Interjúk

A sakktáblán sosincs kijárási tilalom! – Interjú Kállai Gáborral

Kállai Gábor a mai magyar sakkélet egyik megkerülhetetlen alakja. Az aktívan eltöltött elmúlt évtizedek alatt olyan sokoldalú tudást és tapasztalatot halmozott fel a sakkozásban és annak határterületein, amely alapján megfogalmazott véleménye a múltról, jelenről és a  közeljövőről mindannyiunk számára elgondolkodtatóak.

Szakíró, nagymester, edző vagy, lehet még folytatni a sort a sakk témakörén belül?

4-5 éve a Testnevelési Egyetemen mesteroktató vagyok, ami azt jelenti, hogy előadok, tanítok, olykor saját tárgyam is van. Már 20 éve vagyok valamiféle kisebb-nagyobb sportvezető, most az MTK-nál a sakk-szakosztály elnöke, és ugyanitt vezetőedző is vagyok. 1990 óta a sakkszövetségben is számos szakmai pozíciót töltöttem be: a 90-es évek elején női szövetségi kapitány, a 2000-es évek elején szakmai igazgató, majd PR-igazgató is voltam 6 évig, jelenleg stratégiai tanácsadó vagyok.

Hogyan lett belőled sakkozó?

Több mint 50 éve sakkozom, de versenyezni elég későn, 14 éves koromban kezdtem. A lehető legjobb helyre kerültem, a Margitszigeten a Vörös Meteor Csónakházába (itt kenuzott ekkor Wichmann Tamás is), mert itt tartotta a nyári összejöveteleit a Vörös Meteor Sakkegyesülete is. Kezdőként egy hónapig Karakas Éva néni keze alá kerültem, majd hamarosan már Szabó László volt a vezető edzőm. Ez a fantasztikusan jött előrelépés olyan, mintha valaki le akarna menni focizni tanulni és egyből Nyilasi Tibornak lenne a magántanítványa. Szabó László edzései óriási lökést adtak. A szakosztály 2-3 év múlva egyesült az MTK-val, ahol némi idő elteltével kialakult az impozáns nevekből álló Portish Lajos, Szabó László, Forintos Győző, Lengyel Levente “törzsgárda”. Kezdetben a ranglistán a 176. helyen álltam, de amikor Ribli Zoltán hívására 1982-ben eligazoltam a Volánba, már az 5. helyre küzdöttem fel magam.

Amikor elkezdtem a Meteorban sakkozni, egy hónappal később az edzésen megjelent egy különös, belső meggyőződést sugárzó, szakállas ember egy pici kislánnyal. A férfi elmondta, azon gondolkodik, hogy a 4 éves kislánya,  aki már most hatványkitevős matematikai képleteket old meg, sakkozó legyen inkább vagy matematikus. Kétkedve fogadtuk, de azért egy mesterjelölt bácsi leült vele játszani. A kislány nem érte el a sakkfigurákat, ezért fel kellett másznia az asztalra, úgy snelleztek. Többször egymás után legyőzte a mesterjelöltünket! Ez a kislány nem más volt, mint Polgár Zsuzsa, akivel hamarosan összefonódott a sorsunk. Pár évvel később, amikor matematikus mérnökként a Műszaki Egyetemre jártam, Polgár László ajánlatot tett: Forgács Gyulával együtt szerződjünk el edzőnek a Polgár család mellé, és mindennap biztosítsunk edzést Zsuzsinak. A meghozott döntésem az egyetemi pályafutásom végét, viszont a sakk pályafutásom és a profi edzői életem kezdetét jelentette.

az 5 éves Polgár Zsuzsa

Jól esnek Polgár László visszaemlékező sorai: “Meg szeretném mégis említeni, hogy amikor engem és Klárát börtönbe vagy elmegyógyintézetbe akartak zárni, a gyerekeket pedig állami gondozásba adni, akadt két sakkozó, akik kiálltak értünk: Forgács Gyula nemzetközi mester és Kállai Gábor nagymester.”
(forrás: www.szombat.org)

1982-ben megbíztak az akkor legnépszerűbb napilap, az Esti Hírlap sakkrovatának a vezetésével. Ekkor lettem egyszerre Polgár Zsuzsi edzője és Ribli Zoltán szekundánsa, aki 1983-ban felkért engem és Orsó Miklóst, hogy segítsük őt a Szmiszlov elleni világbajnok-jelölti középdöntőben. A mérkőzés nem sikerült jól, mert politikai herce-hurca zajlott a háttérben, és sokáig félő volt, hogy Ribli Zoltán talán az esélyét sem kaphatja meg annak, hogy lejátszhassa a meccset. A sok meghurcoltatás kihatással volt a játszmákra, ahol végül a papíron gyengébbnek számított Szmiszlov győzött.

2003-ban megkaptad a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, mit jelentett ez számodra?

Az előző két évtized alatt nagymester lettem, számos külföldi és itthoni csapatbajnoki aranyérmet gyűjtöttem, köztük Strasbourgban is, ahol 22 évig játszottam.

És persze megjelentek könyveim, az elsők Londonban, Ribli Zoltánnal közösen, majd Szabolcsi Jánossal együtt jegyeztünk több művet is. A legsikeresebb, a Megnyitások könyve öt nyelven jelent meg, és bár meglepő módon a könyv már 25 éves, de még mindig jó olvasói véleményeket generál. És persze eközben férj és apa lettem. Három gyermekem lett a hajtóerőm, a motivációm és máig is a legfőbb örömöm. Azt hiszem, így 60 fölött az ember már lehet egy kicsit érzelgős, nem?

De vissza a lovagkereszthez! Nagy megtiszteltetés volt, amit a 2002-es bledi ezüstérmes sakkolimpiai csapat minden tagja megkapott. Ennek az ezüstnek jelentőséget adott, hogy előtte a férfi mezőnyben 22 évig nem nyertünk sakkolimpián érmet.

A csapat, azaz Lékó Péter, Polgár Judit, Almási  Zoltán, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Ács Péter nagyon elkötelezett volt, öröm volt velük együtt dolgozni, és azt hiszem ők is úgy tekintettek rám, mint a csapat 7. tagjára. Erről a sikerről és a hátteréről szól a Honfi Györggyel közösen írt könyvünk: Újra csillog az ezüst címmel.

Meglehetősen okosan és szerencsésen sikerült összeállítani a csapatot. Erre hadd mondjak példát: akkor még 4+2-es volt a válogatott, és nem volt olyan nagyon egyszerű kiválasztani, hogy kik játsszanak a csapat hátsó tábláin. Tudtam, hogy Ács Péter felfutó szakaszban van, de ezt még sikerek nem támasztották alá. Úgy időzítettem a felkérését, hogy az U20-as világbajnokságon, az utolsó forduló előtt hívtam fel és hívtam meg a válogatottba. Ezzel is szerettem volna kis plusz lökést adni Péternek. Meg is nyerte ezt a nagyon fontos partit és világbajnok lett. Azóta is ő az utolsó U20-as világbajnokunk. Péter olyan kiugró szakmai periódusban volt, mint egy 2700-as sakkozó. A másik fontos momentum ezen a sakkolimpián, hogy Ruck Róbertet -aki sötéttel játszva is nagyon erős játékos- az Oroszország elleni meccs előtt  már 2-3 nappal elkezdtem egy várhatóan nagyon erős ellenfélre lelkileg felkészíteni, aki ellen majd feketével kell játszania. Meg is érkezett Oroszország. Az ellenfél kapitányának, Rashkovszkinak meglepetés volt, hogy az utolsó táblára Robit raktam be. Nem tudhatta, hogy Robit épp erre igyekeztem kondicionálni. Ráadásul az oroszok utolsó táblása, Szvidler, Robi kortársa, aki ellen jó volt a mérlege. Csakhogy Robi Caro-Kann-t akart játszani Szvidler ellen, ami csaknem reménytelen választásnak tűnt. Lékó a megnyitás választással kapcsolatban osztotta a véleményemet, így megkértem Pétert, beszéljen Robival. Robi végül Najdorfot választva, bátor játékkal, meglepően simán megnyerte a partit. Válogatottunk így legyőzte a Kaszparov által vezetett orosz csapatot 2,5:1,5-re. Ahol egyébként Lékó is teljesen nyerve volt, de az időzavar miatt döntetlen lett a parti. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a magyar csapat le tudta győzni Garri Kaszparovval felálló szovjet, illetve orosz válogatottat!

A 2002-es bledi sikert jól tudtuk kiterjeszteni, kihasználni. Tehetség és Kurázsi névvel 2003-ban igazi nemzetközi topversenyt rendeztünk Budapesten, ahol az akkor 17 éves Berkes Ferenc élete első csúcsversenyén játszhatott. Majd ugyanezzel az elnevezéssel versenysorozatot indítottunk, amibe Portisch Lajost is sikerült bevonnunk. Így igyekeztünk lobbizni annak érdekében, hogy a nagymester neve minél többet forogva megnövelje az esélyt, hogy bekerüljön a Nemzet Sportolói közé, ami mindannyiunk számára kitüntetés volt.

Volt szövetségi kapitányként mi a véleményed arról, hogy a papíron legjobb magyar sakkozók rendre távol maradnak a csapat világversenyektől?

Lékó Péter és Almási Zoltán érdemei elévülhetetlenek. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy elérkezni látszik az idő, amikor az aktív versenysakkozói pályafutásuk lezárul, edzők lesznek, vagy mint Almási esetében történik, az érdeklődése részben elfordul a sakkozástól. A magyar válogatottakat teljesen újra kell építeni, és nem csak a férfiválogatottat. Ez óriási feladat, hiszen nem csak egy-egy játékos pótlásáról van szó. A feladat jelentősége miatt az a véleményem, hogy a meglévő energiákat és erőforrásokat erre az újjáépítésre kell koncentrálni.

Rapport Richárddal kapcsolatban tiszta a képlet: ő jelenleg az egyetlen élsakkozónk. Ráadásul még csak 24 éves! Sokan azt gondolják, hogy pusztán pénzkérdés, hogy leül-e a válogatottban. Amellett persze, hogy forrásokra is szükség van, szerintem elsősorban a profi, a siker ígéretét megteremtő szakmai munka vonzza magához mindazokat, akik ennek részesei szeretnének lenni. Persze mindennek a valósága és tartalma csak akkor tud megint érvénybe lépni, ha a mostani vírushelyzet elmúlik.

Sportszakmai téren sokkal aktívabb vagy, mint a többi nagymester. Honnan jön ez az agilitás?

Számomra a sakkozáson belül  minden terület érdekes, de azok is jelentős kihívást jelentenek, amelyek nem a sakkozás részei, mégis van kapcsolódásuk ehhez a sporthoz. Például, elsősorban a sakkozás területén dolgozó tehetséggondozóként büszke vagyok arra, hogy 2007-ben megalapítottuk a Magyar Tehetséggondozó Szervezetek Szövetségét (MATEHETSZ), ami ma a legjelentősebb tehetséggondozó szervezet, és amelynek két díjbizottságában továbbra is tevékenykedem.

Egyre inkább és egyre tudatosabban igyekszem olyan klassz dolgokkal foglalkozni, amelyek nemcsak hasznosak, de kihívást is jelentenek. Ilyen például a Testnevelési Egyetem, ahol hasonlóan gondolkodnak a sakkozásról, mint én: a sakkozás segít a többi sportnak, és vice versa. Ennek jegyében került be a tanulmányom az egyetem által tavaly megjelentetett Stratégia és Taktika című tankönyvjellegű kötetbe, és már készítjük az újabb kötetet. Ilyen inspiráló terület a munkámban az MTK, és a sakkszövetségben betöltött stratégiai tanácsadó szerepem is. Mint ahogy jóval több mint 10 évig kihívás volt a  Népszabadság sakkrovata, illetve a Sport TV Sakkk! műsorának vezetése is, ami közel 300 adást élt meg.

De ha már kihívásokról volt szó, az utóbbi években is megéltem néhányat. Először is, az hogy meghívást kaptam az MTA által szervezett Mindentudás Egyetemére, és 6 hét felkészülést követően élőben beszélhettem az állami tévécsatornán a sakkozásról, kivételes lehetőség volt (az adás itt elérhető).
Hosszú évekig vezettem angolul iskolai sakkszakköröket 5-14 éves gyerekeknek, ahol előfordult, hogy egyszerre 30 különböző nemzetiségű, óvodás korú gyerekkel kellett egyedül foglalkoznom. Nem volt kis kihívás, de sikerült valahogy túlélnem. Olyannyira, hogy meghívtak az Isztambuli Nemzetközi Iskolába, hogy tartsak bemutató sakkórákat.
Kállai Gábor a Mindentudás Egyetemén

Az eddigi legváratlanabb kihívás azonban tavaly ért, amikor a felkérést kaptam a Műcsarnok Fényarchitektúra szekció kiállításának megnyitóbeszédére. Ez is izgalmas feladat volt, és végül is jók voltak a visszajelzések.

Komoly rálátásod van erre a sportra. Hogyan látod a magyar sakkozást a világ élvonalában? Van nekünk ott keresnivalónk?

Pillanatnyilag ez a kérdés nehezen megválaszolható. A koronavírus időszakában olyan változások történtek, és történnek, amelyek kihatással lesznek a következő időszakra is. Most még nem tudjuk pontosan, mit jelent az, hogy a világ sakkozásának élvonala. Mert nem tudjuk, hogy mit jelent a világ sakkozása. Visszajön-e teljesen a klasszikus, személyes versenyek kora, vagy kényszerűségből (vagy talán nem is csak kényszerűségből?!) marad az internetes sakkozás, a sokkal rövidebb játszmáival, hogy a komputeres csalás állandó árnyékáról már ne is beszéljünk. A face-to-face sakkozás és az internetes sakkozás ég és föld, egészen másfajta képességeket igényelnek. Hogy csak egy példát mondjak: hogyan lehet összehasonlítani a Magnus CarlsenFabiano Caruana világbajnoki döntőt a napokban az interneten lejátszott Magnus Carlsen – Alireza Firouzja meccsel, amikor is a több mint 200 egy-egyperces partiban az iráni fiú diadalmaskodott?!

De nem megkerülve a kérdést, a világranglisták csúcsain nem állunk jól, de az alapjaink masszívak. Egyszerre kell feljebb segíteni a mostani legjobbjainkat, és kinevelni az új generációt. De erről már beszéltünk, ez óriási feladat.

A világ élsportjában egyre nagyobb szerepet kap a tudomány a felkészülésben. A profi sportban a játékosok, szövetségek próbálnak mindent megragadni, hogy a fejlődési görbékből kihozzák a legjobbat. Mit látsz ebből, hol tart a sakk ezen a téren?

Mi sakkozók nem állunk jól ezen a területen, különösképpen itthon, Magyarországon. Például futballban, rögbiben, evezésben, úszásban és a többi sikeres sportágban minden tudományos, technikai és digitális eszközt bevonnak az edzések során, a teljesítmény és az eredményesség elősegítése érdekében. Mi viszont még ott tartunk, hogy „csak a jó sakkozó lehet jó edző”. Természetes, hogy a szakmai munkában játékosként és edzőként is támaszkodni kell a sakktudásra és a komputerekre is, de az eddiginél sokkal több hangsúlyt kell fektetni a pszichológiai, szociológiai és legfőképpen pedagógiai tudásunk növelésére is. Emellett fontosnak tartom, hogy közgazdasági, pénzügyi, marketing, kommunikációs ismereteink is legyenek, hiszen bármilyen sikeres sakkprojektnek, akár csak egy gyerek felfuttatásának is, vannak ilyen vetületei is. Dr. Sterbenz Tamás segítségével és Horváth József szakmai vezetése mellett, a Testnevelési Egyetem sakk szakedzői képzése már ezeket a résztudásokat is igyekszik átadni az idén diplomázóknak.

Véleményed szerint milyen egy jó edző?

A munkáját a tanítványai sikere igazolja. Természetesen egészen másként lehet fejleszteni egy tanítványt most, mint a vírus előtti időszakban. Persze, korábban is voltak internetes edzések, de egészen másfajta hatásokat lehet és kell egy tanítványnak átadni ilyen eszközökkel. Most sokkal többet tud mindenki gyakorolni, mint korábban, és ez jó, de a személyes edzés adta pluszok eltűnnek. Másfajta edzésanyagokat kell készíteni, másmilyen visszajelzéseket kell adni, másként kell inspirálni. Hogy arról a nagyon alapvető dologról ne is beszéljek, hogy a sakkozásnak az egyik legfőbb összetevője a versenyzés. Nyilván, ilyen körülmények között ez egészen másképpen működik, és ez az edzőtől egészen komoly változtatásokat igényel a munkájában, másfajta hatásokat és körülményeket kell teremteni, mint eddig.

Az élsakkozóknak mi a legfontosabb tulajdonsága?

Tudni kell, hogy a tehetség kibontakozásának legfőbb motorja a motiváció, az elkötelezettség. A cél elérésének eszköze az egyéni akarat, a lehetőségek kihasználása és az igyekezet. Ez lehetőséget és felelősséget fogalmaz meg azoknak a fiataloknak az irányába is, akik nem rendelkeznek anyagilag erős szülői háttérrel, hiszen esélyük van arra, hogy akár egyedül is leküzdjék a nehézségeket! Természetes, ha valakinek segítenek bizonyos pillanatokban, vagy akár hosszabb időszakban, az sokszor könnyebben tud élni ezzel a lehetőséggel.

Fontos tudni, hogy a sakktörténet számon tart olyan éljátékosokat, akik szinte minden segítség nélkül értek fel a csúcsra. Ilyen volt Paul Morphy (1837 – 1884), akit nem tanítottak sakkozni, mégis kora legjobbja tudott lenni. Egy másik példa: az 1930-as években, Mir Sultan Khan-t, aki indiai szolga volt, a gazdája Indiából Londonba vitte, mert látta, hogy milyen jól sakkozott. Akkor még egészen más volt az indiai sakk, mint az európai. Sultan Kahn gyorsan alkalmazkodott az itteni szabályokhoz és elverte a világot. Háromszoros angol bajnok lett, legyőzte Capablancát és remizett Aljechinnel.

Persze ezekre a példákra lehet azt mondani, hogy mindez régen volt, ma már ez sokkal nehezebben megy. Ez egyrészt igaz, de más szempontból sokszorosan könnyebb a tudáshoz, az edzésekhez és a gyakorlathoz az internet segítségével hozzájutni.

Ajánlanád-e gyerekeknek, hogy profi sakkozók legyenek?

Ezt nem lehet kívülről, általánosítva megválaszolni. Ha ez a gyerekben kérdésként, és nem felkiáltásként merül fel, az már valamelyest ellene is dolgozik. Aki az akar lenni, az átmegy a falon is, de ha valakiben kétség van, az már arra utal, hogy ezen a projekten repedések vannak. Ez nem jelenti azt, hogy ha valaki megfelelő támogatást kap, akkor ezek a repedések nem kijavíthatók. Mint tehetséggondozással foglalkozó műkedvelő szakember, nem hiszek a pingponglabda elméletben, miszerint hogy ha valakit a víz alá minél jobban lenyomunk, annál nagyobb erővel tör majd fel. Egyes személyiségeknél ez így van, de vannak olyanok, akiket ez megtör, és nem tudnak ezt követően a felszínre kerülni. Ugyanakkor, ha egy kicsit segítenénk nekik bizonyos helyzetekben, vagy akár csak biztatnánk őket, akkor könnyebben leküzdenének jelentős akadályokat is.

Például vannak, akik gyorsan elsajátítják az idegen nyelvek alapjait, róluk azt mondjuk, milyen jó nyelvérzékük van. De vannak olyanok is, akiket nem tartunk ebben tehetségesnek, ám amikor már sokat tanultak, és hosszú idő után végre megszólalnak, akkor viszont már “Shakespeare-t” vagy „Goethét” hallunk tőlük. A sakkban is ugyanígy van: egy gyereknél úgy tűnik az egyik pillanatban, hogy butaságokat lép, majd egy másik versenyen, a következő héten már úgy tűnhet, hogy csillogó és ragyogó tehetség. Ezért vigyáznunk kell a gyerekek sorsát befolyásoló sarkos ítélkezéssel. Egy biztos: a sakkozói pálya nem habos torta, és nincs kolbászból a kerítés. Sok negatívuma van, de ha valaki ezt szereti csinálni, annak mégis nagy öröm. Az én példám is mutatja, hogy a sakkozáson keresztül el lehet jutni új területekre is, amiket lehet a sakktudással kombinálni.

Egyébként amikor valaki azt mondja, hogy sakkozó szeretne lenni, akkor ez mit is jelent? Sakkozót, aki csak versenypartikat játszik? Vagy olyan szakembert, aki a sakkvilágban talál magának lehetőséget, ahol kreatívan tud dolgozni, értéket teremteni, és amiből meg is tud élni, mint például Rudolf Anna, aki kitűnő sakk Youtuber lett? Mindkét szerep tartalma változni fog. A vírus következményeként a klasszikus játékbeli szupertudás jelentősége valószínűleg csökken majd. Aki nagyon-nagyon tud sakkozni, annak meglesz a saját szerepe, de alighanem nem annyira hangsúlyos, mint eddig volt. Az edzők szerepe is egészen biztosan megváltozik.

Mostanság úgy látom, hogy interneten igencsak megnőtt azoknak a száma, akik online módon nagyon érdekesen tudnak kommentálni, anyagokat befogadhatóan felépíteni és átadni. Ez olyan tulajdonság, lehetőség, amit korábban nehéz volt kamatoztatni. Biztos, további új sakkszakmák is kialakulnak és elérhetők lesznek majd.

Bentlakásos sakkakadémia segítség lehetne a magyar sakk utánpótlás kérdésében?

Látunk valamit a focinál, és azt hisszük, hogy majd a sakknál is működik. A KSI-nél gyakorlatilag már korábban is működött hasonló. Nyilvánvaló, hogy lehet ennek helye. Azt nem látom, hogy kik azok, akik a mai tehetséges gyerekekből világszintű élsakkozókat tudnának nevelni. Megvannak a határaink, én pl. a 2000-2550 közötti ÉLŐ-sávban vagyok a leghatékonyabb.

Dolgoztam 4 évig Jeffery Xionggal, aki ma már amerikai válogatott, de aztán át kellett adnom, mert a tudása átlépte a határomat. Véleményem szerint Magyarországon egyetlen olyan edző van, aki 2700-as játékost segíteni tud, Csernyin Alexander, aki Fabiano Caruana-t segítette 2460-tól 2700-ig. Caruana elsősorban miatta és az Első szombat versenyek miatt évekig lakott itt a családjával Budapesten.
Azt már láttuk, hogy hogyan lesz valakiből 2630-as játékos, de 2630-ból hogyan lesz 2750-es? Erre szerintem senki nem tudja  a választ. Azért, mert a válasz nem uniformizálható, hanem személyre szabott. És az is lehet, hogy mire felmerül ez a kérdés egy fiatal esetében, addigra a siker esélye már csökken. Ennek a kérdésnek nem akkor kellene felmerülni, amikor valaki eléri a 2630-at, mert akkor már lehet, hogy el van késve.
Jeffery Xiong és Csernyin Alexander

Foglalkozol még edzősködéssel?

