Interjúk

„Ha szeretsz valakit, akkor ő a fontos, és nem te!” – Beszélgetés Herpai Józseffel

Az utánpótlás-nevelésben Herpai József keze alól a múltban sorra kerültek ki a tehetséges fiatal sakkozók. Vele beszélgettünk a tapasztalatairól, és a kezdetekről.

Dolgos szülők gyereke vagyok és kiskoromban nekem is sokat kellett dolgoznom, hála Istennek. Aki ezt megszokja, akit így indítanak el az életbe, az ezt viszi magával tovább. Persze, azért éri az embert sokféle hatás, de el kell dönteni, hogy ki és mi a fontos, és ennek megfelelően élni. Tanárnak készültem, és pedagógus is lettem. Nagyon szeretem a gyerekeket. 34 évig tanítottam matematikát és sakkot a szegedi Tisza-parti Általános Iskolában. 2 éve kerültem Mórahalomra, most itt tanítok.
Annak idején azért akartam tanár lenni, mert a felsőtagozatos osztályfőnököm volt a példaképem. A 40 éves osztálytalálkozónkon megkérdeztük tőle, hogy vajon miért szerette őt minden gyerek, mi volt a titka? Azt mondta, hogy nem tudja, csak azt, hogy egy pedagógusnak az igene mindig legyen igen, a neme pedig nem: egyszerűen tisztának kell lenni. Ennyi.

Van Kányádi Sándor: A mi utcánk című versében egy rész, amit én az ars poeticámnak tartok:

“Innen csak indulni lehet,
s aki indul, visszajöhet.

Tisztesség dolgában mindig
tanulhat itt, el a sírig.

Becsületből, akit innen
tarisznyáltak, azt egykönnyen

nem fogja az élet piszka,
mert itt még a sár is tiszta.”

Jó sakkoktató nem lehet az, aki nagyon jól akar sakkozni, mert arra nincs esélye. Az edző minden idejét igyekszik a sakkal tölteni, de nem elsősorban a saját sakktudása fejlesztésével. Nekünk mindig a gyerek az első. Egyszerű a képlet: vagy a gyerek fejlődését teszem első helyre, vagy a magaméra koncentrálok. A sakk igaz, hű barát és nagyon magával ragadja az embert.

Hol tanultál meg sakkozni?

Apukám a BKV Előre játékosa volt, nem volt erős versenyző, de szerette ezt a játékot, tőle tanultam meg a lépéseket. Szoba-konyhás lakásunk volt, és amikor hazajött este a munkából (villamosvezető volt), akkor jöttek a barátai is, és borozgatás mellett mentek otthon a nagy sakkcsaták. Néha részesei lehettünk mi is (3-an vagyunk fiútestvérek) a játéknak, így tanultunk meg sakkozni.

Sakk és matematika. Nálad melyik szeretete volt előbb?

Inkább egy harmadiké: a gyerekszeretet. Ifi-vezetőként, 15 évesen már sakkszakkört szerveztem otthon a faluban, a könyvtárban. Később, amikor gimnazista lettem, úgy alakult, hogy a Ceglédi Vasutas Sakkcsapata megszűnt, nem volt háttérintézménye a sakkozóknak, ezért a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium nevével indultunk 1973-ban a Pest megyei bajnokságban. A matematika szeretete megvolt bennem, innentől pedig ennek az oktatáshoz már egyenes út vezetett. Nem tudom elképzelni, hogy ne lenne jó logikája egy jó sakkozónak.

Sokan elindulnak a versenysakkozói pályán, de kevesen maradnak meg itt. Hogyan látod ezt?

Igyekeznék mindenkit lebeszélni róla, hogy sakkozó legyen! Váljon minél jobb sakkozó belőle, legyen világbajnok, de sakkozó ne! A magyar sakkozók társadalma szerintem nem igazán egészséges társadalom.

Nyilván mindent megteszek, hogy a gyerek legyen minél jobb játékos, de ne a sakk legyen az, amivel a kenyerét megkeresi. Nincs ebben ellentmondás. Berkes Ferit, Csom Istvánt, Hazai Lacit vagy Kállai Gabit is mondhatom, akik embernek is kiemelkedőek. Sakkozásból élnek, sakkozónak nevezhetjük őket, de felemeli őket a műveltségük, kultúrájuk. Van mögöttük egy olyan háttér, hogy ha általánosságban ilyenek lennének a sakkozók, akkor azt mondanám, hogy minél többen legyenek azok. Ám, sajnos, a többség nem ilyen.

Hogyan lehet ezt megmagyarázni egy kívülállónak?

A sakkozó élete kialakít olyan személyiségjegyeket, amik nem igazán jók az életben. A jó sakkozó megszokja, hogy mindig igaza van, mert másként nem tudna gyakran nyerni. A sakkjátékban két elme küzd meg egymással, és aki sokszor nyer, arra ez visszahat. Gyakran tapasztalok sakkozóknál felsőbbrendűségi megnyilvánulásokat, meggyőzhetetlenséget, mindent megkérdőjelezést. Nyilván a fejlődés alapja a kételkedés, a megértés iránti igény, de ennek következményeként sajnos sok rossz természetű sakkozó van. Érdekes módon a Szegedhez köthető fiatal sakkozóknál, Papp Petránál, Csonka Balázsnál (aki Tisza-partis volt), Tésik Csabánál, Szajbély Zsigánál, Péczely Zsizsinél, Tubak Daninál a fenti rossz személyiségjegyeket nem fedeztem fel, ez lehet, hogy a közösséggel magyarázható.

Tehát más területre is kell fókuszálni? Ilyen a tanulás is?

Igen, nagyon indokolt esetben a magántanulóságot is támogatom. Elsősorban, persze, a szülőkön múlik, hogy mit szeretnének, a gyerek tehetségéhez, és főleg a motiváltságához mérten. Ezek határozhatják meg ezt a döntést.

Az elmúlt 20 évben mennyit változtak a gyerekek?

Mostanában kevésbé van tapasztalom a fiatal sakkozókkal. Az utóbbi tíz évben már ritkán járok versenyekre. 50 éves koromban nősültem, születtek gyerekeim, és azóta nem vagyok mélyen benne a sakkban. Az Ifjúsági Bizottságból is 8 éve kiléptem. Helyi (szegedi) és megyei szinten a gyereksakkot Bartos Ferivel (ő, a Csongrád Megyei Sakkszövetség elnöke) együtt szervezzük, de országos szinten már komoly rálátásom nincsen, csak interneten követem a híreket.

Min múlik egy tehetség életében, hogy mikor jön el az edzőváltás ideje?

Sajnos, az edzőknek a nagy része arra figyel, hogy minél tovább maradjon nála a gyerek, vagyis a szülő neki fizessen. Ez kell a megélhetésükhöz. Innentől kezdve megfordul az egész, mert már a saját érdek az első, és nem a gyereké. Két fontos dolog lenne, ami igazán segítene a gyereknek. Egyrészt át kell tudni adni a gyereket egy szint után másik edzőnek, másrészt őszintének kell lenni a szülővel, hogy mire számíthat. Már, ha utóbbit látja az ember! Mert nem minden gyereknél látja. Magam is többekkel jártam úgy, hogy befutott sakkozó lett olyan gyerekből, akiről nem gondoltam volna. Én sem ismertem fel minden gyerekben a tehetséget.

Gondolom, a tehetségen kívül a szorgalomnak is van szerepe.

A legfontosabbnak a szorgalmas “munkát” tartom, de kétségtelen, hogy a pénz is igencsak meghatározó eleme a sikerhez vezető útnak. Nagyon kevés a lehetősége annak a gyereknek, ahol szűkös az anyagi háttér. A jelenlegi helyzetben az állami támogatás tudtommal nem megoldott. Rendszertelen, esetleges pénzek alig visznek előre. A Szövetség szerepe kiemelten fontos lenne ezen a téren, most mégis a szülőn múlik szinte minden. Legyen pénze, helyes ítélőképessége és legyen hajlandó akár elköltözni Budapestre is, ha az szükséges. Utóbbi ma már talán nem annyira fontos az internet világában, de annak idején ez is meghatározó volt. Akadtak olyan gyerekek, akik nagy tehetségek voltak, de a szülői döntések nem engedték őket tovább fejlődni.

Te mindig időben átadtad a tanítványokat?

Hát persze! Lékó Petinél is így volt 8 éves korában. Nekem ugyanis addig lehetett szerepem. Kecskeméten, a DUTÉP-nél 87-ben még ment az állami építőipar, és a DUTÉP volt akkoriban a legjobb vidéki sakkcsapat Magyarországon, nagyon sok fiatallal, jó vezetővel (Ábel Lajos). Ott volt egy Máté Gáspár nevű fiatalember, aki sakkozó is volt az egyetemi tanulmányai mellett. Megkértem Gazsit, hogy vegye át a kis Peti tanítását. Igaz, hogy ekkor még jóval jobban játszottam Petinél, de át kellett adnom. Hasonlattal szemléltetve: én személyvonat voltam, a Gazsi meg gyorsvonat. Szóval én is el tudom vinni egy ideig a tanítványom, de neki már nem én kellettem, hanem egy gyorsvonat. Több olyan gyerek volt, akit továbbadtam hasonló okból. Lékó Petinél a családi háttér is megengedte a továbblépést. Az anyuka mindent megtett, hogy biztosítsa Peti sakkozását. Ilyen tehetségnél általában sorra jönnek az edzőváltások. Peti később Gazsitól átkerült Károlyi Tiborhoz, majd Adorján András nagymesterhez.

Milyen gyerek volt Lékó Péter?

Aranyos fiú volt, brilliáns volt az esze és a memóriája. Örökmozgó, végtelenül temperamentumos, állandóan mozgott. Érdekes, hogy Csonka Balázs is ilyen volt kicsinek, mint egy zsák bolha.

Milyen személyiségjegyei legyenek annak a gyereknek, aki az ideális sakkozó? Legyen tehát olyan, mint egy zsák bolha?

Akár az is lehet, de ez sem szükségszerű. Mondanám, hogy nyílt legyen, de ez sem fontos. Könnyű tanítani a gyereket, ha kommunikatív, ha szól, ha válaszol, ha mer kérdezni. De vannak olyanok is, akik meg sem szólalnak, és mégis ragad rájuk minden. Ők nem nagyon beszélnek. Fontos nagyon a motiváltság, a sakkszeretet. Hogy előveszi-e otthon magától a sakkot, vagy nem veszi. Nyilván, lehet otthon egy kis odafigyeléssel ezt irányítani, szoktatással, elvárással, de erőltetni, büntetéssel kicsikarni bűn!

Visszatérő elem az interjú alanyainknál a sakkal kapcsolatban a motiváltság, amit most te is említettél. Beszélnél erről bővebben?

Én a sakkszeretetet tartom meghatározónak. Szereti a sakkot, vagy nem szereti. Dolgozik-e magától is otthon, vagy csak felszólításra. Nem egyformák a gyerekek. Van, akit szabad noszogatni jobban, van, akit nem. Nagyon fiatal korban megértetni velük a munka fontosságát nem tudod, mert ahhoz még kicsik. Meg kell ennek találni a módját. A legkisebbeknél a mesének, és a meseszerű elemeknek lehet óriási motiváló szerepe. Ennek Orgován Sándor a hazai apostola, de példaértékűnek tartom Ádám Olga, Németh Zoltán és a Sakkpalántások műhelymunkáját is.

Van, akiket a sikerrel, vagy a siker lebegtetésével lehet munkára fogni. De van egy közös dolog: a dicséret! Ez nagyon fontos és hatásos eszköz! Megátalkodott az, aki fenyegetéssel, büntetéssel, bántással akar valakit eredményre bírni a szeretet és a dicséret helyett. Ha szereted a tanítványodat, akkor örömmel jön hozzád.

A szülő a maga módján mindig jót akar a gyereknek, de sajnos ez sokszor tévútra visz. Mindemellett az anyagiak is fontosak. Szegeden elsősorban Mikó Valérral, de Csúri Lacival, Tenk Zolival is, akik itt tanítottuk a gyerekeket, gyakran oktattunk úgy, hogy a szülők rossz anyagi körülményei ellenére elvállaltuk a gyereket, mert nem a pénz, hanem a sakkozás öröme és szeretete hajtott minket.

MOL Tehetséggondozásért Díj átadóján – 2013.

Tömegsakk, élsakk? Van átvezető út?

Ma ennek a területnek a felelőse az Ifjúsági Bizottságban Molnár Béla. Régóta a legjobb fiatalok fejlesztésének problémáján ügyködik. Annak idején Szabolcsi János, Hazai László, Adorján András, Mészáros Bandi és Pálkövi Józsi is nagyon komoly tervet dolgozott ki ezzel kapcsolatban. Egyébként a Maróczy Géza Központi Sakkiskola, majd a Régiós Sakkiskolák létrehozásának éppen ez a kiválasztás, és a legjobbak oktatása, menedzselése volt a fő oka. Szabó László, mostani elnök nagyon szereti a sakkot, de kérdés az, hogy tud-e elegendő pénzt biztosítani.

20 évig voltam az Ifjúsági Bizottság tagja, és mindig gond volt, hogy a tehetséges gyerekekre nem jut pénz. A korábbi jegyzőkönyvek megvannak, amelyekben azzal foglalkoztunk, hogy mit tegyünk a kiemelkedő tehetségekért. A 90-es évek elején a mostaninál tisztábbnak, áttekinthetőbbnek és kiszámíthatóbbnak tűnt nekem minden az országban és a sakkban egyaránt. Sajnos, a szándék kevés az előrelépéshez, ennél több kellene…

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

Back to top button
Close
X

Honlapunk további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás