli volt a pontom, és közel ennyi volt azoknak is, akikből mára nagymesterek lettek. 100 Élő-ponton belül szép számú volt a mezőny. Most van egy Kozák Ádámunk, aki kuriózum jelenleg, neki van esélye, hogy igazán erős nagymester legyen. Van egy Persányi Barnabásunk, akinél az iskola a fő profil. Rajtuk kívül 14 év felett 1-2 játékost lehetne még kiemelni, akiknek lehet esélye nagymesternek lenni.
Persze, vannak a még 14 év alatti fiatalok között is olyanok, akikben benne van a lehetőség, de a régi időkhöz képest nagyon kevesen. Fontos itt kiemelnem az ifjúsági szövetségi kapitányunk (Ribli Zoltánnal készített interjúnk itt olvasható) nagymesterrel  véleményét, miszerint ha nagymester lesz valaki, az nem ér semmit. Én úgy látom, hogy a nagymesterek az egész világon általában sokkal jobban megélnek a sakkból, mint a tanult szakmájukból. A legfontosabb mégis az, hogy azt csinálhatják, amit szeretnek. Jó példa erre Medvegy Zoltán, Papp Gábor és még sokan mások. Nem születik mindenki Polgár Juditnak vagy Rapport Richárdnak, de ha az ember megszereti a sakkot, akkor ez egy egész életre való elfoglaltság lehet számára később, hobbiként, munkaként, vagy akár sportolóként. Ráadásul a sakkot lehet hasznosítani az élet más területein is. Erre jó példa a kedvesem, aki már aktívan nem foglalkozik a sakkal, de kutatóbiológusi pályáján mégis sokat tudta hasznosítani azokat a képességeit, melyek ennek a sportnak köszönhetően fejlődtek.
Jelenleg a legnagyobb baj, hogy teljes a zűrzavar a szövetségben az utánpótláskorúak támogatása terén. Sajnos, az ifjúsági szövetségi kapitányunk kinevezése óta több atrocitás érte a sakkszülőket és a sakktársadalmat. Két tanítványommal is áldozatul estünk egy ilyennek, amikor tavaly bekérték tőlünk a megnyitási repertoárok vázlatát és a jövőbeli terveinket. Én megtagadtam ezt, vélhetően ennek következményeként kikerültek a tanítványaim a támogatottak listájáról, pedig mindketten ranglista vezetők voltak és még mindig azok.

Miért tagadtad meg a kért információk kiadását?

Szerintem rendkívül erkölcstelen ilyet kérni egy edzőtől, mert ezek az információk csak az edzőre és a tanítványára tartoznak. Nem is értem, hogy a kérést teljesítő edzők hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel. Bár nekik mentségükre szolgáljon, hogy nem sok választásuk volt, ha a tanítványukat támogatáshoz szerették volna juttatni.

Én azt látom, hogy az ifjúsági szövetségi kapitányunk hol tanítványává fogad valakit, hol elküldi azt, aki nem éri el a megfelelő szintet. Egyes edzőket alkalmatlannak minősít, másokat ráerőltet a családokra. A szülőknek megszabja, hogy szigorúan csak az ő utasításait követhetik, ezt várja el az edzőktől és a gyerekektől is. Biztos vagyok benne, hogy van olyan, aki örül ennek, de szerintem a többséggel ez nem tesz jót. Én úgy hiszem ,hogy minden gyerek egy különálló egyéniség és az edzőnek az a feladata,hogy lehetőséget teremtsen szakmailag a kibontakozásukra. Nem szabadna ugyanazokat a megnyitásokat ráerőltetni mindenkire, mert ugyanazok a sablonok tuti, hogy nem valók mindenkinek.
A kinevezése mögött az állt, hogy rendbe rakja az ifi sakkot, ezt ő is hirdette. Eddig úgy látom, hogy a munkája rendkívül kártékony és többségében a gyerekek isszák meg a levét, a támogatások ellenére is.
A szövetség biztosan nem azzal tud segíteni a gyerekeknek, ha konfliktusokat generál. Ezen a sérülékeny szakterületen óvatosan kell mozogni, mert könnyű súlyos kárt okozni. A szövetségi kapitány szerepe ne az legyen, hogy azonnal ő akarjon lenni az edző, aki hirtelen berobban és megszab mindent, hanem az, hogy együttműködjön. Azért figyelt fel ő a tehetségre, mert a gyermek eljutott egy meghatározott szintre. Ha ezután a szintre felhozó edzőt eltávolítja, csak azért, hogy helyére betegye a sajátjait és teljesen új stílust szabjon, az konfliktust szül. Szerintem támogatni kell a gyerekeket és az edzőkkel összedolgozni, hiszen mindenki a sikert akarja. A drasztikus iránymutatás, a sorba be nem állók kirúgása, a szülők konfliktusai is mind azt mutatják, hogy ez így nem járható út.

Én a szövetségtől azt várnám el, hogy elsősorban a saját fennmaradásáért legyen felelős, hogy ne menjen tönkre, ne szoruljon hitelre, másodsorban tegyen meg mindent a sakkozókért, segítse és támogassa őket. Ez igaz legyen minden életkori és tudásszinten egészen a felnőtt válogatottig. Ezen felül népszerűsítsék a sakkot és minden döntésükkel támogassák ezt a sportot.

Többször említetted a szülőket. Egy sakkozó gyerek pályafutása szempontjából szerinted milyen a jó szülő?

Hallottam olyanról, hogy a szülő nem hogy a parti után, de már szinte a táblánál, a játszma közben szidja a gyerekét. Biztos vagyok benne, hogy a verbális bántalmazás sok esetben rosszabb, mint a fizikai. Aki szülőként ilyen keményen bánik egy sakkozó gyermekkel, az sokkal többet árt ezzel, mint gondolja. Sem a szülő, sem az edző részéről nem megbocsátható, ha egy vereség után a gyermekre rázúdít mindent azzal az egy „céllal”, hogy legközelebb ne kövesse el azt a vélt vagy valós hibát, ami a vereséghez vezetett. Pont ez a legrosszabb, amit lehet csinálni, mivel ezzel csak azt érjük el, hogy rossz beidegződései lesznek és csak megágyazunk a hibázástól való irracionális félelemnek. Ilyenkor az a jó magatartás, hogy le kell vonni a tanulságot, hogy mi volt a hiba. Majd a továbblépésen, fejlődésen dolgozni, mert a győzelem a cél, a másnapi, vagy a következő partiban.
Másik oldalról megközelítve lelkes sakkszerető szülő nélkül nem lehet komoly sikereket elérni. Sok esetben szükség van a szülői szigorra, csak túlzásokba nem szabad esni. A sikerhez a gyermeken és a szülőn kívül még egy megfelelő edző, majd később egy nagymester edző is kell.
Az edző felelősségét a tisztességes munka mellett én is abban látom még, amit már mások is elmondtak nálatok, hogy meghozza időben a döntést arról, hogy a tanítványát a további fejlődés érdekében más kezébe adja. Mészáros András beszélt erről és nekem is van olyan tanítványom, akit tőle kaptam. Ő hívott fel személyesen, hogy vállalnám-e a tanítványát, akinek ő, az elmondása szerint, már nem tud mit tanítani. Elvállaltam, de ez utóbbit én nem így láttam és még ma is visszajár hozzá a tanítványom. Sajnos, ez az eset ritka, mint a fehér holló.

A szülőkre visszatérve: sok sportban figyelhető meg utánpótlás szinten, hogy a szülő a gyerekek álmát kihangsúlyozva saját karrier vágyát akarja megvalósítani. Ezek a szülők a kudarcok után valójában saját gyermekükre haragszanak, mert a saját álmukat érzik veszélyben, miközben a saját felelősségüket nem látják reálisan.

Ha utánpótlás, akkor mindig aktuális kérdés a magántanulóság. Mi a véleményed erről?

Lehet, hogy szembe megyek az általános nézettel, de véleményem szerint iskola mellett is lehet jó sakkozó egy tehetséges gyerek. Az is tény, hogy a kiemelkedő tehetségek esetén (Polgár Judit, Rapport Richárd) bejárni az iskolába időveszteség. Bonyolult kérdés ez, mert valakinek a sakkos teljesítménye is jobb az iskolába járás mellett.
Fontos, hogy a tehetségnek és a céloknak megfelelően hozzuk meg ezt a döntést. Ha az a cél, hogy egy jó mellékkereseti lehetőséget adjon a sakk vagy hobbiként tekintünk rá, akkor iskolába járást javaslok, ha reális az, hogy a sakkból fog megélni a tehetséges fiatal később, akkor pedig magántanulóságot.

Sok buktatóról beszéltél már, hogyan lehetne jobb az utánpótlás nevelés helyzete?

Az biztos, hogy több komoly hazai verseny kellene, az edző kérdés csak ezután jön. Gyermekversenyekkel nem tudom, hogy hogyan állunk, az én időmben havonta voltak ilyen egy napos versenyek Dunakeszin és Gödöllőn. Hasonlóak nagyon fontosak lennének ma is. Erősebbeknek pedig olyan versenyekre van szükség, mint amilyen például a Tavaszi Fesztivál. Olyan nyílt versenyek kellenek, ahol játszanak erős játékosok és a gyerekeknek van lehetősége szintjüktől függően különböző csoportokban megmérettetniük magukat. Külföldre több százezer forintba kerül kimenni, ami rendszeresen csak egy szűk kör kiváltsága. Itthon szerencsére Nagy László mestercsoportjai hónapról hónapra nagyon jó lehetőségek, de mellé kellenének a nyílt versenyek is. Lacinak, mint versenyszervezőnek egyébként nagyon sokat köszönhet a magyar sakk, mert a megmérettetései az összes magyar nagymester útján fontos állomások voltak (nekem is). Az elmúlt 30 év magyar sikereiben majdnem mindben ott volt valahol az ő „keze” is. Támogatni kellene ezeket a versenyeket központilag is.

Most megmozdult egy kicsit az utánpótlás nevelés kérdése. Mi a véleményed az újra elindult Központiról?

Ez egy jó lépés volt a szövetségtől. Tavaly március óta végre elmozdult jó irányba valami az érintett gyerekeknek a fejlődése érdekében. Egyébként én is tartok előadást ebben a programban. Az egyéni edzés hatékonyabb, de mellettük, főleg kis korban, a csoportos edzések érdekesebbek, izgalmasabbak, és sokszor motiválóbbak tudnak lenni. Más műfaj a kettő, de nagyon jól kiegészíthetik egymást.

Esetleg más korosztállyal is dolgoznál? Arra gondolok, hogy huzamosabb ideje nincsen férfi szövetségi kapitányunk. Szabó László külföldről hozna, de ez még nem történt meg.

Elgondolkoznék rajta, ha érkezne ilyen felkérés. Úgy hiszem, hogy össze tudnám hozni, hogy a legerősebb összeállításban üljünk le és rengeteg ötletem lenne, amivel tudnék segíteni a magyar sakknak. Egy külföldi kapitány szerződtetése jobban hangzik, kétségtelenül nagyobb a marketing értéke is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy itthon is lehetne erre a posztra 3-4 alkalmas jelöltet találni.