Az eltelt 40 évben sok minden történt az első tanítványom, Polgár Zsuzsa óta. Ahogy Zsuzsa egyre jobb lett, úgy az én státuszom egyre halványodott, ez természetes. Az utóbbi években a New York-i Kaszparov Alapítvánnyal (KCF) dolgozom együtt. Kayden Troffal 2012-ben, Mariborban szereztünk aranyérmet és Andrew Hong, Awonder Liang és a már említett Jeffery Xiong edzői csapatának is a tagja voltam, nagyon rövid ideig együtt dolgoztam Sam Seviannal is. Kaydennek és Samnak a KCF kérése Budapesten megrendeztem a „Great Hopes” nagymesterversenyt, amit Horváth Csaba nyert meg. Az említett amerikai fiúk a közös munkánk során mind a korosztályuk nemzetközi legjobbjai közé tartoztak. A legnagyobb elismerést mégis talán Vincent Tsayyal 2017-ben, Brazíliában elért U12-es Vb-aranyérmünk hozta, akivel egyedüli edzőként dolgoztam.

A Kaszparov Alapítvánnyal különleges a kapcsolatunk. Néhány éve Abu Dhabiban felkérték az Alapítványt, hogy dolgozza ki az egész városra kiterjedő iskolai sakkoktatás tervét, az Alapítvány pedig ezt a feladatot rám bízta. Izgalmas volt ennek a projektnek ismeretlen környezetben központi helyet találni, majd felépíteni az elképzelés szakmai és pénzügyi hátterét, és végül konferenciát szervezni, ahol Garri Kaszparov volt a főelőadó. És bár minden együtt állt, a város oktatási bizottsága (ADEC) –legalábbis eddig – a karate mellett tette le a voksát. Akárhogy is, számomra rendkívül hasznos tanulási és tapasztalatszerzési lehetőség volt.

Egyéni magyar sakkozót nem edzek, ugyanakkor az MTK-ban évente jóval több, mint száz órányi edzést adok. Most Skype-on van egy 35 fős és egy 15 fős csoportom. A csoportedzések mellett egyéni problémákkal, a csébére történő felkészítéssel is foglalkozom. Célom, hogy a gyermekkoromban megismert MTK hangulatát, légkörét, elkötelezettségét, szakmai és etikai szintjét segítsem továbbadni. Az edzőkollégáimnak sokat köszönhetek. Mellettük a szakosztályvezetőnk teszi teljessé a működésünket. Balla Attila hosszú évekig építette a csapatot, munkáját Kocsis József folytatja. Miután elsősorban utánpótlásnevelő szakosztály vagyunk, érthetően büszkék vagyunk arra, hogy 2019-ben megnyertük az egyesületek közötti ifjúsági pontversenyt.

Szabó László emlékét is ápolod.

Amikor Szabó László visszavonult a sakkozástól, neve kezdett feledésbe merülni. A 90-es évek közepén úgy gondoltam, nem lehet, hogy a fiatalok ne  ismerjék meg őt. Elmentem a Nagymesterhez, és hosszú interjút készítettem vele, ami megjelent a Sakkvilág-könyvecskék sorozatban is. Egyúttal Ambrus Zoltán főtitkárnak javasoltam, hogy kezdeményezzenek felterjesztést Szabó László kitüntetésére, amit Göncz Árpádtól meg is kapott.
Szabó László Nagymester

A Nagymester 1998-ban hagyott itt minket. 2017-ben, a 100. születésnapján, az özvegye megkért, hogy próbáljuk meg az emlékét valamiképpen megőrizni. Katalin asszonnyal együtt felkerestük Horányi Gábort, a Lauder iskola főigazgatóját, és kiderült, hogy ők pontosan tudják, ki az a Szabó László, sőt, Szabó László-ösztöndíjuk is van. Nagyon örültek és megalapították a Szabó László Emlékdíjakat. Az egyiket minden évben a legjobb, Szabó László csoportban játszott játszmáért az NB1-ben, a másik díjat pedig az Év sakk-szakembere számára, amely díj kifejezetten olyan szakembereknek szól, akik lehet, hogy nem nagynevűek, de egész életüket arra szánják, hogy gyerekeket tanítsanak meg sakkozni. Az ő lelkesedésüket és munkájukat szeretnénk ezzel megköszönni. Az első ilyen díjat Csúri László kapta meg, őt dr. Kovács Imre, majd Vanczák Attila követte.

Ezeknek a díjaknak vagyok – mondjuk – a titkára. Idén is ismerjük már a díjazottakat: Bodó Norbert nyerte az Év sakkszakembere díjat, és a makói Horváth Zsolt nyerte a legjobb játszmáért díjat, amelyet Kántor Gergely ellen játszott.

A magyar sakk történetében kikerülhetetlen nagy név Maróczy Géza is. Az ő emlékének ápolásában is találkozhatunk a tevékenységeddel.

8 éve megalapítottuk a Magyar Sakkozásért Alapítványt, amelynek a motorja egyértelműen Dr. Flumbort András, aki önzetlen és egyúttal elképesztően makacs ember is. Ő határozta el, hogy a Maróczy-év kapcsán idén ingyenes gyermekversenyt szervezünk, és Kozák Ádám segítése érdekében, tető alá hozunk egy minimeccset Ádám és Alexei Shirov között. Ebben  a segítségünkre volt a Magyar Sakkszövetség elnöke és alelnöke, Szabó László és Nádasi Tamás, akik szintén a kuratórium tagjai illetve Sterbenz Tamás és Fogarasi Norbert is. Remélem, jövőre megint meg tudjuk szervezni ezt a versenyt, ami ismét ingyenes lesz.

Maróczy Géza emléke mindannyiunk számára értékes. Az, hogy első mesterem egyike Szabó László volt, aki a múlt század közepén volt a legjobb magyar sakkozó, pályája közvetlenül érintkezett Maróczy Gézáéval, majd Portisch Lajosnak adta át a stafétabotot, úgy gondolom, hogy rám külön kötelezettséget ró. Ezek az emlékek azért is fontosak, mert példát állítanak az utókornak. Ezek a nagymesterek évtizedekig úgy voltak a világ legjobbjai között, hogy emellett ambiciózusan, a magyar válogatott éltáblásaiként, sikerről sikerre vezették a magyar válogatottat

Számíthatunk-e arra, hogy a jövőben is segíted a magyar sakkot a tudásoddal, ahogyan ezt az előző évtizedekben is tetted?

A 2000-es évek elején, mint az MSSZ szakmai igazgatója kaptam emailben egy kérdést, hogy Maróczy Gézáról van-e köztér elnevezve? Azonnal ilyen tárgyú kérést írtam Szeged jegyzőjének, dr. Mózes Ervinnek, aki habozás nélkül az ügy mellé állt. Így nem sokkal később a Tisza-parti Általános Iskola előtti teret közösen Maróczy Géza térre keresztelhettük. Ma már hivatal nélkül is megindulok, ha valami hasznos vagy érdekes sakkelképzelés jut eszembe. Így például az utóbbi hetekben két sakkrovatot is sikerült életre hívnom utanpotlassport.hu és az index.hu weboldalakon azért, hogy a sakkbarátok bezártságát valamelyest enyhíteni lehessen. A legfontosabb feladatom most is sakk jellegű, hiszen 89 éves Édesanyámra kell vigyáznom, aki úgy 56 évvel ezelőtt sakkozni tanított. Még jó pár közös parti vár ránk.

Ajánlott bejegyzések ugyanebben a kategóriában

'Fel a tetejéhez' gomb
X

Honlapunk további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás